Csak egy másik Formula 1 blog

A szokásos dolgokat tudjuk. Az eredmények mindenütt elérhetők. Kommentek is, nyilatkozatok is olvashatók. Talán a Formula 1-ről azért is érdemes másképp írni.

Az tény, az idei szezon érdekesnek indul (tudjuk, minden szezon elején ezt mondják). De mégis, tényleg:

  • egyrészt 6 VILÁGBAJNOK áll rajthoz. Ilyen sosem volt.
  • kinevelődött az új fiatal generáció (Vettel, Hamilton), amely éles harcban van egy régebbivel (Button, Raikkönen, Alonso) és egy még régebbivel (Schumacher)
  • mellettük további erős alkatok vannak jelen, akiket inkább az autójuk nem engedett még kiteljesedni (Rosberg),
  • még puhább kereket kerülnek az autókra, ezért a kerékcserék száma még jobban nőhet,

A Formula 1 nemcsak entertainment, hanem nagyon jó biznisz is, ami nagyon jól tükrözi a valós gazdasági helyzeteket. Formula 1 versenyt szervezni nagyon jó PR egy országnak, viszont mérlegre helyeződnek az előnyök és a ráfordítások (csak a szervezési licenc többtíz millió euróra rúg).

Az idei év az eddigi legtöbb futamot tartalmazza. Ennek a tervnek csak arab zavargások tehetnek be.

Mivel a Magyar Nagydíj továbbra is szerepel a listán, tehát akár elérhető közelségben is van nagydíj. Jártam már a magyar és a török nagydíjon is és állíthatom, ténlyeg különleges érzés felvenni a verseny körüli hűhó hangulatát. Megérteni, mi tud megmozgatni alkalmanként többszázezer embert helyszínen, a tévékészülékek előtt meg egy milliárdot is akár. De akár olyan helyszíneket is választhatunk, ahova már járat repül már Erdélyből is, Valencia, Barcelona ilyenek.

Első hétvége Ausztrália, A futam reggel van, de nem túl korán, a kávé jól jön A Digi1 és az MTV közvetíti. Akinek elérhetetlen, az internet már varázsra képes, számos online live stream-en elérhető a közvetítés. Jaj, és a beavatottaknak ajánljuk a formula1.com oldalon levő LIVE TIMING-ot. Sokszor az adatok mögött háromszor annyi infó van, mint magában a közvetítésben. Érdemes kipróbálni.


A hozzászólások le vannak zárva.