Posts Tagged ‘barcelona’

Barcelona és Valencia felváltva rendezhetnek Spanyol Nagydíjat jövőtől

péntek, június 8, 2012

Legalábbis ezt szeretné a két szervezőváros, Spanyolországnak ugyanis – a válság tükrében – elég sok terhet jelent két nagydíjat is megszervezni egy naptári év alatt. Bár hosszas egyeztetések zajlottak magáról az ötletről, a megegyezést követően az évek elosztása is hamar ment: páratlan években Barcelona, a párosokban Valencia ugorna be.

A javaslatra Bernie Ecclestone Forma 1-cár még rá kell bólintson.


SPANYOL ELEMZÉS: ötödik verseny, öt győztes pilóta, öt győztes csapat

vasárnap, május 13, 2012

Aki Pastor Maldonado győzelmére fogadott péntek előtt, garantáltan nagyon meggazdagodott a hétvégén. Edzést nyert (igaz, Hamilton kizárásával), ezt követően pedig a nagydíjat is behúzta a venezuelai. Maldonado győzelmére szombaton délelőtt még 300:1 arányban lehetett fogadni.

Nem mondható az, hogy a nagy meglepetések versenye volt, ha csak a hétvége eseményeit nézzük. Aki domináns volt szombaton, az maradt vasárnapra is. Sokkal inkább arról szólt a hétvége, hogy ki értette meg a legjobban pénteken és szombaton délelőtt a Pirelli gumik működését a spanyol pályán. Ne felejtsük, Alonso pénteken szabadedzést nyert, Maldonado végig erős volt, és a Lotusokra is mindenki felfigyelt már pénteken.

A meglepetés-részt viszont a versenyzők rajtszáma alapján nagyon könnyen meg lehet állapítani, hiszen ezek a tavalyi VB-ererdményeket tükrözik. A sorrend ez volt: 18-5-9-10-14-1-8-4-3-12. A 18-as azt jelenti, hogy a tavalyi kilencedik helyezett csapat első pilótája nyert (13-as számot nem osztanak a Formula 1-ben).

Fernando Alonso nagyon jót rajtolva átvette a vezetést az első rajtokockából induló Maldonadotól, majd folyamatosan vezetett majdnem fél versenyen át. Az első három pilóta hamar leszakadt mindenki mástól, egyedül Roman Grosjeannak telt időbe legyűrni a sokáig 4. helyen autózó Rosberget. De aztán amikor sikerült, a negyedik hely onnan kezdve számára is garantált volt.

A verseny egyik kulcspillanatát a mádodik kerékcsere jelentette. Maldonadot két körrel hamarabb hozták ki, mint Alonsot, és ezzel sikerült a dél-amerikainek hét másodpercet nyernie, amivel visszavette a rajtnál elvesztett vezetést. A Ferrari ott tévedett, hogy nem reagált a Williams cseréjére, bár lehet, ezzel a még erősebb gumikopást reszkírozták volna a verseny végén.

A venezuelai innen pedig nem engedte már a Ferrarit vissza maga elé. Az utolsó cserénél Alonso ismét két körrel később jött, de már mindegy volt. Az utolsó 15 körben Maldonado kiválóan kezelte gumikopását, a spanyol nyomását is, a forgalmat is, végül magabiztosan nyert.

A két Lotus-Renault is nagyon jól teljesített, viszont a harmadik-negyedik helyen kívül több nem fért bele. Ennek tükrében elgondolkodtató, hogy okos ötlet volt-e a hátratolt három kiállásos stratégia. Valószínúleg arra alapoztak, hogy mások négyszer fognak cserélni. Ez viszont nem így történt, végül senki nem cserélt négyszer (Felipe Massán kívül, akinek azonban büntetése is volt).

Sokáig és sokaknak úgy tűnt, hogy mind a Ferrari, mind a Williams négy kiállásos taktikán van, de végül ez nem így történt, a Lotus hiába várt egy negyedik cserére az előtte haladó pilótáktól. Kimi Raikkönennek nem maradt más, megpróbált 20 másodpercet letornászni 16 kör alatt. Csak 19,5-öt tudott megoldani, végül fél másodperccel Alonso mögött végzett, egy kör kellett volna a második helyhez, és még vagy kettő a győzelemhez. De meggyőződésünk, a finn számára is foglalt már a sors egy győzelmet idénre, talán ő lesz a hatodik a hatodik nagydíjon.

Hogy hol voltak a többiek? Jó kérdés. A futottak még kategóriát végül Kamui Kobayashi nyerte, emiatt pedig ösztönösen arra gondolunk, hogy egy Sergio Perez még helyet kaphatott volna a top 5-ében, neki viszont az első körben kivágták a kerekét, onnan visszaút meg nem volt már. Lewis Hamilton 24-ről 8-ra hozta fel autóját egy eltolt két kiállásos taktikával, Vettel pedig az utolsó körökben előzött néhányat ahhoz, hogy végül hatodik legyen. Összességében az történt, amire számítottunk, a nagyok megint az ötödik helytől lefele harcoltak a pontokért.

Bár a csapatok versenyét továbbra is a Red Bull vezeti, a McLaren második, úgy gondoljuk, a Lotus harmadik helye egyre erősebb lesz, sőt, elképzelhető az is, hogy komoly esélyesek a csapat VB-címre. Ami a pilóták versenyét illeti: most Alonso és Vettel 61 ponttal vezetnek, őket Hamilton 53, Raikkönen pedig 49 ponttal követi. De ez versenyről versenyre változik. A két élen járó a pontok alig több, mint felét szerezték meg a lehetséges 120-ból.

Közben csak dugiban jegyezzük meg, hogy a RENAULT-MERCEDES-FERRARI harcban 2-2-1 lett az állás, vagyis a Renault kiegyenlített az élen.

Öt versenyben öt pilóta, öt csapat nyert eddig. A most legstabilabbnak tűnő Lotus még nem, a Sauber sem. Ha így haladnak a dolgok, arra számítunk, hogy idén összesen hét különböző csapat fog futamgyőzelmet szerezni. És ki tudja, hány pilóta.

A csapatértékeléseket frissítjük.

WILLIAMS-RENAULT (1-23)

Egy hideg, egy meleg, de a brit csapatnál egyértelműen a pohár félig tele részét nézik. A kilencvenes években zsinórban egyéni és csapatvilágbajnokságokat megnyerő istálló visszatért a győzelmi pályára, bár nem tudni, ez mátol kezdve állandósulni fog-e. A sor iróniája, hogy ismét Williams-Renaultnak hívják, mint a Mansell-Prost-Hill-Villeneuve aranykorszakban. Pastor Maldonado is levetkőzte ezzel a “bőröndös pilóta” jelzőt, és már teljes értékű, tehetséges pilótaként fog rá tekinteni a mezőny. Hiába, mikor Alonso mögül kibukott Ausztráliában, már azt jelezte, hogy tehetség akad bőven. Bruno Senna pedig nem igazán tehet kieséséért, bár amúgy rossz hétvége mögé néz egyébknt is: viszont Schumacher olyan schwunggal bontotta le Willams farát, hogy azzal már nem nagyon volt mit tenni.

FERRARI (2-15)

Felipe Massának mennie kell. Lehet, hogy néhány hellyel hátrébb végzett, mivel bokszáthajtásos büntetést kapott, viszont ezzel szemben csapattársa második helyen végzett. Azt csak sejtjük, hogy a frusztáció minden érintett félben (versenyző, istálló, drukkerek) nő, ennek a vége csak az lehet, hogy a brazil pilótát nem engedik előbb-utóbb többet vezetni. Ezzel szemben Fernando Alonso egy teljesen más Ferrarit mutatott meg. Mindenkit sikerült lazán legyűrnie a pályán, egy teljesen váratlan Williams-Renault-t leszámítva. Végig kiegyensúlyozott teljesítménye voltm, szabadedzés nyert, az időmérőn szintén – akkor még váratlanul – versenyképes harmadik időt futott. Azóta sem tudjuk, hogy kezelték a Ferrarinál a keverékeket, teljesen biztosak vagyunk, hogy Alonso a szombati idpmérőn négyszer futott gyors kört, valamelyiknek használt lágy keveréken kellett történnie, de nem tudunk rájönni, melyik. Mindenesetre bármit mondjunk a Ferrari negyedszezonos szürke teljesítményéről, Fernando Alonso vezeti a VB-t, Vettellel egyenlő pontszámmal.

LOTUS-RENAULT (3-4)

Zsinórban a második erős csapatteljesítményük, ehhez foghatót még egy másik csapat részéről sem láttunk idén, Ausztrália McLaren dominancia volt, Malaízia káosz volt, Kína Mercedes hétvége volt, Bahreint pedig a Red-Bull és a Lotus osztotta meg. Igaz, továbbra sincs idén győzelmük, viszont ez nem vesz el érdemeikből. Azt nem tudni, Kimi Raikkönen jobb helyzetben lett-e volna a Spanyol Nagydíjon, ha nem arra számít az istálló, hogy az élen járó Maldonado és Alonso még egyszer tankolni fognak, illetve ha azonos körökben cseréltek volna az első két pilótával, akkor többre vitték-e volna, mindenesetre az utolsó 14 körben 20 másodpercet ledolgozni nagy bravúr volt. Egy körön múlt a második, és még vagy három körön múlt a futamgyőzelem. Roman Grosjean ismét egy biztos futamot hozott össze, neki pedig éppen ez kellett egy kétszeres szezonkezdő nullázás után. Ráadásul a leggyorsabb kör szintén a franciáé volt, több tizedet ráverve mindenki másra. A Lotus ezzel a csapatösszesítésben egy nagyon szolid harmadik helyet foglal el, és két-három futam múlva akár a tabella vezetését is el tudjuk képzelni számukra.

SAUBER-FERRARI (5-DNF)

Inkább meghúzódva, csendesen teljesítettek a hétvégén, Sergio Perez számára pedig egy Lotus jelentette a bukástm, Grosjean ugyanis az első körben akaratlanul kivágta a mexikói kerekét, onnan kezdve hátulról kellett mindent kezdeni. Nem volt már visszaút, néhány pont még összejöhetett volna, viszont az autó is felmondta a verseny felénél a szolgálatot. Ezzel szemben Kamui Kobayashi megmutatta, hogy kell egy adott pillanatban unalomba fulladó versenyt élénkké tenni. Mind Jenson Buttont, mind Nico Rosberget igen agresszíven de mégis szabályosan előzte meg. Élvezet volt nézni a japánt, aki mintha megunta volna, hogy a nagymenők alsó pontzónában autózását a sor végéről nézze, és mindenkit legyúrt. Egyébként időben, mert ezzel el tudott annyira húzni, hogy az utolsó körökben száguldó Vettel ne érje már utol. Egy részlet azonban megmarad: az ötödik helyzetett Kobayashi hátránya a negyedik helyezett Grosjeanhoz képest 49,9 másodperc volt. A Sauber azért az élbolyhoz képest nem volt csúcson, hanem inkább a futotta még kategóriában győzött, akárcsak Rosberg Bahrainben.

RED BULL-RENAULT (6-11)

Nem világbajnok egyéni és csapatteljesítmény. Egész hétvégén egyszerűen nem volt meg a sebességük. Sebastian Vettel ugyan elszenvedett egy kisebb büntetést is a versenyben (bár a néző számára nem volt evidens, úgy tűnik a büntetés arról szólt, hogy sárga zászlós jelzés alatt a DRS-szárnya nyitva volt). A bünti nélkül sem lett volna ebből jobb eredmény, Vettel maximum egy 5. helyre lett volna esélyes. Mark Webber pedig nagyon közepeset teljesített. A gumik nem bírták a Red Bullon, pedig sok friss keveréke is volt. Vettelt megkérdezte  a német RTL a verseny végén, hogy mit tippelne egy Monacói Nagydíjra, mire az ironikus válasz az volt, hogy Timo Glock a Marussiában szerzi meg az első rajtkockát. Ennyire felborult minden a Formula 1-ben idén. A Red Bull adós marad azzal, hogy bebizonyítsa, a Bahrein-i győzelem nem véletlen volt.

MERCEDES (7-DNF)

Schumacher elbaltázta, ez egyértelmű. A DRS szárny nyitása akkora sebességet adott neki, hogy csak Senna autójának lebontásával tudott megállni. Őt helyes bünti a következő nagydíjra. Rosberg pedig szintén nem remekelt. Annyi eredményt elkönyvelhetnek a német csapatnál, hogy mindkét McLarent megelőzték (az egyik 24. helyről indult), és egy Red Bull is mögöttük maradt. Az utolsó körökben azonban Rosberg annyira gumitapadás nélkül maradt, hogy körönként négy másodpercet vesztett. Akkor kellett Vettelt is elengedje, két körrel a vége előtt, és az utolsó körben is Hamiltont csak nagy bravúrral tudta maga mögött tartani. Gyenge teljesítmény volt ez a Mercedes részéről, fényévekre a Kínai Nagydíj domináns produkciójától.

MCLAREN-MERCEDES (8-9)

Gondolkodunk, mit írjunk. Hamilton 8. helye, ami nem volt messze egy hetediktől sem, bravúrnak számít. A brit 24. helyről indult büntetését követően, csak kétyszer állt ki ellentétben mindenki mással, nagyon jól menedzselte a gumikat, lágyon is és keményen is jó tempója volt, és Jenson Button előtt végzett, aki pedig 11. helyről indult. A McLaren viszont második hétvégéjét rontja el. Igazság szerint úgy gondoljuk, ez a hétvége nem a teljesítményhiányról szólt, hanem Hamilton esetében a büntetésről, Button esetében pedig arról, hogy valamit péntek éjszaka teljesen félrefejlesztettek az autó beállításain. Button egész szombaton és vasárnap csak panaszkodott. Továbbra is úgy ítéljük, a Lotus mellett a McLaren a legerősebb csapat a mezőnyben, és a világbajnokságért ez a két csapat fog harcolni.

FORCE INDIA-MERCEDES (10-14)

Egy pontot összehoztak, és ezért Nico Hülkenbergnek Mark Webberrel kellett megharcolnia a verseny második felében. Ez elmond valamit a Red Bull erősségéről, elméletileg nem kellett volna gond legyen az előzés. A Force India ezzel nem sokat változtatott saját megítélésén az idei évben. Továbbra is úgy gondoljuk, a csapat sokat esett vissza a 2011-es évhez képest, és komolyan dolgoznia kell, hogy ne nyolcadik helyen végezzen a szezonban, ami számukra egy igen előnytelen pozíció lenne. Pal di Resta versenye nem sikerült, a skót főleg a kemény keverékű gumi teljesítménéyre panaszkodott, és a verseny végén még a Toro Rossokkal szemben is elvesztette a harcot, ez utóbbiak lágy keveréken fejezték be a versenyt.

STR-FERRARI (12-13)

Bár az elején még pontokért is versenyben voltak, a végén főképpen a kemény keverékű gumikon mutatott teljesítmény miatt ez lehetetlenné vált. Némi fejlődés mutatható ki Bahrainhez képest, viszont még mindig a mezőny kilencedik csapatának tűnnek csak.

CATERHAM-RENAULT (16-17)

Stabil versenyt futottak, és egy körben végeztek a 10. helyen levő Nico Hülkenberggel. Az elején Kovalainen tartotta még a tempót a középmezőnnyel, egy ideig Bruno Senna előtt autózott. Ezt leszámítva nem sikerül maradandót alkotniuk a pilótáknak, vbi

MARUSSIA-COSWORTH (18-DNF)

Timo Glock fejezte be a versenyt, de nyilatkozata szerint továbbra is csak 80%-on hajt, megbízhatósági gondok vannak ugyanis az autóval. Nem meggyőző.

HRT-COSWORTH (19-DNF)

Az a helyzet, hogy a HRT örülnek, hiszen az idei évben ez a legmagasabb helyezésük, amit elértek. Erre akarnak építeni. Annyit fűzünk hozzá, hogy csak egy kört kell már behozzanak a lemaradásból a Marussiáig. Karthikeyan kiesett.


SPANYOL NAGYDÍJ: Maldonado-Alonso-Raikkönen a dobogón. Verseny ÉLŐ

vasárnap, május 13, 2012

Öt futam, öt nyertes pilóta és öt nyertes csapat. Mi jöhet még idén? Köszönjük, hogy velünk voltatok.

Alonso és Vettel együtt vezetik 61 ponttal a VB-t.

Raikkönennek egy kör hiányzott még, hogy utolérje a spanyol világbajnokot. Maldonado az utolsó húsz körben nagyon kiegyensúlyozottan kezelt autót, gumit, helyzetet. Le minden kalappal.

FINISH: MALDONADO 3.1 ALONSO 0.6 RAIKKONEN 10.9 GROSJEAN 49.8 KOBAYASHI 2.9 VETTEL 10.3 ROSBERG 0.2 HAMILTON 7.1 BUTTON 1. kör HÜLKENBERG

65. kör: Kimi 2,3 másodpercre Alonsotól! Utolsó kör.

65. kör: Vettel Rosberget is megelőzi. Hatodik. Kobayashi már messze van neki is.

64. kör: Maldonado előnye 2.4 másodpercre nőtt. Alonso nem nagyon tud már mit megpróbálni. Hihetetlen.

63. kör: Vettel mégis megelőzi Hamiltont. Hetedik. Rosbergig 4 másodperce van még.

62. kör: Hamilton nem hagyja Vettelt! Nagyon izgi harc.

62. kör: Raikkönen gumijai nem bírják az erőltetett tempót. A finn kevesebbet tud már leszedni a különbségből.

61. kör: Vettel Hamiltont is utolérte. Hetedik helyért zajlik a dolog, azért ez a VB-állásban még számítani fog a későbbiekben. Egy-egy pont.

60. kör: Kobayashi Rosberget is le fogja taposni. Whoáááá, milyen agresszív. Megvan az ötödik hely a japánnak!

59. kör: Maldonado és Alonso nem fognak már kiállni. Raikkönenék taktikája nem jön be. A finn nagyon hajt, de 11 másodpercet nehéz lesz 7 kör alatt behozni. Bár most is 1.5 másodperc tűnt el.

58. kör: és megvan a nyolcadik hely a világbajnoknak.

58. kör: kemény harc Vettel és Button között! A 8. helyért…

57. kör: Alonso egy-két körön belül meg fog próbálkozni az előzéssel. “Fernando, keep the OVERTAKE on”.

56. kör: Hamilton eddig 17 helyet hozott be a rajt óta. Eddig öt kiesőnk van.

55. kör: Raikkönen 1.5 másodpercet hozott Maldonadon. Alonso 3.5 tizedet.

54. kör: MALDONADO 1.3 ALONSO 17.2 RAIKKÖNEN 17.3 GROSJEAN 16.2 ROSBERG 1.3 KOBAYASHI 8.6 HAMILTON 1.0 BUTTON 2.3 VETTEL. Hamilton csak kétszer cserélt gumit.

53. kör: úgy néz ki, Maldonado jól kezeli a helyzetet, 1,3 másodperccel tarja maga mögött Alonsot. Grosjean közben 1.26.250. Pazar leggyorsabb kör.

52. kör: továbbra is hihetetlen: egy Williams-Renault és egy Ferrari harcol az elsőségért.

51. kör: Grosjean harmadszor is kiállt. Marad negyedik, ez már jóformán garantált hely számára.

50. kör: Na ez az! Kiminek azt mondják a fülébe, Maldonado és Alonso egyszer még ki fognak állni! Éééés Kimi megnyomja, 1.26.938, leggyorsabb kör. Most tuti minden fel van tekerve az autón.

48. kör: Raikkönent kihozzák. 18 kör az utolsó szett guminak. Alonso és Maldonado gumijai a végére nagyon kopottak lesznek.

47. kör: Maldonado 2.8 Alonso.

46. kör: Raikkönen, Maldonado és Alonso nemsokára hármas csoportot alakítanak. Mégsem, Maldonado lezserül megelőzi Kimit. Alonso is utoléri a finnt.

44. kör: Hát nagyon jó kérdés, Maldonado és Alonso kiállnak-e még egyszer. Lehet, hogy mégsem. A könnzű autó nem koptatja annyira a gumit.

43. kör: ALONSO 13.7 RAIKKÖNEN 1.6 MALDONADO 16.3 GROSJEAN 34.6 ROSBERG 2.3 KOBAYASHI 2.3 HAMILTON 2.3 BUTTON. Jön Alonso.

42. kör: Alonso kint maradt megint. A Lotusok is. Maldonado Raikkönen mögé jött ki. Ez a herc a győzelemért.

41. kör: Maldonado kiáll. Négy kiállás lesz. A Ferrarinak reagálnia kell azonnal. A Lotus viszont mást fog csinálni.

40. kör: Webber 8., Hamilton 9. Lehet, a brit pilótának mégis egy 5. hely elérhető lenne? Buttonnak nagyon rosszul jön, hogy Massa mögé ragadt a bokszkiállás után.

38. kör: Button kiáll. Ez négykiállásos taktika. És még sokan lesznek így. Viszont szerintünk a Lotusok csak hármas taktikán vannak, lehet, hogy a győzelem mégis elérhető?

37. kör: az elején még azt írtuk, figyelni kell Perezre. Most 16. helyen van. Az első körös ütközése teljesen elrontott mindent.

36. kör: van négy pilóta, Alonso, Maldonado, Raikkönen és Grosjean, akik mintha teljesen más ligában versenyeznének. Rosberg, akárcsak Bahreinben, a még futottak kategória élén van, de ott is egy japán hajkurássza.

36. kör: Charles Pic, BÜNTI: kék zászlók figyelembe-nem-vétele.

35. kör: Maldonado körei kezdenek gyengülni, alonso már csak 6.1 másodpercre. Hamilton végre kijött a második bokszkiállásra.

34. kör: azért egyszerűen elképesztő, mennyire jól tartja magát Maldonado és a Williams.

33. kör: Kobayashi megmutatta, miért japán. Buttont nagyon agresszíven, de szabályosan előzte meg. Button nem is látta, hogy jön. KOB hetedik.

32. kör: Maldonado (1) és Hamilton (5) között 41 másodperc.

32. kör: Hamilton 5. helyen van. Eggyel kevesebbszer tankolt, de mégis nagyon jól tartja magát.

31. kör: A Top12-ben csak Button van lágz keveréken. A McLarennek nem áll jól egyik típusú gumi sem.

30. kör: Maldonado és Alonso egy másodperccel gyorsabb kemény keveréken, mint bárki más a pályán.

29. kör: MALDONADO 7.0 ALONSO 12.3 RAIKKONEN 12.4 GROSJEAN 6.2 HAMILTON 0.7 VETTEL 2.1 ROSBERG. Vettel ki kell még álljon bünti miatt.

29. kör: Maldonado 6,8 másodperces előnyt alakított ki Alonsoval szemben.

28. kör: BÜNTI: Vettel kiáll. Épp abban a pillanatban meg is BÜNTETIK. Megint ki kell álljon. Massa ugyanezt kapja.

28. kör: Raikkönen kiáll. Lágyon többet bírta, mint más keménzen.

27. kör: Ennek a versenynek egyes esetekben négykiállásos íze van. Raikkönennél talán összejön három.

26. kör: Alonso kiáll. Raikkönen lágy keveréken még mindig kint van. Oauuuu. Közben Maldonado friss keveréken 1.27.906. Maldonado MEGZERZI A VEZETÉST!!!

23. kör: Maldonado az első a csúcson, aki cserél.

22. kör: Massát és Vettelt viysgálják sárga zászlós helyet miatt. Nem tudjuk, mi az pontosan.

19. kör: két kisvonat alalkult ki. Az 5-8 és 9-12. helyeken. Hamilton utolérte a második kisvonatot.

17. kör: Grosjean elment rosberg mellett. Ez kulcsfontossáú előzés. Grosjean el is húz a Rosberg-Vettel-Button-Kobayashi kisvonattól. Az élbolyt kezdeheti üldözni.

17. kör: Webbernek szárnyat kellett cserélni.

13. kör: ÜTKÖZÉS: Schumacher és Senna. Schumacher már nem megy sehova. Senna is bokszba kell hajtson, ha egyáltalán elér odáig. A visszajátszáson látszik, Schumacher későn fékezett. Biztonsági autó veszély.

12. kör: Alonso és Maldonado keményen, Raikkönen lágyon. Hamilton és Kovalainen nem tankoltak. Kovalainen ötödik!

11.kör: jön Maldonado és Raikkönen. Alonso legjobb utolsó szektor. Marad a sorrend. Hamilton negyedik.

11. kör: Senna rosberg elé került. Akaratlanul is csapattársán segít, aki még ki kell álljon.

10. kör: Alonso kiállt, Maldonado vezet. Raikkönen is kint maradt, ez az egy kör is sokat jelenthet. Grosjean is kiállt, Schumacher is.

9. kör: most kezdődik az igazi bokszszezon. A köridők drasztikusan romlani kezdtek.

8. kör: Kobayashi is cserélt. Hamilton már 12.

7. kör: Perez kemény keveréken a leggyorsabb most. Utolsóként.

7. kör: Az első három pilóta ideje kezd kiegyensúlyozódni. A három pilóta 12 századon belül. Vettel kiáll. A Red Bull nem viselkedik jól. Hamar kellett mindketten cseréljenek.

6. kör: Webber az első normál bokszkiállásán, már a hatodik körben.

6. kör: Alonso bement 1.30 alá, Maldonado kevéssel fölötte, Raikkönen 1.30.4, mindenki más 1.31.2 fölött. Ki merjük jelenteni, Alonso, Maldonado és Raikkönen között dől el ez a verseny. Perez is 1.30.1-et fut, de 24. helyen van, miután az első kör után bokszba kellett hajtania. Kobayashi is jól menne, de Button mögé szorult.

4. kör: Alonso és Maldonado 1.30.2, Maldonado 1.30.3, mindenki más 1.31 fölött jóval. Raikkönen még 31 alá ment.

3. kör: Maldonado kezdi utolérni Alonsot. Az övé a leggyorsabb kör. Hamilton 18. helyen. Sennát támadja.

2. kör:  a Mercedesek nagyon jól kezdtek, Rosberg negyedik helyét stabilizálja, Schumacher 6-ról gyomrozza Grosjeant. Massa 11, 5 helyet szerzett.

1. kör: ALONSO – MALDONADO – RAIKKÖNEN – ROSBERG – GROSJEAN – SCHUMACHER – VETTEL – BUTTON.

1. kör: Alonso az első az első kanyar után. Maldonado 2, Raikkönen 3. Óriási jubilálás a tribünökben.

RAJT:

15.00: a formula1.com összeomlott. A live timing megy.

15.00: pontosan indultak a felvezető körre. Mindenki lágy keveréken van! Egyelőre süt a nap.

14.57: szóval az induló sorrend: Maldonado – Alonso – Grosjean – Raikkönen – Perez – Rosberg – Vettel – Schumacher – Kobayashi – Button – Webber. Massa 16-ról, Hamilton 24-ről indul.

14.54: Alonso határozottan úgy gondolja, Grosjeanban benne van a győztes szellem, és idő kérdése, mikor jön ossze az első hely egy futamon. Lehet, hogy akár már ma is.

14.49: Schumacher kizártnak tartja a pódiumot is a Mercedes számára.

14.45: Vettel kimondta: lágy keveréken indul. Buttonra és Webberre vagyunk még kíváncsiak. Az első sorokban mindenki lágyon kell induljon, a szabály kötelezi a pilótákat a Q3-ból, hogy azzal a szett gumival induljanak, amellzel a leggyorsabb körüket teljesítették.

14.42: 22 fokos levegő, 31 fokos pálya. Tegnap a pálya 40 fölött is járt.

14.41: Karthikeyannak rajtolási jogot adtak a versenybírók, bár nem érte el a 107%-ot.

Barcelona, Catalunya

Barcelona, Catalunya

14.37: a pályát minden pilóta ismeri, itt tesztek is zajlanok a szazonközi időszakban. A szél a harmadik és kilencedik kanzarban erősen fúj hátulról, az utolsó kanyarban pedig szembe.

14.35: ismét erős szél van, a pilótáknak emiatt kanyarokban nehézségeik vannak.

14.30:  az RTL szerint is Kimi Rajkkönen lehet a nyertes.


SPANYOL NAGYDÍJ: ez lehet a versenyen

vasárnap, május 13, 2012

Mindenki vigyázni fog ismét minden lehetséges gumijára. Egyeseknek, hátrébb a mezőnyben van egy szett lágy és három szett kemény keverékük, még használatlanul. Másoknak három kemény van, lágy egy sem. A legrosszabb helyzetben az élen álók vannak, nekik két friss kemény keverékük van, minden más már használt.

Talán a legjobban gumik és poziciók szempontjából Mark Webber áll. 12. helyről indul, de három friss kemény és egy friss lágy szettje van. Ha három kiállásra játszanak a Red Bullnál, akkor is végig új gumikkal mehet. Szerintünk lággyal kezd, előz néhányat, és utána is stabilan erős versenyt láthatunk majd tőle. Meglehet a zsinórban ötödik negyedik helyezés.

A Lotus megismételheti a múlt versenyen elért második és harmadik helyet, de úgy gondoljuk, akár a dobogó csúcsa is összejöhet. Elképzelhetőnek tartjuk azt is, hogy Bahreinhez hasonlóan az ötödik helytől lefele McLarenek, Mercedesek és Red Bullok fognak helyekért harcolni. Elől viszont ismét két Lotust látunk majd egy Sergio Perez féle Sauberrel és egy Williamses Pastor Maldonadoval.

Sebastian Vettel esetében úgy gondoljuk, meg fog tudni szabadulni a Mercedestől és sergio Perezzel közösen tudják tartania a tempót az élbollyal.

Fernando Alonso? Egyszerűen elképzelésünk nincs, hogy fog menni a Ferrari. Úgy tűnik, az olasz csapat fejlődött a legtöbbet a három hetes szünetet, fejlesztéseket és teszteket követően. Lehet elöl is, hátul is. Az ő esetében egyszerűen kiváncsiak vagyunk. A show kedvéért Alonso otthoni nézők előtti győzelme a sportnak magánan nagyon jót tenne.

Lewis Hamiltonnak pedig sok sikert és türelmet kívánunk a 24. helyről. A pontszerzés számára is benne van a pakliban, de ennél több nehezen.

Időjárás: a levelibéka szerint eshet. Sokkal hűvösebb van, mint szombaton és az előrejelzések nem zárják ki az esőzést sem. Az már csak a csúcs lenne, ha a versenytaktikázást, gumispórlást, mindent felborítana egy kis zápor. Tudni érdemes, ha egy versenyt esősnek nyilvánítanak, akkor a normál gumiszabályok borulnak.


BREAKING BÜNTI: Hamiltont kizárták, Maldonado első helyről indul

szombat, május 12, 2012
Pastor Maldonado

Pastor Maldonado

A megengedettnél kevesebb üzemanyag maradt Hamilton autójában, ezért a brit pilótát kizárták az edzésből és 24. helyről indul.

A McLaren stábja azzal érvelt, hogy vis major helyzete állt fenn, ezért állították le a brit pilótát a levezető körében. A versenybírók szerint azonban teljesen a csapat felelősségge elegendő üzemanyagot tenni az autóba ahhoz, hogy mért kört fusson, beálljon a bokszba és 1 liter mintát adjon a bíróknak. Éppen ezért a vis major helyzette nem állt ebben az esetben fent.

Ennek következtében Pastor Maldonado első helyről indul a vasárnapi Spanyol Nagydíjon.

Frissítjük.


SPANYOL NAGYDÍJ: az időmérő edzés elemzése

szombat, május 12, 2012

Most sem lehet kijelenteni, hogy egy szokásos, kiszámítható időmérő edzés tanúi lehettünk. Sokkal inkább egyéni felvillanások, előre számolt gumitaktikák jellemezték a szombat délutánt. Az aszfalt nagyon forró volt, és a harmadik kanyar tájékán erős szél is zavarta a pilótákat.

Összességében negyed percre voltunk a mai legnagyobb meglepetéstől, ugyanis Lewis Hamilton az utolsó pillanatban gyűrte le Pastor Maldonadot az első helyről. A venezuelai nem puszta szerencséből volt ott, mindhárom edzésetapban zseniálisan teljesített. Ugyancsak jól mentek a Sauber-Ferrarik. És szintén megleeptésként a Ferrari Alonso esetében kiválóan kezelte a teljes edzést, és a végén a spanyol pilóta otthoni nézői előtt harmadik helyre hozta be autóját.

Összteljesítményben a Lotus-Renault mutatkozott a legkiegyensúlyozottabbnak, a Sauber-Ferrari és a Mercedes szintén jó átlagteljesítményt szolgáltak.

Hozzáteszünk még egy fontos részletet, amiről a jelentések ma nem szóltak. Az első edzés közepén mindenki kemény keveréken futott egy-egy gyors kört. Igaz, üres tankkal köröztek a pilóták, de a sorrend ez volt: Hamilton, Perez, Schumacher, Alonso, Grosjean, Raikkönen, Button, Rosberg, Massa és Kobayashi.

Vasárnap hűlés várható az időjárásban, de eső nélkül.

McLAREN-MERCEDES (1-11)

Lewis Hamilton – bár a végén alig egy tizeddel – végig szolid teljesítményt nyújtott, és akkor tette oda a csontott, amikor a leginkább kellett. A harmadik etapban először egy használt lágy keveréken futott mért időt, majd mikor már mindenki majdnem lezártnak tekintette az edzést, utolsó körözőként behúzta a pole pozíciót is. A brit pilóta nagyon kiegyensúlyozottnak mutatkozik, nincs kapkodás, nincs agresszivitás. Idén a világbajnoki véna ismét benne van. Jenson Button ezzel szemben a Q2-n nem jutott tovább, végig beállításokra panaszkodott, és ez meg is látszott teljesítményén. Nem sikerült az első tíz közé jutnia, ráadásul egy kemény és három lágy keverékű gumit is elhasznált, így ebből a szempontból sincs előnyösebb helyzetben. Igaz, Hamilton szintén hasonló gumifelállással rendelkezik. Lewis Hamilton szombaton kemény keveréken is a legjobb időt futotta. Nem tudjuk még, Hamilton autója mennyire hibásodott meg az edzés végén, csapata kérte, azonnal álljon le. Lehet, csak az üzemanyag volt túl alacsony szinten.

WILLIAMS-RENAULT (2-18)

Egy zseniális és egy közepesen aluli teljesítmény. Maldonado számára a valaha elért legjobb eredmény, a Williams pedig utoljára 2010 végén volt első helyen, akkor egy esős edzés végén felszárado pályán Nico Hülkenberg teljesített nagyot, és egy másodperccel vert meg mindenkit. Maldonado második helyről indul majd, két friss kemény keveréke maradt, lágy egy sem.  Ezzel szemben Bruno Senna forgalom miatt is már az első körben kiesett, emiatt viszont rá azért érdemes figyelni, mert ha ennyire jó a Williams, akkor vasárnap friss szetteken sok helyet hozhat még. Ha nincs különlegesebb incidens, akkor tippünk szerint mindkét Williams pontszerző helyen végez holnap. Azt ma nem láthattuk, Maldonado milyen időt futott volna kemény keveréken, egyből lágyon kezdte. Senna viszont 11. helyen volt abban a pillanatban.

FERRARI (3-17)

Alonso saját elmondása szerint is sokkal több ez a harmadik helyezés, mint amire számítottak főleg annak tekintetében, hogy egy McLarent, két Lotust és két Red Bullt is maguk mögé tudtak. Érdekes módon keményen is jól futott a spanyol, az első edzésen mért kemény keverékes időkből a negyedik legjobbat futotta. Felipe Massának megint nem jött össze, a 17. hely egyszerűen katasztrófális teljesítmény, nincs is komment hozzá.

LOTUS-RENAULT (4-5)

Kiegyensúlyozottan jó teljesítmény, megkockáztatjuk, hogy holnap ismét két dobogós helyet is megfognak. A pénteki szabadedzésen nagyon jól mentek, a szombati időmérőkön is végig kiegyensúlyozott, konstans időket futottak. Annyira biztosak voltak önmagukban, hogy a második etapban csak az utolsó öt percben jöttek ki, vagyis bíztak abban, egy kör alatt futják meg a továbbjutó időt, és ez valóban így történt. A harmadik etapban a friss lágy gumival rendelkezők közül ők futottak a leggyengébbet, viszont a kombinált rajtpozíciójuk az idei legjobb. Holnap talán Hamiltonnan vívják meg legfontosabb harcukat.

SAUBER-FERRARI (6-10)

Szintén erős csapatteljesítmény, és nem is tudhatjuk, mi volt még Kobayashiban, hiszen hidarulika-probléma miatt csapata a Q2 végén rászólt, hogy álljon le. Sergio Perez kemény keveréken is gyors volt, szabadedzéseken is gyors volt, úgy számítjuk, végig az lébolyban fog harcolni a legjobbakkal, talán éppel Sebastian Vettellel és a Mercedesekkel fog rendszeresen helyekért versenyezni. Kamui Kobayashi szintén jól hajtott, technikai hiba szorította ki a harmadik edzésen való megmérettetésről, bár technikailag tizedik helyen maradt.

MERCEDES (7-9)

Egyáltalán nem maradt friss keverékük az utolsó etapra, ezért nem láttunk nagy teljesítményt tőlük a végén. A második etapban is 7. és 10. helyen végeztek, így a harmadik részben sem tudtak volna friss kerékkel sem sokkal többet tenniük. Az ők esetükben az az érzésünk, nem fognak holnap nagyot alkotni.

RED BULL RACING-RENAULT (8-12)

Már az különös, hogy a cikkben ennyire hátul foglalkozunk a Red Bullal. Nem kevesebb, mint öt csapat pilótája végzett az első Red Bull, vagyis Vettel előtt. Vettel összehozta a Q3-at, viszont addigra minden lágy szett gumiját már elkoptatta, ezért a végén nem tudott igazán megpróbálkozni az első helyekkel. Kétszer is járt pályán a Q3-ban, azonban csak azért, hogy előnyt szerezzen azokkal szemben, akiknek nagyobb rajtszámai vannak. A szabály szerint két vagy több pilóta között, aki nem fut mért kört, a rajtszám dönti el a sorrendet. Világbajnoki címe két helyett hozott ma. Mark Webber esetében az történt, hogy a Q2 első gyors köre után úgy gondolták, eleget tettek a Q3-as továbbjutásért. Aztán váratlanul a körülmények javultak a pályán, és Webber másodikról leesett tizenkettedikre. Hátrányból előny lehet még vasárnap, ugyanis Webbernek három friss keverék kemény és még egy friss lágy szett is maradt. Ráadásul választhat, milyen keverékkel induljon az első körben. Webber – a bahreini tapasztalatból kiindulva – nem is annyira esélytelen egy dobogóra.

FORCE INDIA-MERCEDES (13-14)

Egyedüli teljesítményük, hogy megverték a Toro Rossot, ez azonban még mindig igen kevés ahhoz, hogy büszkék lehessenek eredményükre. Három helyre vannak az utolsó pontszerző helytől, azonban ezt is nehéz lesz elérniük.

STR-FERRARI (15-16)

Gyenge. Egy adott pillanatban még jól álltak a második etapban, de fokozatosan mindent elvesztettek. Holnap legjobb esetben abban reménykedhetnek, hogy összejön egy-két pont, de ennél magasabbra nehezen tudnak törni.

CATERHAM-RENAULT (19-20)

Petrov ezúttal megverte Kovalainent, de a továbbjutástól másfél másodpercre volt. A Caterhamnál különösen Petrov volt kifejezetten elégedett eredményével. Holnap megpróbálják utolérni a középmezőnyt.

MARUSSIA-COSWORTH (21-22)

Charles Pic 5 tizeddel megverte Timo Glockot, ezt leszámítva nem igazán sikerült közeledniük a Caterhamhoz, egy másodperc volt Pic és Kovalainen között. Összességében azonban a Marussia jobban áll a bajnokságban, mint a Caterham, valahogy jobban végeztem a ponttalanságban. Ezért megint az a céljuk lehet, hogy valahogy a Caterhamot megfogják.

HRT-COSWORTH (23-24)

Utolsó két hely, semmi különös nem történt velük. Karthikeyan ideje nagyon elmaradt a de la Rosaétól, a 107% neki össze sem jött. Hacsak a versenybírók nem tesznek kivételt valamilyen technikai ok miatt, az indiai pilóta holnap nem indul a versenyen.


SPANYOL NAGYDÍJ: időmérő edzés ÉLŐ

szombat, május 12, 2012
Q3

Q3

HARMADIK ETAP

VÉGEREDMÉNY: HAMILTON – MALDONADO – ALONSO – GROSJEAN – RAIKKÖNEN – PEREZ – ROSBERG – VETTEL – SCHUMACHER – KOBAYASHI.

Vettel, Schumacher és Kobayashi nem futottak mért időt.

00.00: Alonso valahol megspórolt egy szettet és nem láttuk :-) Brilliáns harmadik hely!…

00.00: Jön Raikkönen körideje: 0,3 tized első szektorban: Második szektor 0,347. Végső: 1.22.487 csak. Alonso második! Perez: 1.22.533. Grosjean: 1.22.4245. Maldonado 1.22.285. ELSŐ. Hamilton: 1.21.707. Oauuu. ELSŐ!! Pole pozicíó.

02.00: Ááá, Hamilton most tette fel a frisset. Az azelőtti használt volt. Számítsatok 1.22.0-ra is akár. És Maldonado és a Lotusok.

02.45: Rosberg szektoridői nem olyan rosszak, lássuk a végére: 1.23.005. Hm, igen. Lassúbb.

04.17: Schumacher szétnézett. Rosberg körbemegy, kezd egy gyorsat, de használt lágyakon.

05.40: Hamilton 1.22.560. Ez a pole pozíció etalonja. Raikkönent, Maldonadot és Grosjeant figyeljétek.

07.00: Hamilton viszont talán az utolsó friss szettjén van. Igen. első szektoridő nagyon erős.

08.00: A Lotusok garantáltan a legvégéig kivárnak. Hamilton is kijött. Vettel vajon mivel próbálkozik? Abszolút lassú tempóval fut.

10.00: Hm. Vettel azonnal kihajt. Ez használt lágy keverék. Lehet megpróbálnak ezen futni egy friss kemény helyett, hátha jobb ideje lesz? Nem kellene 1.23.5-nél jobbat fusson.

10.00: Kobayashi már nem harcol. Megállt a q2 végén.

Az első helyért öt pilóta rendelkezik még egy puha keverékkel: Maldonado, Hamilton, Raikkönen, Grosjean. Ők négyen fognak harcolni igazán az első helyért. Mindenki más a többiért, kemény keveréken.

MÁSODIK ETAP

Q2

Q2

00.00: TOP10: MALDONADO – HAMILTON – GROSJEAN – PEREZ – RAIKKÖNEN – ALONSO – ROSBERG – VETTEL – KOBAYASHI – SCHUMACHER.

00.00: OAUUU: Maldonado 1! Perez 4! Maldonado 1.22.105. Ő jött ki legkésőbb. Webber és Button out.

00.00: Vettel 1.22.8. Ötödik, egyelőre bent. Button 6, Hülkenberg 8, Kobayashi 6,

00.20: Alonso 4!. Vettel és Schumacher top10en kívül egyelőre.

01.50: Hamiltonon és Webberen kívül mindenki kijött. Feladták a harmadik kört. Így Webber, Hamilton, Raikkönen és grosjean fognak az első két sorért harcolni. Másnak nem marad lágy keveréke. Webber meg kell ússza a top10-et most.

03.00: Raikkönen 1.22.856 Grosjean 1.22.667. Vergne ötödik 1.23.265-tel. Meglepő is, és nem is.

05.30: Mindenki be. 2 Toro Rosso, 2 Lotus és Maldonado ki. Kivárták az üres pályát. Hamilton kiszállt. Ebben az etapban már nem próbálkozik.

07.00: Itt érdekes lesz megnézni a két Lotust és Maldonadot. Mindhárom nagyon erősek lesznek, az első etap alapján. Megkockáztatjuk, a Lotusok első sorért fognak hajtani a harmadik etapban.

08.00: Button 1.23.319. Hamilton, wow. 1.22.465. Ez igazi poleszerző kör. Vettel csak 1.23.444. Egy másodperc Hamiltonig.

09.00: Első köridők: Kobayashi 1.24.031, ez csak bemelegítő kör. Hölkenberg és di Resta 1.24 fölött. Perez 1.23.7, rosberg 1.23.401.

11.05: Végre kijönnek többen is. Eddig tizenketten. A Lotusok kivárnak. Maldonado és a két Toro Rosso is. mindenki lágyon. Esélye sincs a kemény keveréknek.

Az érdekes az, hogy az első etap vége reális erőviszonyokat tükröz. A következő etapban mindenki várhatóan csak egy szett gumit fog elhasználni. Nem marad egyszerűen több a harmadikra.

ELSŐ ETAP: (hátralevő idő szerint)

Q1

Q1

00.00: Mindenki utolsó gyors körön: Schumacher 10, még lesz egy köre, Senna most kieső, de még változhat. Hamilton első!, 1.22.583, komoly eredmény. Senna és Vergne harcolnak a 17. helyért. Senna kinyomja az autót a homokba. Vége.

00.40: Alonso második! 1.23.276. Grosjean vissza is vonul.

01.00: Button 1.23.510. Csak ötödik. Massa most 10.

01.30: Grosjean első. 1.23.248.

02.30: mindenki lágyon van kint! Idén ilyen még nem volt!

03.10: lágyon Vettel 1.23.951. Webber 1.23.592 Raikkönen 1.23.406.

04.20: Maldonado a harmadik kört futja lágyon. Kibír három gyors kört egy lágy keverék?

06.00: Vettelék okosak. Egyből lágyon jön ki Vettel. Így megspórolt máris egy keményet a versenyre. Viszont mindenki másnak is ki fog kelleni jönni lágyon, úgy saccoljuk. Nincs más út: lágy, vagy 17. hely és kiesés. Webber is lágyon.

06.42: Maldonado lágyon 1.23.380. Erről van szó, nem lesz elég a kemény keverékű idő a nagymenőknek.

07.20: Vettel még mindig nem jött pályára. Utolsó. Hamilton lemegy 1.24 alá. 1.23.989. Közben Schumacher 3. 1.24.261.

08.22: A top pilóták a harmadik gyorsat futják keményen. A taktika ilyen: kijövő kör – gyors – pihentető – gyors – bejövő.

09.12: Perez második 1.24.261-el. Erős idő a mezőnyben.

10.30: Hamilton 1.24.143. Az a helyzet, hogy úgy tűnik, a nagymenők is elő fog kelleni vegyék a lágy keveréket az első etap végére. Az történik ugyanis, hogy a középkategóriások is elő fogják, és ők lágyon gyorsabbat tudnak szerintünk futni, mint a top pilóták keményen.

11.21: Alonso 1.24.326. Rosberg 1.24.580. Kemény keveréken.

11.45: A két Red Bull még bent, mindenki más nagymenő kint.

13.00: Raikkönen – 1.28.433 Grosjean 1.25.675 – di Resta 1.25.675. Ezek csak próbák.

15.00: mind a négy autó a kemény keveréken. A Lotus Bahreinben közepes (az volt a keményebb) keveréken mutatta meg, hogy a versenyen nagyon gyors lesz. Jeleztük is akkor.

15.35: talán ez a legjobb példája annak, mennyire spórlás van. 15.22-kor a két Lotus együtt kezdenek. Utána jön két Force India.

17.00: amikor 1.22.5-ös időket kezdtek látni, akkor azok már nagyon erős idők lesznek. Nagyon jó esetben 1.22.1-1.22.2-es idők is összejöhetnek a végére.

17.30: még mindig csend. Szokatlan. Igaz, ez eddig a legrövidebb idő alatt körbejárható pálya idén.

19.50. Csend. Senki nem hajtott ki az elején. Az idő tökéletes, hétvégén nem várnak esőzéseket vagy egyéb különleges eseményeket.

BARCELONA: a pálya
BARCELONA: a pálya

 

 

ELŐZETES: mire figyeljetek:

ESÉLYESEK: a Red Bullok igen erősnek tűnnek. Jól szerepelt még délelőtt a Sauber-Ferrari. Figyeljünk oda Kimi Raikkönenre is, top5-re esélyes. A McLarenek is várhatóan erősek lesznek (Button erősebb, mint Hamilton), a délelőtti eredményeik inkább forgalom miatt nem voltak jók.

GUMIK: sárga és ezüst (fehérnek tűnő) festés van a gumiknak. Ha sárga van egy autón, akkor az lágy keverék, vagyis várhatóan igazán gyors kör következik. Ha az első etapban valamelyik nagymenő ilyent használ, akkor az számára nem jelent jót.

Az edzés menete:

ELSŐ ETAP:

20 perc áll a pilóták rendelkezésére, hogy a 17 legjobb idők egyikét megfussák. A leggyengébb 7 pilóta kiesik. Fontos, minden időnek a legjobb körhöz viszony0tva is 107%-os határon belül kell lenniük. Amely pilóta ezt nem teljesíti, nem indulhat a vasárnapi versenyen. A HRT pilótái lehetnek ebben a veszélyben, Ausztráliában emiatt nem is indulhattak.

MÁSODIK ETAP:

15 perc áll a pilóták rendelkezésére, a legjobb 10 időt futó pilóta megy tovább a harmadik etapba.

HARMADIK ETAP vagy SUPERPOLE

A tíz versenyben maradt pilóta 10 percen keresztül fut mért köröket. A legjobb idők szerint alakul ki a végső rajtsorrend az első tíz helyen.


SPANYOL NAGYDÍJ: a harmadik szabadedzés végeredménye

szombat, május 12, 2012
SPANYOL NAGYDÍJ: harmadik szabadedzés

SPANYOL NAGYDÍJ: harmadik szabadedzés


SPANYOL NAGYDÍJ: Alonso és Button nyerték az edzéseket

péntek, május 11, 2012

Nagyon szoros legjobb köridőkkel lehet a leginkább jellemezni a pénteki szabadedzéseket Barcelonában. Mindkét edzésen az első és tizedik idő között kevesebb, mint egy másodperc különbség volt. Ez ismét aláhúzza azokat a korábbi véleményeket, hogy az idei szezon nemrég látott szoros mezőnyt hozott össze, és a legapróbb hibák és okos taktikai húzások dönthetnek el egy-egy versenyt. És egy-egy versenyt, nem egy egész szezont.

STATISZTIKÁK ITT.

Az első edzésen Fernando Alonso diadalmaskodott, aki ezzel ráerősített a múlt heti mugellói edzések jó eredményeire. Igaz, a második szesszióban már alig 14. helyet fogott meg, viszont a spanyol elmondása szerint mindenféle beállítás-verziót próbálgattak, és a kerekek viselkedését is hosszú távon tesztelték.

Bár a második edzést Jenson Button nyerte, a brit szerint még mindig nem sikerült megtalálniuk a tökéletes beállítást ahhoz, hogy a kemény keverékű gumit is megfelelő üzemi hőmérsékletre hozzák. Ehhez még dolgozniuk kell, és csakis akkor lehetnek versenyképesek a hétvégén, ha ezt a kérdést megoldják.

Ha a konstans teljesítményt nézzük, akkor figyelemre méltó még Sebastian Vettel teljesítménye is, aki mindkét alkalommal második legjobb időt futott, és visszafogott nyilatkozataiból arra lehet gondolni, a Red Bullnál igen magabiztosan tekintenek erre a hétvégére.

A legjobb csapatok versenyzői mind elég optimista szellemben nyilatkoztak, és a Ferrarinál is emelkedettebb a hangulat a megszokottnál. Jóformán minden csapat technikai újításokat hozott erre a hétvégére, a McLaren például emeltebb orral próbálkozik.

A délután megtett körök tekintetében a csúcs a 42, Bruno Senna a versenytáv majdnem kétharmadát lefutotta, de mások is elérték vagy akár túl is lépték a 40-es korlátot.

A legtöbb istálló úgy nyilatkozott, elég sok kerékcserére kell ismét számítani, a gumikat a pálya ugyanis eléggé fogyasztja, hétvégére pedig meleg asztaltfelületre lehet számítani csakúgy, mint a pénteki szabadedzésen.

A gumikopás kérdése miatt szombaton ismét arra számíthatunk, hogy egyes pilóták akár úgy is döntenek, nem használnak el minden lágy keveréket annak érdekében, hogy a versenyre több friss szettjük maradjon.

GUMIELEMZÉSÜNK ITT.


SPANYOL NAGYDÍJ: első nap, edzésidők

péntek, május 11, 2012
SPANYOL NAGYDÍJ: első szabadedzésSPANYOL NAGYDÍJ: első szabadedzés

 

 SPANYOL NAGYDÍJ: második szabadedzés

SPANYOL NAGYDÍJ: második szabadedzés