JAPÁN NAGYDÍJ: Vettel most foghatja meg Alonsót a VB-ben

Rég nem látott Red Bull domináancia jellemzi a Suzukában zajló Formula 1 Japán Nagydíj első két napját. A csapat kiemelkedő teljesítményét nemcsak Sebastian Vettel első rajtkockája, hanem az őt az első sorban követő Mark Webber eredménye alátámasztja. Ezúttal már nemcsak egy pilóta egyéni villanása, hanem az egész csapat és technika jól működik.

Szombaton az időmérő edzésen Vettel első helye egy másodpercig sem volt veszélyben. Azt, hogy mennyire jók voltak a Red Bullok, Jenson Button sajtónyilatkozata támasztja alá: “nem tudom rátenni az ujjam arra a dologra, ami miatt 4 tizeddel gyengébbek vagyunk”. Vagyis egyszerűen a Red Bull ezen a hétvégén a teljes mezőnyt lepipálja.

A hétvége másik kellemes meglepetése a Sauber-Ferrari csapatteljesítménye. A Kobayashi-Perez 4-6. hely a rajton Button sebességváltós büntetése miatt egy nagyon előnyös 3-5. hellyé alakul, míg Roman Grosjena csapattársát megelőzve végül 4. helyről indul.

Az időmérő elsző szakaszában inkább az volt a kérdés, hogy ki ússza meg a dolgot csak a kamény keverékű gumikon. A sorrend nem tükrözte az rőviszonyokat, de azt megmutatta, ki van igazán ma nyeregben. Vettel, Webber, Hamilton, Button és a két Lotus is lágy keveréket mentett. Emellett Schumacher is, de ez másként érthető: a német még Szingapúrból tíz helyes büntetést hozott magával, ezért logikus, hogy a Mercedesnél úgy döntöttek, a lehető legkevesebb szett gumit használják el. Schumacher végül kemén keveréken jutott tovább a Q2-be úgy, hogy gyors körét négy másodperccel a leintés előtt kezdte el. Bejött. Végül Schumacher 13. helyen rajtolhat, de két lágy és három kemény vaidúj szett gumija van.

Az ominózus 18. helyezett, az egyedüli középmezőnyös kieső ezútta Bruno Senna volt, az ő edzése részben Vergne miatt csúszott el, Sennát az utolsó sikánban blokkolta. Utólag Vergne három helyes büntetést kapott emiatt. A gyenge csapatoknál talán az figyelemre méltó, hogy de la Rosa Pic és Petrov előtt végzett.

A Q1 végeredménye:

Az időmérő második szakaszában a köridők drasztikusan esni kezdtek, és az általunk számított 1.31-es zónába igen mélyen belevágtak a pilóták. Vettel 1.31.5-ig ment le, ezzel meg is mutatta, mennyivel jobb a Red Bull, mint mindenki más. Vettel, Webber és Button a Q2-t is mindössze egy szett lágy gumival oldották meg, tehát a Q3-ra kettő maradt. Ez egyébként utólag kulcsfontosságűnak bizonyult. Lewis Hamilton, bár nem teljesen, de a második szett lágy gumiját is elhasználta.

Az 1.32-es határt lassan mindenki leküzdötte, de a legtöbb pilóta csak a második nekifutsából tudta továbbjutását biztosítani. Akire számítottunk, továbbment: a két Lotus, két Red Bull, két McLaren, a két Sauber és egy Ferrari. Mi a második Ferrarira is számítottunk, de Massa utolsó gyors köre valahol szétesett, ezért az utolsó pillanatban Hülkenberg Massát kiütötte a Q3-ból.

A Q2 végeredménye:

A Q3 legfontosabb eseménye Kimi Raikkönen utolsó perces kicsúszása jelentett. Egy kipördülés még nem jelentene sokat, de Kimi éppen az utolsó hajrában résztvevő 10 pilóta utolsó körében csúszott ki, amikor mindenki javítani próbált saját idején. Raikkönen kipördülése sárga zászlót jelentett egy kanyarban, emiatt pedig minden gyors körön levő pilóta akár egy pillanatig is el kellett vegye lábát a gázpedálról. Így azok, akik kétszer próbálkoztak, elsőből futották meg legjobb köridőiket. Vettel és Webber már az elején az első sorba ugrottak, Button pedig harmadik időt futott. Hamilton és Grosjean először használt lágyon próbálkoztak. Hamiltonnak ez a próbálkozása maradt a végső eredménye.

A legvégén Kobayashi felugrott negyedik helyre, míg Grosjean ötödik időt futott. Button is kicsit javított, de nem eleget. A kérdés azzal kapcsolatosan merült fel, hogy miként futott Kobayashi és Grosjean jobb időt, ha el kellett vegyék lábukat a gázpedálról. Végül a versenybírák nem osztottak ki büntetést. A visszajátszásokon úgy tűnt, mire Button és Grosjean elérték Raikkönen kipördülésének helyét, addig a finn már visszamászott a pályára, tehát náluk már nem volt sárga zászló. Viszont a Raikkönen-indicens Perez, Alonso és Hamilton utolsó körét egyértelműen elrontotta, ez az eredményeken meg is látszik.

A Q3 végeredménye:

Vasárnap szerintünk az a kérdés marad, valaki meg tudja-e közelíteni a Red Bullokat, mennyire tud örömet szerezni Kobayashi esetleg egy dobogóval, mennyire tudja Alonso minimalizálni a pontveszteséget Vettellel szemben. Button öt helyes büntetés után is labdába rúghat még, de szerintünk a dobogós helyen túl nem várhat túl sokra vasárnap Japánban.

Az időjárás stabil lesz, esőre nem lehet számítani. De 2012 már éppen elég meglepetést tartogatott eddig is, úgyhogy bármi bekavarhat.


Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A hozzászólások le vannak zárva.