Az örök remény és ígéret tere (Lotus)

Csapat: 4. hely (159 pont, -71)

Kimi Raikkönen: 4. hely (95 pont, -59)
Roman Grosjean: 7 hely (61 pont, -93)

Nekik valahogy soha nem jön össze egy hétvége. Reálisan azt a célt tűzhetik ki maguknak erre a szezonra, hogy futamot nyerjenek. Úgy negyedikek az összetett állásban, hogy összesen két versenyen voltak valamennyire közel az első helyhez. Grosjean Valenciában remekelt, Raikkönen pedig Vettelt gyomorzta Bahreinben. De majdnem mindig hátulról kell jöjjenek, mert a szombati időmérőik rosszak. Ha egy körön megjavulnak, akkor lehet még győzelmük. Kimi Raikkönen pedig suttyomban úgy negyedik, hogy jóformán a képernyőn sem látni őt. Németországban is dobogós lett, pedig nem is állt a dobogón, és csak a számítógép révén lehetett tudni, hol a pályán, annyira magányos futamot futott.

Grosjean nem kellene annyit hibázzon az első körben. Sokkal jobban szerepel, mint első F1-es próbálkozása alkalmával, de még sokat kell tanulnia.

A Lotus egy második helynek örülhetne az idény végén, most sincsenek messze ettől a helytől. Ehhez viszont talán a többiek hibájára is szükség lesz, önerőből ezt nehezen hozhatják össze. Biztos nagyon sok olvasó is annak drukkol, Raikkönen nyerjen idén legalább egy futamot. Viszont ha nem is nyer, jelenleg 15 pontra van Vetteltől, 25 pontra Webbertől és 59 pontra Alonsótól. Alonso beérhetetlen, de Webber és Vettel… A finnek egy egyéni második helyezés az év végi összetett rangsorban zseniális eredményként jönne az új karrierjének első évében.

FACE TO FACE

Időmérő: RAIKKÖNEN 4-6 GROSJEAN
Verseny: RAIKKÖNEN 7-3 GROSJEAN
Na most gondoljatok bele, ha időmérőn jobb lenne Raikkönen, mint Grosjean, akkor hány pontja lehetne a finnek az idei szezonban. Grosjean jobb edzésen, Raikkönen jobb versenyben. Pontokat versenyen osztanak.

Hátra arc (HRT)

May the Force be with you (Force India)

Hogyan frusztráld magad bajnokságvezetőként (Red Bull)

Sauber-reneszánsz (Sauber)

Hol vagy, középmezőny? (Caterham)

Piros leplet (lapot?) a bikának (Toro Rosso)

Nyílegyenesen a dobogóra, így menthető a szezon (Mercedes)

Felemás, formálható még (McLaren)

Semmi (Marussia)

Az örök remény és ígéret tere (Lotus)

Langyos (Williams)

Majdnem csúcs (Ferrari)


Tags: , ,

A hozzászólások le vannak zárva.