Valencia időmérő elemzés: Vettel megmutatta, hogyan kell egy körre tökéletesen összehozni mindent

Sebastian Vettel rövid mustrát tartott arról, hogyan kell zseni módjára a csapattal közösen tökéletesre beállítani egy autót és ezt követően az egyedüli lehetőség alkalmával miként kell a tökéletes kört megfutni. Sőt, akár úgy is jellemezhető a helyzet, hogy a kisujjából rázta ki az első rajtkockát. Ennél persze sokkal összetettebb a kérdés, ehhez a három szabadedzésen elvégzett felmérő-munkára, időközi állításokra egyaránt szükség van. Mindenesetre miután az első és második időmérő edzés-etapban az élbolyban volt, de semmi kiemelkedőt nem mutatott, a harmadik etapban azon az egy szett megmaradt lágy keveréken mutatta meg, hogy kell egy kör alatt a legjobbat futni, amely mindössze egy gyors kör erejéig biztosítja a lehető legjobb tapadást.

Három tizednél nagyobb különbséggel végzett az őt követi Lewis Hamilton előtt, aki viszont szintén zsenialitásának de szerencséjének is köszönheti a második helyet. Saját elmondása szerint egész nap bajlódtak a beállításokkal, és az utolsó etapra, amire két szett lágy friss lágy keveréke is volt, többet is ezek közül szerencsés módon állítottak be megfelelőre. A brit meglepődésének adott hangot, mikor saját második helyéről beszélt, a Top10 középmezőnyére képzelte el saját helyezését.

Pastor Maldonado harmadik helyezése briliáns. A tévéképernyőkön ritkán látszott, mégis minden összehozott. Legtöbbet járt a pályán, összesen 21 kört tett meg. Ezért kicsit hátrányban lehet a versenyt tekintve, ugyanis mind a hét rendelkezésre álló gumikeverékét “berodálta” a versenyre, egy használatlan szett sem maradt a versenyre, de ezzel még simán indulni lehet.

Ami a holnapi versenyt illeti, a gumik egyértelműen sok szerepet fognak játszani. Meleg levegő, még forróbb pályára számíthatnak a versenyzők. Ha Barheinra gondolunk vissza, ahol hasonló körülmények voltak, akkor talán ismét egy Vettel-Raikkönen harcot láthatunk, viszont a másik Lotusban ülő Roman Grosjean sem mondta még ki utolsó szavát a hétvégén. Hamilton esetében úgy gondoljuk, a pontszerzés lesz a fő célkitűzés, ezért nem biztos, hogy őt futamgyőzelemért látjuk majd harcolni.

Az edzésre visszatérve érdekességnek számít még, hogy az első tíz között hét csapat pilótái jelennek meg, vagyis csapatokon belül a leghomogénebb teljesítményt a Lotus hozta, viszont a Force India is mindkét autójával szerepel a Top10-ben. Ami a McLarent illeti, már az is eredmény, hogy Buttonnak több futam után sikerült ismét az első tíz közé kerülnie.

Még egy apró részlet: a Q3-ban több pilóta gyengébb időt futott, mint a Q2-ben. Például a kieső Alonsó és Massa a harmadik etapban hetedik helyre is felkerültek volna. Ez már ilyen.

De nézzük csapatonként:

RED BULL-RENAULT (1-19)

Mark Webber a legjobb mintája annak, hogy mennyire fontos a három szabadedzésen is jól szerepelni és jól teljesíteni. Szombat délelőtt jelent meg egy fék- és hidraulikai probléma a Red Bullon. A csapat délutánra sem tudta tökéletesen megjavítani a versenygépet, Webbernek egy alkalma volt mért kört futni, de mint utólag kiderült, KERS nélkül, ami Valenciában mintegy 1,3 másodperc hátrányt jelent egy körön. Nem is sikerült bekerülni a Q2-be. Webber utoljára tavaly Kínában volt ugyanebben a helyzetben. Akkor is 18. helyről indult, de harmadik lett. Akkor a kulcs a sok megmaradt új szett gumi volt. Mi Webbert holnap legalább a pontokban látjuk, ha nem lesz több technikai bibi. Ami Vettelt illeti, nincs kifogásolnivaló. Jól időzített a csapat, és 24 éves kora ellenére a német tökéletes “minden vagy semmi” kört futott, és immár másodszor három tizedet vert rá a mezőnyre. Ezt összeolvasva azzal a ténnyel, hogy pénteken szabadedzésen a közepes keverékű gumikon is két tizeddel gyorsabb volt mindenkinél és azzal, hogy Valenciában eddig négy futamon három alkalommal is az első helyről induló pilóta nyert, és azzal, hogy Vettel már kétszer nyert itt, ki lehet jelenteni, Vettel kiemelt esélyes a holnapi futamgyőzelemre.

MCLAREN-MERCEDES (2-9)

Igazából Jenson Button mindvégig felérte Hamilton szintjét mind a szabadedzéseken, mind az időmérő edzés első két szakaszán. Ezért kicsit érthetetlen számunkra, hogy végzett végül kilencedik helyen, a jelek akár dobogót is mutattak neki. Javított az előző heti teljesítményeihez képest, de így futamgyőzelemre nem igazán áhítozhat. Hamilton viszont egész hétvégén beállításokkal küszködött. Végül amikor kellett, összehozta, de szerencséje is volt. A McLaren nem mutatkozik a legerősebb csapatnak, talán vasárnap a második helyéhez méltó pontokat gyűjthet össze. Hamilton viszont Kanadában is kiszúrt Vettelékkel, lehet, hogy most is ez történik majd. Ezúttal azonban a Lotusok sokkal közelebbről lihegnek a nyakába, úgyhogy izgalmas köröket láthatunk majd vasárnap.

WILLIAMS-RENAULT (3-14)

Maldonado túlteljesített ismét. Harmadik helyre behozni a Williamst kiváló teljesítmény. Ráadásul úgy tűnik, versenytempójuk is jó, főleg a keményebb keveréken. A venezuelai maga is beismerte, a lágy keverékű gumi viselkedését volt nehezebb kiismerni, de valahogy ők is a legjobb pillanatban kapták el a beállításokat, dobogós rajthely lett a vége. Maldonado legnagyobb fejfájását a Lotusok jelenthetik talán, hacsak nem lep meg, és nem kezdi már az első körökben Hamiltont és Vettelt gyomrozni. Kiderül. Sennát illetően ismét nem kiemelkedő teljesítmény, de a héten Frank Williams csapatvezér kijelentette, Sennába vetett bizalma töretlen, sőt, munkája a csapat számára elengedhetetlen az eddigi sikerekhez. Úgy tűnik, tud valamit a brazil, ami Maldonadón is segít. Ő legjobb esetben pontokra számíthat, de hát azt jó tudni, hogy versenyeken eddig Senna 4-szer, míg Maldonado csak 3-szor végzett előrébb.

LOTUS-RENAULT (4-5)

Ha az olvasó megfigyeli, a második pilóta helyezése a legmagasabb az összes csapat közül. Ilyen alapon elmondható, a Lotus erős összteljesítményt mutatott. Ha nem tévedünk, ennyire jó helyekről még nem indultak ebben a szezonban. Sőt, a Lotus új korszakában sem soha. Mindkét pilóta elégedett, a csapat elégedett, minden jól halad eddig, az időjárás vasárnap nekik kedvez. Talán másodszor is igazán komoly esélyük lehet a győzelemre. Szerintünk kulcsfontosságú Maldonado elé ugrani a rajtnál legalább egy, vagy akár mindkét pilótával, így az első két helyezettel közösen gurulhatnak az első kiállásig és onnan kezdve a Lotus által közismerten jól kezelt gumik és egy okos taktika meghozhatja a győzelmet is. Nyolcból nyolc pilóta lenne idén, ha Grosjean, ha Raikkönen.

MERCEDES (6-12)

Schumacher elrontotta a Q2-t. Először túl agresszív volt, aztán túl konzervatív. 12. helyről indul, viszont saját elmondása szerint ez taktikailag előnyös számára. Mi abban reménykedünk, sikerül neki végre egy harmadik versenyen is pontot szerezni. Lehetőleg nem egyet, hanem többet is. Rosbergnél Hamilton kevert be az utolsó gyors kör előtt, kicsit a rajtcél-egyenes előtt ugyanis Hamilton belassított Rosberg előtt, aki nem kezdte tökéletesen utolsó mért körét. Rosbergnél valóban több is benne lett volna a pakliban, a Q2-t első helyen végezte, a Q3-ban pedig az első mért körök után szintén első volt. Talán egy második hely úszott így el. Mindenesetre a Mercedes többet mutatott, mint arra számítottunk, a hétvége hozadéka még jó lehet a német istállónak.

SAUBER-FERRARI (7-15)

Vicces ez a csapat. Kobayashi a semmiből összehozott egy hetedik helyet. Egész hétvégén nem figyeltünk fel a japánra, aztán így-úgy összehozta. Perez viszont egész hétvégén jól autózott, erre egy 15. helyet hozott össze. Vasárnap már csak azért is érdeklődéssel figyeljük majd mindkettejüket, mert Perez 15. helyről volt már harmadik, 10-ről pedig második, Kobayashi pedig szintén művésze annak, hogy a tabellán fel-alá lavírozzon. Perez közismerten jól kezeli a gumiszettjeit, és mivel holnap a gumi döntően befolyásolhat mindent, Perezt a 2-16. helyek között látni véljük végül. Ki tudja. :-)

FORCE INDIA-MERCEDES (8-10)

Két autót a top10-be, ez volt a céljuk. És teljesítették. Mindkét sportolójuk mindvégig jól viselkedett. Taktikailag azonban nem lett minden tökéletes, úgy számoljuk, mindkét Force India friss lágy keverék nélkül maradt a Q3-ra. Végül mindkettejük mért időt futott lágyon, de szerintünk azok használtak voltak. Végül Hülkenberg teljesített jobban, ez viszont nem olyan nagy meglepetés, hiszen a német egész hétvégén verte skót csapattársát. Vasárnap nem tudjuk, mi lehet velük. Kanadában is jó szombatot hoztak össze, aztán vasárnap minden borult. Pontokat szerezni, ez lehet nekik a legfontosabb.

FERRARI (11-13)

Rég írtunk a Ferrariról nyolcadik csapatként. Többre számítottak, bár az is hozzátartozik, a 13. Massa is kevesebb, mint egy tizeddel maradt le a Q3-ról. Viszont az idei szezon ennyire szoros, és ezt a Ferrarinál is tudják. Alonso Hamiltonhoz méri magát, és mivel úgy gondolja, vasárnap a pódium elérhetetlen, Hamiltonnal szemben veszíteni fog. Alonso már sokszor elmondta idén, ő és Hamilton között dől majd el az egyéni cím. Mindkét pilóta számára a pontszerzés még benne van a képletben, nem tudni, mit hozhat még a holnap.

CATERHAM-RENAULT (16-20)

Meglett. Kovalainen nemcsak bejutott a Q2-be, de ott még Ricciardot is megverte. Két Toro Rosso és egy Red Bull szerepel Kovalainen áldozatai között, ami a Caterham-hez mérten kiemelkedő teljesítmény. Másfél éve várják, hogy a középmezőnyre legalább rákacsinthassanak, ezúttal összejött.

TORO ROSSO-FERRARI (17-18)

No comment. No comment. No comment. Lássuk vasárnapot.

HRT-COSWORTH (21-22)

A Marussiát maguk mögé utasították, ez is eredmény. Azonban a Caterhamoktól fényévekre voltak. Az lehet céljuk, hogy befejezzék a holnapi versenyt.

MARUSSIA COSWORTH (23-DNQ)

Glock fosott, Pic a pályán foshatott, vagy mi. Mindenesetre utolsó lett. A HRT-k idén még nem verték meg. Ez az első alkalom. Nem tudni, Glock holnapra felépül-e. Ha igen, a versenybírák várhatóan rajthoz engedik majd.

 


Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A hozzászólások le vannak zárva.