Posts Tagged ‘drs’

KANADAI NAGYDÍJ: nem lesz két DRS zóna, s rövidebb lesz az az egy is

kedd, június 5, 2012

Túl könnyű volt az előzés, ez az érv. Kanada egyébként nagyon gyors pálya, pedig egyéb jellemzőit illetően Monacóhoz hasonlít, ugyanis részben rendes utcákon húzódik a pálya, egyébként meg egy szigeten van.

Tavaly Jenson Button úgy nyert egyébként, hogy adott pillanatban 21. helyen is volt a versenyben, és nem kevesebb, mint hatszor járt a bokszban büntetések, baleset, kerékcserék miatt, ráadásul egy verseny alatt, átmeneti, nedves és szuperlágy gumikeverékeket is használt. Első lett végül, az utolsó körökben három pilótát (Webber, Schumacher és Vettel) gyúrt le, a legutolsót éppen az utolsó körben.

Szóval egy DRS lesz, csak 600 méter hosszú, az egy másodperces küszöböt pedig a pálya hajtűkanyarja előtt mérik. De szerintünk akkor is sok előzés lesz. És szerintünk Jenson Button nem nyeri meg a futamot.


A DRS feldobta a Formula 1 nézhetőségét

szombat, május 12, 2012


DRS: nyitott szárny, csukott szárny

DRS: nyitott szárny, csukott szárny

2011 elején vezették be a DRS-újítást a szabáylzatba, azóta azonban a versenyelőzések számadatai teljesen megváltoztak.

A Mercedes csapat részletesen monitorozza az előzések számát, formáját, adatait, ezek pedig igen kedvező eredményeket mutatnak.

A témához az is hozzátartozik, hogy nemcsak a DRS-zónás előzések, hanem a pályák egyéb részein lebonyolított előzések is megnőttek. Ebben szerepe van annak a KERS fékenergia-visszanyerő rendszernek is, aminek köszönhetően körönként majdnem 7 másodpercig a pilóták egy 30 lóerős plussz erőt produkáló akkumulátort aktiválhatnak, vagyis jobban gyorsulhatnak. A DRS és a KERS körönkénti okos adagolása a hátul haladó pilóda előzési esélyeit jelentősen megnöveli.

Még egy harmadik plussz elem is számít ebben az egyenletben. Szintén tabaly év elején váltotta a Bridgestone-t a Pirelli gumiszállító. A Formula One Group vezetője, Bernie Ecclestone explicit hamarabb elkopó abroncsokat kért a szállítótól annak érdekében, hogy a cserék száma növekedjen egy-egy versenyen még akkor is, ha közben a tankolást éppen kiiktatták a szabályból.

Mindezeket összevetve idén az első négy nagydíjon 326 előzést regisztráltak (ebben az első kör helycseréi nincsenek benne), 220-at, ha a három leggyengébb csapat lekörözéseit nem vesszük számba.

A Mercedes azt is összegezte, hogy melyik versenyen a DRS, vagy a DRS-zónán kívüli előzés volt t9bb. Tavaly 19 nagydíjból nyolc volt azok száma, ahol többször előztek DRZ-zónában. Idén azonban fordult a dolog, eddig az összes nagydíjon többet előztek csukott, mint nyitott hátsó szárnnyal.