Japán elemzés: mini-bajnokság lesz a szezon utolsó öt futama

Fernando Alonso négy ponttal vezeti az egyéni összetett állást Sebastian Vettel előtt. Kimi Raikkönen foglalja el a harmadik helyet, elmaradása 37 pontos, Lewis Hamilton pedig 42 pontra közelítette meg a spanyol világbajnokot. Alonso verseny utáni nyilatkozata szerint az utolsó öt verseny olyan, mint egy mini-világbajnokság.

Erre az újabb kisebb fordulatra mindenekelőtt úgy adódott lehetőség, hogy Fernando Alonso nem jutott túl az első kanyaron Japánban. Ahogy eredetileg is sejtettük, még az első kanyar előtt ért össze Alonso és Raikkönen autója, ami éppen arra volt elég, hogy Raikkönen jobb első szárnya kivágja Alonso bal hátsó gumiját. “Mindenki csak balra-balra-balra-balra jött, aztán Alonso elkapta a szárnyam. Nekem nem volt hova mennem” – így Raikkönen. Innen kezdve a spanyol az első kanyarban elúszott, a világbajnokság pedig megint teljesen megnyílt. Bár Vettel csak a verseny felénél vette észre a rajtcél-egyenes sorrendtábláján, hogy a még futó Ferrari mögötte az Massa (6) és nem Alonso (5). Ettől függetlenül is Sebastian Vettel abszolút dominálva nyerte meg a Japán Nagydíjat, idén az első egymásután győzelmet szerző pilótává vált, és 25 pontot ütött le Alonso előnyéből. Na de mi történt mögötte?

A rajtnál még az első kanyar előtt Kobayashi átugrotta Webbert. Mi több, Webberbe hátulról Grosjean futott bele, miután a francia az előtte levő ausztrál helyett a mellett levő Perezre figyelt. Webber egy kipördülés után a sor végére került, a versenye arról szólt, hogyan tudja visszaküszködnie magát a pontok közé. Sikerült neki, ráadásul olyan két kiállásos taktikával, amiből az első kiállás az első kör végén volt.

A rajtnál néhányan jól jártak. Először is Kobayashi, aki átugrotta Webbert, aztán Button, aki 8. helyről rajtolva a második kanyar után már harmadik volt, Raikkönen, aki az Alonsós koccanás ellenére átugrotta Perezt ls Hamiltont és Felipe Massa, aki hirtelen negyedik helyen találta magát.

Az első körös incidensek után két kört volt kint a biztonsági autó, de aztán a mezőny hamar útnak indult.

Grosjeant megbüntették, nemcsak bokszáthajtásost, hanem 10 másodperces megállásra is utasították. Majd a verseny után az egész bokszutca pszichológushoz, szabadságra és más versenykategóriákba kívánták. Még saját csapata sem tudta megvédeni. de tényleg, nem is volt mit, Grosjean ezzel 15 verseny alatt 7 első körös incidenst tudhat magáénak. A francia végigfutotta a versenyt, de mivel nem volt pontszerző helyen, egy körrel a vége előtt kihozták, így váltót cserélhetnek az autójában.

A verseny amúgy elég eseménymentes volt. Érdekes volt az első 25 körben Perez (aki a rajtnál sokat vesztett a Grosjean-Webber incidens miatt) és Hamilton harcát. Perez még az első kiállás előtt az aluljáró utáni hajtűkanyarban zseniálisan behúzta autóját a brit mellé, és megelőzte első ízben Hamiltont. Aztán az első bokszkiállásnál a brit vissza tudta szerezni helyét, így követhezhetett a következő előzés. Csakhogy Hamilton megtréfálta Perezt. Ugyanaz a hajtűkanyar előtt belső sávra húzta autóját, és Perez, aki ugyanarra az előzési trükkre készült, kénytelen volt külső sávra sodródni, megcsúszott, nem tudta bevenni a kanyart, kavicságyra sodródott, és vége is volt a versenynek. Szerintünk ez Hamilton részéről tudatos volt.

Ahogy már az előzetesben is írtuk, Massa hétvégén konstans, gyors tempót mutatott. A Q2-es kiesés inkább konjunkturális volt. Ez aztán a versenyben látszott meg. Az első gumicsere előtt még negyedik volt, de aztán, annak köszönhetően, hogy néhány körrel később tudott kiállni és a második-harmadik Kobayashi-Button forgalomba keveredett az első kiállás után, Massa megszerezhette a második helyet. És innen kezdve el sem engedte. Amennyire elérhetetlen volt számára is Vettel, annyira volt mindenkis más számára elérhetetlen a brazil pilóta. Massa két év után először állhat ismét dobogóra, és a Ferrari most neki köszönheti, hogy 20 pontos előnyt építettek fel a Lotus előtt a csapatösszetettben.

Kobayashi és Button a verseny folyamán végig 5 másodpercen belül voltak egymástól. A táv a verseny végére csökkent le, az utolsó tíz körben Monisha Kalterborn csapatfőnök szerint “tíz évet örököltünk”. De Kobayashi kitartott, okosan kezelte gumijait, az utolsó öt körben pedig apait-anyait beletett abba, hogy Button ne kerüljön DRS-távon belülre, okosan és a pályán megfelelő helyen használta a KERS-et, kitartott. A japán nézők pedig a verseny végén népünnepélyt robbantottak ki.

Button hajtott-hajtott-hajtott, ez éppen negyedik helyre volt elég.

Hamilton ötödik helyet szerzett, ehhez pedig csapata zsenialitására is szükség volt. Raikkönen mögött volt a második kiállás előtt, de sikerült jó néhány körrel később kiállnia. Raikkönen a 31. körben állt ki, Hamilton pedig érdekes módon 15 körös használt gumikon kezdett igazán jól menni. Aztán a csapat beszólt neki, hogy mégis álljon ki, éppen a 37. körben. A McLaren 2,6 másodperc alatt kerekeket cserélt, Hamilton éppen Raikkönen mellé ért vissza a célegyenes végén. Ami utána jött, az két világbajnok pilóta zsenialitására vall: bár Hamilton egy autónyi távval volt Raikkönen mögött, belső vonalon lévén, nem hagyta magát, és a második kanyarban, ami az első közvetlen folytatása, betette a McLarent a Lotus elé. A visszajátszáson az látszott, egy pillanaton múlt a baleset: Raikkönen végig befele nyomta Hamiltont, aztán egy kulcspillanatban elkapta a kormányt. Nem Grosjean, na.

A mezőnyben más érdekes dolog nem történt. Schumacher próbálta pontokig juttatni 23. helyről induló Mercedesét, de végül ez egy kör híján elmaradt.

A dobogón viszont három nagyon boldog pilóta volt. Vettel behozta elmaradását Alonsóval szemben, Massa talán ennek köszönhetően hosszabbíthat a Ferrarinál, Kobayashi pedig hazai közösség előtt kerül élete első dobogójára.

A végső sorrend tehát így alakult:

A szezon háromnegyedénél, 5 versennyel a naptárban az egyéni és csapatvilágbajnoki cím is messze áll attól, hogy eldőljön. Két fő pályázó (Alonso és Vettel) és két outsider pályázó (Hamilton és Raikkönen) is versenyben van még az egyéni címért. 125 pont van terítéken, az első-negyedik hely között pedig 42 pont a különbség. A csapatösszetettben a Red Bull egy taktikailag fontos előnyt épített fel, de itt sem dőlt el minden. a Sauber pedig egyre közelebb kerül a Mercedeshez, kisebb győzelem lenne megelőzni a német istállót.

Összességében egy hétvége nullázása bármely csapat vagy pilóta számára óriási hatással bír. Vagyis továbbra is minden nyitott. Ez nekünk, nézőknek a legjobb.


Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A hozzászólások le vannak zárva.