EURÓPAI NAGYDÍJ: vissza Alonso térfelére

Ismét Spanyolországba látogat a száguldó cirkusz, ugyanis 2012-ben (utoljára) a dél-európai ország még két nagydíjat szervez (ezt, a másodikat “európai” névre hallgatva). Jövőtől azonban Barcelona és Valencia már váltogatni fogják egymást egymást követő években, egészen 2019-ig.

Valencia új és érdekes pálya, amelyet a spanyol kikötőváros kikötőjében alakítottak ki, így technikailag városi pályának minősíthető. A pálya jellemzői is alátámasztják ezt, a betonfalak közel vannak, az aszfaltra pedig az utcai kopás jellemző. Mondhatni, a csapatok és pilóták a harmadik egymás utáni utcai versenyen kell minél jobb eredményt elérjenek.

Azt már leírtuk, hogy forró hétvége várható, emiatt pedig a szórakozás kedvéért Kimi Raikkönennek és a Lotusnak drukkolunk, hogy nyolcból nyolc pilóta szerepeljen az idei győzedelmeskedők listáján. De akár Roman Grosjean is lehetne ez a nyolcadik. A McLaren emelt morállal érkezik kanadai Lewis Hamilton győzelme után, viszont a brit pilóta továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy idén fontosabb folyamatosan pontot szerezni, mint győzni. Valahogy ő ennek a mintapéldája, hiszen minden versenyen pontot gyűjtött, de ahhoz, hogy két pontocskával vezesse a tabellát, az az egy győzelem mégis kellett.

A Formula 1 hivatalos oldalán viszont azt latolgatják a szerzők, hogy Valencia és a hőség talán Michael Schumachernek felelhet meg a legjobban, Monacóban már bebizonyította, vanna benne még győzelmi akarat, a pálya jellemzői és a hőmérséklet viszont megfelelhetnek a Mercedesnek. Így ő lehet a szerencsés nyolcadik.

Valencia sem úszta meg a hangzatos incidenseket és baleseteket. Alább azt látjátok, hogy sikerült Mark Webbernek 2010-ben szabályosan felszállnia a pályáról Heikki Kovalainen segítségével. Erről egyébként egy Le Mans-i hasonló indidens is eszünkbe jutott, egy sokkal nagyobb repüléssel, főszerepben Peter Dumbreck.

Sem Mark Webbernek sem Peter Dumbrecknek abszolút semmi baja nem lett, mindkét esetben a kerekeken való landolás sokat jelentett a balesetek következményeinek csökkenésében. Peter Dumbreck idén Le Mansban szintén indult. Mark Webber is fog, Valenciában.

Az edzések és a verseny normális európai időpontokban zajlanak, a versenyre vasárnap bukaresti idő szerint háromkor, budapesti idő szerint kettőkor kerül sor. Nagyon várjuk.


Tags: , , , , , , ,

A hozzászólások le vannak zárva.