REKORD: hat győztes hat verseny alatt még sosem volt (kusza viszonyok)

Ennyire kusza az ábra, ha azt próbáljuk érzékeltetni, mennyire kiegyensúlyozatlan és kiszámíthatatlan a mezőny az idei Formula 1-ben. A fenti ábra azt tükrözi, mennyire végzett magas helyen a Top10-ben egy-egy pilóta.

Először is rekordértékű, hogy hat versenyben hat különböző pilóta végzett első helyen, ez a Formula 1 világbajnokság 62 évében nem fordult még elő. Viszont ezen túl is nagyon sokatmondó, mennyire kiszámíthatatlan és nagydíjról nagydíjra változó a helyzet. Eddig ugyanis összesen két pilóta szerzett minden nagydíjon pontot, ezek Fernando Alonso (türkisz) és Lewis Hamilton (zöld), kettejük közül is a brit pilóta a legkonstansabb, vagyis nála a legkisebb a különbség a legjobb és legrosszabb helyezései között. Elsőként éppen ő nyilatkozta egyébként, hogy úgy érzi, idén nem a megnyert futamok, hanem sokkal inkább a konstans teljesítmények koronáznak királyt. A brit most negyedik az összetett állásban 10 pont elmaradással, ami legrosszabb esetben is két győzelemmel ledolgozható. Viszont ugyanaz a brit pilóta egyelőre nincs a hat idei nyertes között.

Fernando Alonso is pontszerző, talán ő van a legjobban meglepve attól, hogy vezeti az összetett rangsort, hiszen az első négy futamon (a mugellói teszteket megelőző nagydíjak) a Ferrari gyenge volt, bizonytalan teljesítményű, és a spanyol világbajnok zsenialitása és egy kis szerencsés időjárás is kellett ahhoz, hogy ott legyen, ahol van. A konstans kategóriába még szerintünk Mark Webber sorolható, aki az elején zsinórban négyszer negyedik helyet hozott össze, majd a spanyol nullázást követően elég volt egyszer futamot nyerni, hogy három pontra kerüljön az éltől. Csapattársa, Vettel ennél sokkal ingadozóbb és kiszámíthatatlanabb, az ő esetében már eltérő taktikákkal, Kínában pedig egy régebbi fejlesztésű autó újbóli bevetésével is próbálkoztak.

A sok nyertes és vesztes miatt kicsit úgy is tűnik, mintha már legalábbis a szezon vége fele közelednénk, közben még a harmadánál sem tartunk. Mégis, a következő három-négy futam kulcsfontosságú lesz abban, hogy ki veszi át az idei bajnokság gyeplőjét. Előbb-utóbb valaki tényleg meg fogja érteni, hogy működik a Pirelli gumi mindegyik keveréke, és mégis lesznek forgatókönyvek egy-egy hétvégére.

Ha a csapatfelállásokat nézzük, akkor viszont úgy tűnik, a nagy kuszaságban mégis a Red Bull talált saját hangjára leginkább, mivel mindkét pilótája elég jól teljesít (igaz, ebben a munkában sokszor inkább váltogatják egymást). Webber konstansabb, kibékültebb, feledni látszik azt a szezont, mikor nagyon nem őt akarták a csapatban világbajnoknak (kicsit olyan volt, mint mikor Eddie Irvine-nak két pont hiányzott a vb-hez és egy hátsó kerék egy bokszkiállásnál).

Olyan hangok is megjelentek pilóták részéről, hogy a nézők megunják ezt a sok változatosságot. Ugyan már, ez a legizgibb: minden versenyt és edzést végig lehet izgulni a kedvencért, lehet sírni és nevetni, szitkozódni a tévé előtt… Zseniális. Ez kell a bajnokságnak. Azt pedig a csapatok is be kellene ismerjék (egyesek beismerték), hogy azért olyan változatos a mezőny, mert az autók technikailag nagyon közeli kapacitásúra sikeredtek, és ezért képes a gumi eldönteni egyes versenyeken mindent.

Vagy fogalmazzunk úgy, hogy többet gumival, mint erővel.

 


A hozzászólások le vannak zárva.