‘Egyéb’ kategória

Face to Face: csapaton belül, utolsó előtti forduló

hétfő, november 19, 2012

RED BULL
Verseny:  VETTEL 14-5 WEBBER
Ismét Vettel volt csapaton belül a jobb pilóta, de ez nem is meglepő. Ez akkor is így lett volna, ha nem romlik el Webber autójában ismét egy Renault-komponens. Vettel a csapaton belül ezt a szezont megnyerte.

MCLAREN
Verseny:  BUTTON 8-11 HAMILTON
Mindkét McLaren-pilóta karrierje legjobb futamai közé sorolhatja majd az austini nagydíjat. Hamilton esetében még akár az is megkockáztatható, hogy a legjobb volt. Majdnem egy egész versenyen keresztül Vettelt üldözte, vagy Vettel előtt védekezett. A brit erős idegzettel, majdnem hibátlanul teljesített 56 kört az igen fárasztó amerikai pályán. Ráadásul a rajtnál is sikerült csak egy helyet veszítenie, pedig köztudott volt, hogy a páros kockákról induló pilóták hátrányban vannak. Button 16. helyről húzta fel magát végül 5.-re, számos előzése, agresszív és mégis kiegyensúlyozott stílusa volt. Csapaton belül Hamiltoné a pont. És most már biztos, hogy az egész szezon szempontjából is Hamilton lesz a jobb.

FERRARI
Verseny:  ALONSO 17-2 MASSA
Massa egy kiváló csapatjátékos. Szó nélkül bevállalta, hogy feltörjék a sebváltója zárát, és hogy emiatt 5 helyes büntetést kasszáljon csak azért, hogy csapattársa páratlan rajtkockáról indulhasson. Massa egy kiváló futamot tudhat maga mögött. Egyértelmű, a csapat utasítások miatt amúgy is maga elé kellett volna engedje Alonsót, de a brazil egész hétvégén jobbnak bizonyult. Végül Alonso harmadik, Massa pedig negyedik lett, de a csapatkohéziónak köszönhetően a spanyol még nem vesztette el a világbajnokságért vívott harcot.

LOTUS:
Verseny:  RAIKKÖNEN 16-3 GROSJEAN
Könnyen lehetett volna ez a futam a Grosjeané a Lotusnál, ha a francia a verseny első felében nem dől be a 19-es kanyar trükkösségének. Ezzel a francia értékes húsz másodpercet vesztett. Enélkül egy negyedik vagy ötödik hely is elérhető lett volna számára, így csak hetedik lett. Raikkönen egy közepes versenyt futott, számos intelligens harca volt, e végül Massával és Buttonnal szemben is alulmaradt. Egy adott pillanatban még Grosjean is gyomrozta, de aztán nem lett semmi belőle. A szezont tekintve azonban kijelenthető, Raikkönen fölényesen dominált, bár a szezon elején ez még nem lett volna ennyire egyértelmű.

MERCEDES:
Verseny:  SCHUMACHER 9-10 ROSBERG
Schumachertúl sokkal többet reméltünk karrierje utolsó előtti futamán. Végül, bár 12 hellyel előrébb indult csapattársánál, mögötte végzett. Schumacher a verseny során kétszer kellett gumit cseréljen, ami egy hihetetlen Mercedes antiperformansz. Senkinek nem fogyott el ennyire a gumija Austinban. Pontok tekintetében Rosberg messze dominál, az egyedi futamokat tekintve év végén azonban még kiegyensúlyozott lehet a helyzet. Sxhumacher nem fog örömmel emlékezni erre a szezonra. Rosberg  számára legalább megmarad kiengesztelésként első futamgyőzelme a Kínai Nagydíjon.

SAUBER:
Verseny:  KOBAYASHI 9-10 PEREZ
A svájci csapat a Mercedesszel van közvetlen harcban a világbajnokságban, de akárcsak riválisuk, lehangoló volt mai teljesítményük. Pereznek még reményei lehettek egy-két pont megszerzésére a verseny során, de végül nem jött össze. Kobayashi ezzel szemben sehol nem volt. Összességében a Sauber talán a legkiegyensúlyozottabb csapat a mezőnyben, és nem is zárnak rossz szezont. A végeredmény akár 10-10 is lehet mind az időmérő edzéseken, mind a futamokon.

WILLIAMS:
Verseny:  MALDONADO 9-10 SENNA
Szép szereplés volt a Williams részéről. Bár kevés pontot szereztek, de mindkét pilóta a Top10-ben végeztek, egymással harcoltak, Maldonado nem karambolozott, ügyesek voltak. A Williams számára jól jön egy viszonylag pozitív szezonvég. Senna esetében úgy tűnik, elveszti helyét a csapatnál, tehát már csak azért is be kell bizonyítsa, a csapat téved, hogy elengedi. Csapaton belül összességében Maldonado többször végzett Senna mögött, pontokat tekintve azonban mégis messze jobb. Hiába na, egy középmezőnyös csapatnál egy futamgyőzelem végképp felborít mindent.

FORCE INDIA:
Időmérő:  DI RESTA 8-11 HÜLKENBERG
Verseny:  DI RESTA 9-10 HÜLKENBERG

TORO ROSSO:
Időmérő: RICCIARDO 15-4 VERGNE
Verseny:  RICCIARDO 13-6 VERGNE

CATERHAM:
Időmérő: KOVALAINEN 13-6 PETROV
Verseny:  KOVALAINEN 10-9 PETROV

MARUSSIA:
Időmérő: GLOCK 11-8 PIC
Verseny:  GLOCK 13-6 PIC

HRT:
Időmérő: DE LA ROSA 17-2 KARTHIKEYAN
Verseny:  DE LA ROSA 16-2 KARTHIKEYAN (egy versenyen nem indultak)

 


PLETYÓ: Gutierez és Hülkenberg a Sauber 2013-as felállása

vasárnap, október 14, 2012

Talán már napokon belül bejelentheti a Sauber-Ferrari 2013-as pilótafelállását. Pletyók szerint úgy tűnik, a Force India elveszti Hülkenberget a Sauber javára.

M0g Hülkenberg jól ismert már a bokszutcában, Gutierez még egy fiatal wannabe. Mexikói, akárcsak Perez, és idén már Sauber tesztpilótaként dolgozott. A mexikóinak fényes jövőt javasolnak. Így Hülkenberg lehet a senior, Gutierez pedig a junior pilóta, ami a Sauber számára egy erős felállás lehet. Az autó amúgy is ígéretes, a 2013-as szabályok pedig nem nagyon térnek el az ideiektől, tehát a mostani fejlesztések jövőre is alkalmazhatók.

Az kérdés, mi lesz Kobayashival. A Force Indiánál még van egy üres hely. Ez egyben azt is jelenti, hogy Massa talán már off the record meg is egyezett a Ferrarival még egy szezonról, hiszen Hülkenberg kellett volna elméletileg váltsa.


EURÓPAI NAGYDÍJ: Williams és Red Bull elsőség az első két szabadedzésen

szombat, június 23, 2012

Szokásos eseményfonala volt a valenciai pénteki első két szabadedzésnek. Az időjárást tekintve a nap folyamán folyamatosan melegedett az aszfalt és a levegő hőmérséklete, viszont nem ért el olyan magas szintet, mint amire a pilóták és csapatok számítottak.

Az első szabadedzést némi meglepetést okozva Pastor Maldonado nyerte meg.

A második szabadedzésen Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak, őt némi meglepetésre Hülkenberg és Kobayashi követte. A Mercedesek kezdtek a második edzésen nayon konstans és erős teljesítményt nyújtani, többek szerint Michael Schumacher igazi esélyes lehet arra, hogy megnyerje új korszakának első nagydíját.

Amire talán érdemes felkapnunk a fejünk: Jenson Button sokkal jobban teljesített az első szabadedzésen, mint amit az utóbbi nagydíjakon láttunk tőle. Elképzelhető, hogy sikerül egy jobb hétvégét összehoznia a McLaren pilótájának? Button ezen a hétvégén azt a taktikát választotta, hogy Hamilton beállításaival indul, és ezeket próbálja testre szabni. Az elemzők is egyetértenek azzal, hogy ez alapvetően egy jó ötlet, több jó sülhet ki ebből, mint bármi másból.

Szintén érdekesség, hogy a második szabadedzésen az első 15 pilóta egy másodpercen belül autózott leggyorsabb körén. Persze a szabadedzések eredményei rangsor szempontjából nem relevánsak, de azt azért mindenképpen tükrözi, hogy a mezőny szoros, és nagyon sok minden a kerekek intelligens használatán és óvásán múlhat a vasárnapi versenyen.

További érdekesség, hogy a legjobb köridők a tavalyi évhez képest két másodperccel lassultak. Tavaly a másodi szabadedzés legjobb idő 1.37-es intervallumban mozogtak.

Mindenképpen nehéz előrejelezni, hogy mi várható a szombati időmérő edzésen. Az is tény, hogy ellentétben mondjuk Monacóval Valenciában nem kulcsfontosságú az első rajtkockák egyikét megszerezni, ugyanis, bár utcai pályának minősíthető. számos előzési pont létezik Valenciában, a pálya elég széles, főleg ha a gumikopás döntő faktor lesz, vasárnap számos előzést láthatunk.

Mi úgy vagyunk ezzel most, hogy várjuk, mivé alakul a hétvége, talán a harmadik szabadedzés valami kategorikusabb előrejelzést tesz majd lehetővé. Továbbra is áll az érvünk, hogy Raikkönent szeretnénk nyolcadiknak, bár ugyanerre a nyolcadikra több jeltöltünk van még: Grosjean, Schumacher és Perez is győztes lehet a szemünkben.

Ne felejtsétek: Kanadában a dobogón három olyan pilóta volt, aki ebben a szezonban addig még nem nyert. Hamiltonnak összejött, Perez és Grosjean sem voltak messze.

 

 


KANADAI NAGYDÍJ: a Red Bull átvette a hétvége irányítását a szombati időmérő edzésen

vasárnap, június 10, 2012

(frissítjük)

Napos, egyre melegebb idő fogadta a pilótákat és nézőket Kanadában. Egész nap sütött a nap, a pálya aszfaltcsíkja adott pillanatokban óránként 5-6 fokot melegedett.

A délelőtti szabadedzésen Sebastian Vettel már megmutatta a Red Bull erejét, de hajszállal futott jobb köridőt, mint a keményebb keveréken tesztelő Fernando Alonso. Azonban délutánra mindez megváltozott.

A Q1-ben viszonylag kevés csapat és pilóta tudta azt megúszni, hogy ne tegyen fel már egy szet szuperlágy gumit az etap végére. Végül az 1. és 17. hely között mindössze 891 ezred volt a különbség. A két Mercedes, Red Bull, Ferrari és Grosjean gondolták úgy, elég a lágy keverékes idő is, ezek az autók aztán mind a Top10-ben végeztek. Talán a legfurcsább eredmény az volt, hogy Jean-Eric Vergne nem tudta Toro Rossóját a Caterhamek elé kvalifikálni, csak az idei legrosszabb eredményt jelentő huszadik rajtkockáról fog vasárnap indulni.

A Q2-ben már mindenki elővette a szuperlágy kerekeket. A 15 perc alatt nagyon nagy forgalom volt. Egyesek egy, mások két keveréket is elhasználtak. Sebastian Vettel ezt az etapot is megnyerte, és itt már látni lehetett, hogy a Red Bull nem lacafacázik, nagyon jól eltalálta a beállításokat, a két pilóta pedig esélyes az első rajtkocka megszerzésére is. A Mercedesek szintén erősnek mutatkoztak, Schumacher és Rosberg az első hatba kerültek be.

Aztán az utolsó etapban Vettel két annyira tökéletes kört futott, hogy igazából egy pillanatig sem volt kétséges, ő szerzi meg az első rajtkockát.

Sebastian Vettel mindvégig nagyon jó köröket futva tulajdonképpen könnyedén nyerte meg a szombati időmérő edzést. Ráadásul a több ,mint 3 tizedes előny idén még nem látott különbséget jelent egy időmérőn. Lewis Hamilton második helye az időmérő kontextusát tekintve meglepetés, a McLaren  a felmelegedő körülményekhez nehezen alkalmazkodott, egy tökéletes körre volt szükség ahhoz, hogy le tudja győzni Fernando Alonsót és Mark Webbert. Alonso harmadik helye akár jobb is lehetett volna (a Ferrarinál jogosan többre is vártak), azonban így is ismét beigazolódik, hogy a Ferrari megszabadult az év eleji autó félrefejlesztésétől, és visszaterelte a szezont a megfelelő kerékvágásba. Jenson Button teljesítménye ismét nagyon gyenge. Tizedik helynél több nem nagyon volt a bri pilótában. Michael Schumacher és Felipe Massa sem elégedettek az eredménnyel. Az előbbi azért, mert tulajdonképpen nem tudta megfutni leggyorsabb körét, 0,04 másodperccel az edzés leintése után haladt át ugyanis a célegyenesen (ő még zöldet látott, de hát nem si tudta volna ezt az apró különbséget észrevenni). A gond onnan származott tulajodnképpen, hogy a Mercedesnél felmérték, a szuperlágy gumi a második gyors körön válik a legversenyképesebbé, és Schumacher ezt a második kört késte le. Ezzel szemben Rosbergnél azt választották, hogy egy nagyon agressszív felvezető kört fusson, és az első gyors körre alapozzon mindent. Massa aprót hibázott gyors körén, ezzel olyan tizedeket vesztett, amikkel előrébb is végezhetett volna a rajtfelállásban, a negyedik hely elérhető lett volna számára.

És hogy essen szó az idei év meglepetésgyőzteséről is. Pastor Maldonado a Q2-ben gyors körének utolsó kanyarjában nyomta neki a betonfalnak jobb hátsó kerekét, és majdnem 200km/órás sebességnél óriásit pördült, de az autót megfogta. Ha a kört be tudta volna fejezni, a Top10-be, vagyis a Q3-ba került volna, tehát a dél-amerikai pilótát akár a 7-8. helyen is láthattuk volna. Így azonban 17. maradt, ami a Williams csapat számára ismét egy gyenge hétvége eredményeit vetítik elő.

A vasárnapi időjárás-előrejelzés szerint Kanada lehet az idei szezon eddigi legforróbb futama. Ez – úgy tűnik – szintén a Red Bullnak, Mercedesnek és Lotusnak kedvez az élről a leginkább, a McLarenek a forró pályán kissé szenvednek, a Ferrari pedig kezd annyira jó lenni, hogy nekik lassan mindegy, milyen időjárás van.

Kanada általában olyan, hogy biztonsági autót legalább egyszer, de akár többször is láthatunk, ugyanis kevés a bukótér, a falak nagyon közel vannak az aszfaltcsíkhoz. Két olyan sikán is van a pályán, amiből a kivezető részen könnyedén lehet falnak ütközni, ha a pilóta egy kicsit is elveszti a kontrollt autója fölött. Úgyhogy egy izgalmas versenyre számíthatunk. És, ellentétben Monacóval, Kanadában a DRS hatékony szokott lenni, vagyis sok előzést is láthatunk majd a pályán is.