AUSZTRÁLIA: élő és végeredmény

Jó reggelt és üdvözlünk Albert Parkban, a 2012-es futam első nagydíján. Élőben írok az érdekesebb pillanatokról, és arról, amio esetleg a tévében nem látszik.

DRS: két előzési zóna lesz ma a pályán, egy a rajtcél-egyenesben, a második rögtön a következő kanya utáni egyenesben. A DRS tulajdonképpen egy felnyíló hátsó szárny, amit akkor aktiválhat egy pilóta, ha kevesebb, mint egy másodpercre van egy másik versenyző mögött. Segíti az előzést. A követési távolságot a célegyenes előtti kanyar előtt mérik.

Így néz ki a pálya. DRS zónákkal. Órajárás irányában köröznek.

Van még egy előzésstimuláló rendszer, ez a KERS. Lényege, hogy fékezéskor feltöltődik egy akku, amit aztán alig több, mint hat másodpárcig plusz lóerővé konvertál a kocsi. A képernyőn időnként egy-egy pilóta adatainál láthatunk, kis elem formája van.

RAJT: az indulási sorrend: HAMILTON-BUTTON-GROSJEAN-SCHUMACHER-WEBBER-VETTEL-ROSBERG-MALDONADO-HÜLKENBERG-RICCIARDO-VERGNE-ALONSO. És a többiek.

107%-os szabály: a HRT-k ma nem indulhatnak, nem teljesítették ezt a szabályt.

Ez a repülő a futam tiszteletére körözött Melbourne fölött. Ni.

Vergne, Perez és Patrov kemény keveréken indul.

RAJT: Button első. Négy Mercedes az élen. Vettel ötödik. Alonso előremászott.

1. kör. Button rávert 1,3 másodpercet Hamiltonra. Hamilton további 1,4-et mindenki másra.

2. kör: Vettel nagyon agresszív, Maldonado Grosjeant elbúcsúztatta. A Red Bullok inkább kanyarokra van állítva.

RAJT: Grosjeannál egy sebesség maradt ki a váltásnál, úgy tűnik.

3. kör: Raikkönen már 12-dik. Perez 11, Kobayashi 10.

3. kör: BUTTON 2.4 HAMILTON 2.9 SCHUMACHER 0.5 VETTEL 2.0 ROSBERG

5. kör: Vettel kezdi Schumachert gyepálni. De ne várjatok előzésre a DRS zónákban. Most ki is pakolta a fűre a Red Bullt.

5. kör: Button körönként fél másodpercet ver a mezőnyre.

7. kör: Schumacher nagyon jól tartja magát. Mindkét Mercedes jól jött el a rajtnál, csak a McLaren volt verhetetlen.

8. kör: eddigi nagymenők: Alonso 6 helyet, Massa 8 helyet, Perez 12 helyet haladt előre.

8. kör: McLarenek alső 1.33-as időket futnak, csak Vettel van még 1.34 alatt. Vettel közelít Schumacherhez.

10. kör: Perez kemény keveréken tizedik. Érdemes rá odafigyelni.

10. kör: Schumacherrel az van, hogy nem nagyon előzhető meg…. na erre kiesett. Óóhhhh

11. kör: Jöhet a McLarenek üldözése. Schumachernél a váltó adta meg magát.

12. kör: kezdődik a gumicsere.

12. kör: fogynak a puha kerekek, Buttonék köridői lassan 1.34-hez lassulnak vissza. Két-három kör, mindenki cserél.

12. kör: Vettel kezd gyorsabb lenni, mint a McLarenek. Rosberg is cserél. Lágy kerekek kerülnek vissza az autókra többnyire.

13. kör: Alonso keményebb keverékre cserélt. Még sokra viheti a Ferrari. Raikkönen már 6. De nem cserélt egyelőre.

14. kör: Raikkönen legjobb szektoridőt futott. Használt puhákon. Húúúú. 1.33-as köridő lesz, tuti. Most mutathatja meg, forgalom nélkül mire képes a Renault. 1.33.066. Mondtam.

14. kör: McLarenek 1.34.6-os időket futnak, Vettel kezd egy másodpercet behozni körönként. Red Bull most előnyben. De Vettel még mindig 7,7 másodpercre Hamiltontól.

16. kör: Button és Vettel bejöttek. Button keményet kapott. Vettel lágyat kapott. Szerintem Button döntése jobb.

17. kör. Raikkönen 3, csere nélkül, de még mindig 1.33-akat fut. Hamilton box előtti köre 1.36 volt. Másodpercek ősztak el. Hamilton puhán marad.

17. kör: Webber a leggyorsabb. Alonso és Vettel élesben harcolnak. Egy boxkiállás után mindenki, csak Raikkönen nem.

18. kör: Mindketten elmentek Vergne mellett. Rosberg is. Webber is. Komoly üldözés a helyekért.

19. kör: Button vissza 1.33.3-hoz. De kemény keveréken. Hamilton 1.33.8, puhán. Vettel 1.32.7. Most leggyorsabb.

19. kör: Perez nem cserélt, második. Hamiltont tartja. A másik Sauber tavaly a nagydíjat egy cserével oldotta meg.

21. kör:  Hamilton előzött, Perez most rajta segít, Vettel nem tudott előzni. De készül a Hamilton-Vettel harc.

21. kör: Buttonnak 11 másodperc előnye van!

24. kör: Tévedtem, Hamilton keményebb keveréken van. És megfutja a leggyorsabb kört! (1.31.740)

25. kör. Raikkönen bekerül a top10-be most már azonos boxkiállás-számmal is.

25. kör: azért a kemény keverék sokkal jobban viselkedik, mint számították. A köridők azonosak. Button viszont időt veszít, vibrációra panaszkodott rádión.

26. kör: Hamilton leggyorsabb kör, 1.31.596. Raikkönen megelőzi Massát. Raikkönen 9.

28. kör: Úgy tűnik, a Red Bull jól bánik a puha gumikkal, ez már az első etapban látszott. A következő örökből kiderül, hogyan viselkednek a keményebbek is. Button rátaposott a gázra. Feltekert néhány gombot. Gyorsabb Hamiltonnál.

28. kör: Massa, második kiállás. Ebből három lesz a végére.

28. kör.

28. kör

30. kör: Rosberg – Webber – Maldonado. Kúl.

30. kör. Szerintem Rosbergnek bünti lesz, de okosan be is húzott a boxba, ne legyen belőle az.

31. kör: Button fastest lap: 1.31.565. Három tizedet ver Hamiltonra, több, mint 8 tizedet Vettelre. Megéri keményebb keveréken futni.

32. kör: Track surface slippery in turn 7. 7. kanyarban csúszós a pálya.

32. kör: Webber megnyomta, kemén keverék 1.31.098. Nagyon rávert a mezőnyre.  6.4 másodperc Alonsóig.

34. kör: Alonso cserélt, lehet, megoldja ennyi cserével? Alonso keményet kapott. A McLaren tuti kettőre játszik, de Vettel is.

EGY KIS MADÁRTÁVLAT:

36. kör: Button és Hamilton egy körben cserélnek, a McLaren box zseniálisan mozgott!

37. kör: biztonsági autó, hirtelen jött, Vettel rohan, most nagyot alkothat, ha siet. Szerencse vagy pech? Nem tudjuk, miért.

38. kör: Button visszavette az első helyet, Hamilton? A statisztikák még nem mutatják. Szerintem Hamilton is visszavette. De még nem tuti. Talán Petrov az oka a biztonsági autónak.

38. kör: nem, Vettel második. Ez pech Hamiltonnak.

38. kör: az új Safety Car szabályok szerint a lekörözötte eltűnnek a sorból, visszavehetnek egy kört.

39. kör: Raikkönen kilencedik, de utolért mindenkit, most megmutathatja, mitől repülő finn. Az autója képes rá, már megmutatta.

39. kör: mindenki keményebb keveréken van, kivéve Perezt. Webbert bátorítják, a legyorsabb volt az utóbbi körökben. Itt jön az első éles McLaren – Red Bull csata!

40. kör: tavaly Alonsoék tavaly keményen szenvedtek, lássuk, idén mi lesz. Érdemes nézni az Alonso-Rosberg-Raikkönen harcot.

ÍGY ÁLLUNK:

42. kör: éles a dolog megint. 16 kör van hátra.

43. kör: Button erősnek mutatkozik, Vettel mögött vonatoznak. Button 1.9 másodpercet vert Vettelre. Ejsze Button feltekerte.

43. kör: Button 1.30.567. Megint kilenc tized.

44. kör: nemsokára használni lehet a DRS-t.

44. kör: most már mindenki ideje felgyorsult. De Button megszerzett egy pszichológiai előnyt. Nézzétek következő körben a Vettel-Hamilton csatát. És fél szemmel Webbert is figyeljétek mögöttük.

45. kör: Maldonado 6, Perez 7. Ügyesek, Rosberg és Raikkönen előtt autóznak, és Alonsot is szorongatják.

46. kör. Hamilton leggyorsabb kör: 1.29.865. 6 tized Vettelig. Buttonnak 3.8-as előnye van.

47. kör: megvolt az első smárolás is idén: Massa és Senna autói csókolóztak. Nem pontért történt a dolog.

47. kör: Button megnyomta: 1.29.828, Vettel is bement 1.30 alá. Maldonado 7 tizedre van Alonsótól.

48. kör: nos, úgy néz ki, ha valaki nem hibázik, ez marad a sorrend. Mindenki mindenkit sakkban tart, de nem tud veszélyesen közeledni. Mindenki tartja a pozicíóját.

49. kör: Még az lehet érdekes, hogy a hátralevő 9 körben kinek a kerekei kezdenek el jobban kopni, bár a keményebb keverékeknek kellene bírniuk.

50. kör: Maldonado gyomrozza Alonsot. Massa autója a boxban, cápatámadás nyomai.

51. kör: még 16 autó versenyzik: Massa, Kovalainen, Petrov, Schumacher, Grosjean, Hülkenberg out.

52. kör: Vettel-Hamilton-Webber DRS időhatáron belül. Nyílhatnak a szárnyak Hamiltonon és Webberen is. Vettel minden körben a kanyaros részen megszerzi az 1 másodperces határt. Vettel leggyorsabb kör: 1.29.690. Leszedett 3,5 tizedet Button előnyéből. Marad 3.2

52. kör: Megmutatta Koibayashi, hogy kell agresszívnek lenni :)

54. kör: Button további három tizedet veszít. A Red Bullok gumijai jobban bírják, itt még az elsőségért is lehet harc… közben beszóltak Buttonnak. Feltekerte megint. Két zöld szektor, lássuk a köridőt… Button 129.6, Vettel 1.29.5. Na így már nehezebb.

55. kör: azért Maldonado nem gondolta volna, hogy egy Ferrarit fog szorítani a verseny végén, 5. helyért.

55. kör: nagyon nyomja a négy első helyezett. 1.30 alatt, nem hagyják.

56. kör: Button 1.29.187. Rávert 4 tizedet Vettelre. Nagyon magabiztos, nagyon erős, nagyon kiegyensúlyozott. Ez talán már biztos győzelem.

56. kör: Perez 30 körös vénségű lágy keréken van. Megcsinálják, amit tavaly Kobayashival, egy kiállás.

57. kör: BUTTON 3.3 VETTEL 1.7 HAMILTON 0.7 WEBBER 12.8 ALONSO 0.5 MALDONADO 11.0 PEREZ 0.5 ROSBERG 1.6 KOBAYASHI 0.5 RAIKKÖNEN.

58. kör: Maldonado megmutatja autóját a betonfalnak. Erős baleset, eldobta élete eddigi futamát.

58. kör: Raikkönen benyomja hetedikre!!!! Óriási harc az utolsó körben! Maldonado megkevert mindenkit.

FINISH: BUTTON 2.1 VETTEL 1.9 HAMILTON 0.4 WEBBER 17.0 ALONSO 15.2 KOBAYASHI 1.2 RAIKKÖNEN 1.4 PEREZ 0.0 RICCIARDO 0.1 DI RESTA 0.1 VERGNE 17.7 ROSBERG. Végül tizenhárman végeztek.

Ez a nem hivatalos végeredmény. Esetleges büntik még hátra. Massa és Senna csókolózását verseny után elemzik.


Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A hozzászólások le vannak zárva.