SÁRGALAP: Nem megy a Lotusnak, a Mercedes szárny csak szabályos maradt

A Lotus-Renault megóvta – ismét – a Mercedes autó hátsó szárnyain levő két kis rést, az FIA viszont ismét úgy döntött, a szárny szabályos. Az ismétlés ismétlésének a kedvéért arról van szó, hogy a Mercedes autók hátsó szárnyán négy vízszintes rés van, ami önmagában nem jelent sokat, viszont mikor a pilóta felnyitja hátsó szárnyát (ez a DRS rendszer az autón), akkor az itt beáramló levegő az autó gyártásából adódóan visszamegy az első szárnyra, ahol szintén két résen kiáramlik, és ez az autó leszorító erejének jelentős csökkenéséhez vezet. Vagy magyarul: az Mercedes egyenesben irtó gyors emiatt.

Várhatóan több fellebbezés nem lesz. Több csapat már jelezte is, hogy saját hasonló újításon dolgozik, csak várja, lesz-e sikeres óvás. A mostani, harmadik elutasítás után majdnem biztos, hogy az ötödik, barcelonai futamon egyre több hasonló megoldást találunk majd hátsó szárnyakon. Vagy talán már jövő héten, Bahrainben?

Itt olvasható a teljes közlemény, és további részleteket is megtalálhattok.


Tags: ,

A hozzászólások le vannak zárva.