Repülj Massamadár…


Felipe Massa Kanadában

Már nemcsak a kritikusok, hanem a Ferrari istálló szurkolói is inkább látnák Felipe Massát a csapaton kívül.

Stefano Domenicali csapatfőnök úgy nyilatkozott, hogy Massa Monacóban vághat igazán vissza, mivel “nagyon szükségünk van az ő pontjaira is a konstruktőri világbajnokságban”. Sokak szerint ez az üzenet tulajdonképpen ultimátum, és egy újabb pont nélküli verseny egyenlő lenne az együttműködés megszűnésével.

Máris nagyon sok jelöltet lát a sajtópletyka a brazil helyén. A pletyka egyik forrását az jelentette, hogy Adrian Sutil, tavaly év végén kirúgott Force India pilóta jelen volt a Spanyol Nagydíjon és saját bevallása szerint az idő többségét régi csapat paddockjában töltötte. Ebből arra a feltételezésre jutottak, hogy a Ferrari valamelyik Force India pilótára vetette szemét, és Sutil régi csapatához térne vissza betölteni az üresen maradt helyet.

A kombinálás pletykakörökben el is kezdődött. Egyik verzió szerint Paul di Resta átigazolna a Ferrari csapathoz, míg a Ferrari tesztpilótája,

Van olyan verzió is, hogy Sergio Perez megy át a Ferrarihoz, míg Adrian Sutil az ő helyét veszi át a Saubernél. Ez onnan indul, hogy látták Sutilt a Sauber-istállóban is.


Tags: , , , , , , ,

A hozzászólások le vannak zárva.