MONACÓI NAGYDÍJ: szombati előrejelzés

Esős időre számíthatunk. A csapatok számára még hátravan egy szabadedzés, ahol pótolniuk kellene a csütörtöki kimaradásokat, amikor szintén enyhe eső miatt nem tudták szokásus tesztprogramjaikat végigcsinálni. Viszont ha szombaton délben is eső lesz, akkor az időmérő edzésnek mindenki vegyes infókkal és tapasztalattal vághat neki.

UPDATE: A harmadik időmérő elején sziporkázó napsütés van, ezért várhatóan mindenki a szuperlágy kerekek hosszútávú teljesítményét méri majd fel.

A legerősebbnek (több más csapat nyilatkozata szerint is) a Lotus-Renault tűnik, a csapat pénteken csak a lágy keverékű gumit próbálta ki, de ezeken is nagyon erősnek mutatkozott. Pontosítunk, nem a Lotus, hanem Romain Grosjean, Raikkönennek technikai gondjai voltak, ezért gyengén teljesített az első napon.

Gumikeverékek

A Pirelli idén először szálított versenyhétvégére szuperlágy kerekeket (ezek a piros jelzésűek), ez az egyedüli keverék, amelyen a gumigyártó tavalyhoz képest semmit nem módosított. Mellé a lágy keverék társul, amely ennek sárga jelzése révén azonosítható az autókon.

 


Tags: ,

A hozzászólások le vannak zárva.