13/20: Szingapúrban dől el a csapatvilágbajnok

Persze ezt így kijelenteni túlzás, de szerintünk mégsem az. A Red Bull úgy jár az élen, hogy második rossz hétvégjét zárja. Félreértés ne essék, Belgiumban a Red Bull járt jól, de csak azért, mert szerencséje volt. Összességében sem Belgiumban sem Olaszországban nem működött jól a Red Bull, előnyük csökken. Gondoljunk bele: ha Hamilton kereke nem vágódik ki Németországban, Button nem peches Magyarországon, Hamiltont nem ütik ki Belgimumban és Button autója nem száll el Olaszországban, akkor ez még mintegy 60-80 pontot jelentett volna a McLarennek, az eltéré pedig most 39 pont. Ennyi.

A Ferrari Olaszországban a legtöbb pontot szerezte, azonban ettől még nem látjuk őket VB-esélyesnek. És a Lotust sem. Marad a Red Bull és a McLaren. Ha Szingapúrban, egy más konfigurációjú utcapályán is gyengélkedik a Red Bull, akkor szerintünk a szezon végéig elvesztik előnyüket, és a McLaren győztesként kerül ki a helyzetből. Jelenleg ők a legjobbak, zsinórban a harmadik versenyhétvégét dominálták, ennél evidensebb bizonyíték nincs.

A Sauber ma beszólt a Mercedesnek, pedig az utóbbinak is jó hétvégéje volt. Perez viszont mintha más kategóriában versenyzett volna, nemhogy a középmezőnyt verte kenderbe, de a McLarenen kívül mindenkit. Egy pályán, amit a Sauber autó amúgy nem szeret. A Sauber azt tűzheti célul, hogy utolérje a Mercedest. A Mercedes pedig azt, hogy a Sauber őt ne, más nem maradt. A Force India verni látszik a Williamsot, a Toro Rosso középmezőny-sereghajtó, a gyengék pedig azt remélhetik, jön egy Grosjean-szerű bowlinghúzás, és a fél mezőny kiesik vaegy startnál. Másképp pont nem lesz.

CSAPATOK – 13 futam

   1   Red Bull Racing-Renault   272
   2   McLaren-Mercedes   243
   3   Ferrari   226
   4   Lotus-Renault   217
   5   Mercedes   126
   6   Sauber-Ferrari   100
   7   Force India-Mercedes     63
   8   Williams-Renault     54
   9   STR-Ferrari     12
 10   Caterham-Renault       0
 11   Marussia-Cosworth       0
 12   HRT-Cosworth       0

Tags: , , , , , , , , , , ,

A hozzászólások le vannak zárva.