Posts Tagged ‘maldonado’

Kezdődhet a szamba, de vajon ki lesz a bajnok? – Brazília, ÉLŐ

vasárnap, november 25, 2012

SEBASTIAN VETTEL A VILÁGBAJNOK!!! Zsinórban harmadjára nyeri el ezt a címet. Ezzel ő a legfiatalabb 3szoros világbajnok. Alonso mindent megtett, de ma ez nem volt elég. A Red Bull a csapat világbajnokság után bezsebeli az egyéni világbajnoki címet is. Kiemelnénk Hülkenberg teljesítményét, aki sokáig vezette a versenyt, életében először. Ha nem lett volna az a kis malőr akkor ki tudja, mi a végeredmény.

Fotó – Paul Gilham/Getty Images

FINISH: Button megnyeri a Brazil nagydíjat, 2. Alonso, 3. Massa, 4. Webber, 5. Hülkenberg, 6. Vettel, 7. Schumacher

UTOLSÓ KÖR: A SC mögé felsorakozik a mezőny. Ezt a futamot már így fejezik be.

70.kör: az utolsó előtti körben Di Resta odavágja az autóját, jön a SC. Ez azt jelenti, hogy már nem fog változni a sorrend. Ebben a felállásban Sebastian Vettel lesz a világbajnok.

70.kör: Kobayashi Schumacher támadása közben kicsúszik, aki kihasználva ezt, meg is előzik

69.kör: még 3 kör maradt, úgy tűnik, hogy sok minden nem változik. 1 Button 2 Alonso, 3 Massa, 4 Webber, 5 Hülkenberg

67.kör: Di Resta próbálja megelőzni Vergnet és sikerül is neki

66.kör: Button vezet és még az idő is kedvez neki. Button kimondottan jó esőmenő, ha csak nem történik valami meglepetés, akkor arra tippelünk, hogy ezt már nem fogja elveszíteni.

65.kör: Hülkenberg büntetéssel együtt is az 5. helyen van és csak 1.6mp választja el az előtte autózó Webbertől

64.kör: lassan alig lehet látni a célegyenest, mostmár vízátfolyások is vannak. Vettel próbál Schumacher után menni.

63.kör: mindenki küzd a pályával, ami mostmár kimondottan vizes. Vettelnek mondják: “Just keep it on the track”

62.kör: Massa elengedi Alonsot, ha Vettel 7 vagy annál jobb helyen végez, akkor még mindig ő a nyerő.

61.kör: Vettel Schumachert üldözi, mehet a számolgatás, hogy melyik esetben mi lesz. Közben az eső is jobban rákezd.

61.kör: Hamilton visszabaktat a boxba, gratulálnak neki. Ez volt az utolsó versenye McLaren színekben. Ez is egy búcsú.

60.kör: Hülkenberg a büntetéssel együtt az 5 helyen van. Talán esni fog, az intermediate gumi volt a jó választás

59.kör: 1 Button, 2 Massa, 3 Alonso, Hülkenberg áthajt a boxon, teljesítve a büntetését

58.kör: Vettel megelőzi Kobayashit, aki egy kicsit lesodródik a csúszos pályáról, Vettel autójáról lerepül valami

57.kör: Hülkenberg kap egy áthajtásos büntetést, baleset okozása miatt

57.kör: Button vezeti a versenyt, Hülkenberg a második, Alonso a harmadik. Kobayashi megcsúszik

56.kör: Vettel egy borzalmas kerékcserén van túl, bejött a boxba, de nem voltak előkészítve a gumik, baj van a rádiójával. Közben Alonso is csúszkál

55.kör: Hamilton összekoccan Hülkenberggel, Hamilton kiesik, így Alonso feljön  dobogós helyre, ami újra visszaadja a világbajnoki reményeket

Finn(?) komment

54.kör: Raikkönen meglátogatja a kulisszák mögötti részt, fenomenális :D

53.kör: Vettel kijön a boxba, 10. helyre jön vissza, közben lengetik a sárga zászlót

52.kör: Ricciardo a boxban, Vettelt biztatják, hogy mindenki kinlódik a gumikkal, tartson ki

51.kör: Di Resta utoléri Raikkönent, Rosberg gumit cserél intermediatet tesznek fel neki

50.kör: Kobayashi kezd elhúzni Vetteltől, fél mp-ről indultak és most már 2.5 mp van köztük

49.kör: ezzel a kis hibával Buttont is magára húzta, Alonso gumijai már nagyon meg vannak kopva, de ahogy említettük ez nem egyedi jelenség

48.kör: és eddig tartott a csoda, Hülkenberg keresztbecsúszik az egyik kanyarban és Hamilton kapva az alkalmon meg is előzi

47.kör: Hülkenberg és Hamilton között 1.4mp van, Hamilton és Button között 3.4, Button és Alonso között 5.6

46.kör: egyre több nagyon elkopott gumit látni az autókon, Petrov is megcsúszik

46.kör: jelenlegi állás szerint Vettel a világbajnok, de még sok van a versenyből, bármi megtörténhet

45.kör: Vettel egyre közeledik Kobayashihoz, Alonso viszont nem tud közelebb kerülni az előtte autozó Buttonhoz

44.kör: Webber keresztbe csúszik az egyik kanyarban, de nem veszít helyet ezzel a kis manőverrel

43.kör: Jelenlegi állás: Hülkenberg, Hamilton, Button, ALONSO, Massa, Kobayashi, VETTEL, Webber

41.kör: Hülkenberg továbbra is vezet, a csapat biztatja, hogy tartsa a helyét. Mozgalmas futamunk van.

40.kör: Vettel Kobayashi után ered, az időjárás jelentés szerint az elkövetkezendő 15 percben nem lehet komolyabb esőre számítani

39.kör: Raikkönen és Schumacher majdnem kerék a keréken, próbálják egymást előzni, Raikkönen jön ki győztesen

38.kör: Di Resta megpörgeti egy kicsit az autóját, talán unatkozik? :)

37.kör: Massa mint kés a vajon, megelőzi Kobayashit és már az 5. helyen van, Alonso mögött

36.kör: Massa megelőzte Vettelt, aki közben egy kicsit csúszkál

35.kör: Webber be van ragadva Di Resta mögé, Hülkenberg még mindig az élen és tartja a távolságot Hamiltonnal szemben

34.kör: Hülkenbergé a leggyorsabb kör, Massa már a 6 helyen van, Kobayashi még mindig Alonso és Vettel között

33.kör: Alonso visszaelőzi Kobayashit, közben Di Resta és Raikkönen csatáznak a 9, 10 helyen

32.kör: Kobayashi zseniális, megelőzi Alonsot, lazán csinálta :)

31.kör: A közép mezőnyben is csatázások vannak

31.kör: Hülkenberg még mindig vezet, most Hamilton Buttont támadja

30.kör: Webber kicsúszik, Kobayashi Vettelt támadja és meg is előzi

29.kör: mindenki melegíti a gumijait, a kör végén kijön a SC és a mezőny újra nyomhatja

28.kör: úgy néz ki megint kezd esni az eső csak, hogy még véletlenül se unatkozzunk

27.kör: most megengedik a lekörözötteknek, hogy visszavegyék a körüket

26. kör: ahhoz képest, hogy már temettük Vettelt a rajt után, most 4. helyen van, nagyon jól jött neki ez a SC, de ne felejtsük el, hogy azért az autója meg volt ütve

25.kör: kiesett eddig: Grosjean, Maldonado, Senna és Perez

24.kör: a Safety Car gyűjti maga mögé a mezőnyt, meg kell várnia még felsorakozik mögé az éllovas

23.kör: jön a Safety Car, Hülkenberg, Button, Hamilton sorrendben sorakoznak fel mögé, de sokan fognak jönni cserélni

22.kör: Hamiltoné a leggyorsabb kör

21.kör: Rosberg defektet kap, a leggyorsabb kör Hülkenbergé

21.kör: Vettel a csere után Alonso mögé jön vissza, nincs sok különbség köztük, Alonsonak az az előnye, hogy egy körrel melegebbek a gumijai

20.kör: A Red Bullok is bejönnek cserélni

19.kör: Hamilton és Alonso is kereket cserélnek, száraz gumit kapnak

19.kör: HÜLKENBERG ÁTVESZI A VEZETÉST!

18.kör: Hamiltont biztatja a csapata, hogy még bírjon ki egy pár kört ezekkel a gumikkal, Hamilton erre azt válaszolja, hogy már így is kész vannak

17.kör: Vettel már Alonso mögött van

16. kör: Hülkenberg támadja Buttont, Vettelt csak Kobayashi választja el Alonsotól, vajon mi lesz ha utoléri…

16. kör: Alonso megelőzi Massat, Hülkenberg még mindig tartja a második helyet, Vettel gyorsnak tűnik az intermediate gumikon már a 6.

15. kör: Hamilton arról panaszkodik a csapatának, hogy a gumijai nem tapadnak rendesen

14. kör: Webber nagyon bátran támad ezen a csúszos, vizes pályán, ő is megelőzi Rosberget és a 9 helyen van

13. kör: a kör végére Vettel megelőzi Rosberget, továbbra is Button vezet

13. kör: Vettel Rosberget támadja, de egyenlőre Rosberg még jól tartja magát

12. kör: Massa 3, Hamilton 4, Alonso 12, Vettel 14, aki épp most előzte meg Webbert

12. kör: Button rádió: “Megállt az eső”, jelenleg Hülkenberg van a második helyen

11. kör: forgalomba jönnek vissza, Vettel Webber mögé jön a 18 helyre

11. kör: mindenki jön be kereket cserélni Hamilton, Button, Vettel, Alonso

10. kör: Button el is húz Hamiltontól, Webbernek intermediate gumit tesznek közben

9. kör: az előrejelzés szerint fel fog száradni, csak a pálya egyik része vizes

8. kör: mostmár tényleg esik, Button megcsillogtatja, hogy mennyire tehetséges esőben, megelőzi Hamiltont

8. kör: lengetik a sárga zászlót, Vettel már a 8. helyre küzdötte fel magát

7. kör: Button támadja Hamiltont, de még nem sikerült megelőznie, közben Webber is megpördül

6. kör: Massa, Webber és Kobayashi teljesen egymáson vannak, Grosjean a gumifalban

5. kör: kezd vizesedni a pálya, azért egyre több csúszkálásra lehet számítani

5. kör: Alonso is kicsúszik  a célegyenes végén, egyből rámászik Webber

4. kör: a McLarenek továbbra is vezetnek probléma nélkül, Alonso utánuk eredt

3. kör: Vettel a 15 helyen van, nagyon rosszul jött ez ki neki

1 kör: jesssszus Alonso mit művel, őrületes, már a 3.  miközben  Webber előzte Massat, Alonso nevető 3ként megelőzte mindkettőt

RAJT: Hamilton simán eljött, Alonso zseniálisat rajtolt, rengetegen kicsúsztak voltak koccanások és Vettel megpördült

FELVEZETŐ: elindultak az autók a felvezetőre, senki nem maradt a rajtrácson, a kamerán pedig már meg is jelentek az esőcseppek

ELŐZETES: eddig szép volt az idő, ám most kezdenek gyűlni a felhők. 40% hogy esni fog.

ELŐZETES: búcsúzunk Michael Schumachertől, aki pár héttel ezelőtt jelentette be, hogy örökre befejezi forma1-es pályafutását. A rajtrácsra gurulva megköszonte a csapatának a közös munkát.

ELŐZETES: McLaren első sor, nem lesz könnyű átugrani rajtuk, Alonsonak nehéz dolga van ezzel a 8. rajthellyel, de ahogy említettük Brazíliában semmi sem biztos, láttunk már olyat, hogy alig egy páran fejezték be a futamot és olyat is, hogy 2 óra után a Safety Car mögül intették le a versenyt

ELŐZETES: a pilóták a közepes és a kemény keverék közül választhatnak, mivel több kanyart is padlógázon vesznek be, hátsó kerekek nagyon le vannak terhelve

ELŐZETES: az már önmagában is izgalmas, hogy az utolsó futamon dől el a világbajnoki cím sorsa, emellett viszont várhatóan az idő is hozzá fog járulni ahhoz, hogy ne aludjunk el a tv előtt

ELŐZETES: lassan kezdetét veszi az idei utolsó futam, ez volt a leghosszabb idény a forma1 történetében a maga 20 futamával


És akkor neki vághatunk az utolsónak: Brazília IDŐMÉRŐ, ÉLŐ

szombat, november 24, 2012

Az egyéni világbajnokság szempontjából ez nagyon izgalmas. Az élen lévő két McLaren nem fogja megkönnyíteni Vettel és Alonso dolgát. A mai időmérőn nagyon meggyőző tejesítményt nyújtottak. Brazíliában, amúgy se rossz az élről rajtolni, mert az idő nagyon kiszámíthatatlan és ha esni fog, akkor az első sornak jó esélye van elkerülni a csetepatét. Alonso ilyen szempontból nehéz helyzetben van, mert benne van az élmezőny sűrűjében, viszont egy jó rajt sokat segíthet rajta. És vajon Webber mennyire lesz hajlansó segíteni csapattársát a világbajnoki cím megszerzésében? Kiemelnénk még Maldonado és Hülkenberg szereplését. Sokan meglepődtek ma azon, hogy bejöttek 6,7 helyre, szép teljesítmény volt. Még semmi nincs eldölve. Ha holnap esik az eső, akkor még bármi megtörténhet. Tuti biztos, hogy izgalmas futamunk lesz.

HARMADIK ETAP: a legjobbak a legjobbakért. Top10 hely 10 perc alatt

FINISH: 1. HAMILTON, 2.BUTTON, 3.WEBBER, 4.VETTEL, 5.MASSA, 6.MALDONADO, 7.HÜLKENBERG, 8. ALONSO (!), 9.RAIKKÖNEN, 10. ROSBERG

FINISH: McLaren KO a mezőnynek Hamilton, Button sorrendben, a legjobb idő 1:12:458

0:00 Alonso, csak 5 és még jönnek a többiek

0:30 Az első, aki befut Webber és átveszi a vezetést

2:10 Kezdődik a második roham, mindenki jön ki a pályára, hogy megfuthassa az utolsó gyorskörét, emiatt nagy forgalom van

3:16 Az első sort a McLaren kibérelte, a világbajnoki aspiránsok, pedig jelenleg csak az 5,6 helyen vannak

4:30 Vettel hibázik a gyorskörén, ami sokba kerül neki, mert csak a 6. helyre jön be

5:21 Jön Massa, Webber és Button is, de Hamilton marad az első helyen, vajon Vettel tud kezdeni vele valamit?

5:50 Hamilton felugrik az első helyre, Alonso csak mögé jön be

6:50 Az első idő Rosbergé, 1:22:398-al

ELŐZETES: mostanra kimondottan szép lett az idő, süt a nap!

 

MÁSODIK ETAP: 15 perc, tíz pilóta jut tovább a Q3-ba

FINISH: 1:13:209 a második etap leggyorsabb köre, amit ismét Vettelnek sikerült elérnie

FINISH: Vergne, Ricciardo, Kobayashi, Schumacher, Perez, Senna és Di Resta, akik kiesnek a második etapban

FINISH: Megvárjuk még beér az összes pilóta, szinte mindenki kint van aki bejutott a Q2-be

1:16 Jelenleg Vettel vezet, 2 Hamilton, 3 Button, 4 Webber, 5 Raikkönen

2:20 Vettel kapja a rádión az utasítást, hogy fusson még egy gyorskört

3:24 Vettel megjavítja Hamilon idejét, de kb. csak 1 tized a különbség köztük

4:49 Hamilton felugrik az első helyre, 1:13:398-al

5:50 Az utolsó hat percen belül vagyunk, végre jön Hamilton, Vettel és Webber is

6:40 Jelenlegi kiesők, akik gyors körrel is rendelkeznek:  Maldonado, Raikkönen és Vergne

8:25 Massa bejön a második helyre és csak kb. 3 tizeddel van lemaradva Alonsotól

9:30 Alonso ismét megfutja a leggyorsabb kört, viszont Vettel, Webber, Button és Hamilton még mindig bent vannak a boxban

10:56 17 pilótából 13 kint van a pályán

12:30 A pálya mostmár majdnem teljesen száraz, ezen a pályán Alonso egy 1:14:631-es időt fut és jelenleg a leggyorsabb

13:23 Kigurulnak az első autók, a top pilóták nagy része bent marad, viszont Alonso kijön egy gyorskörre

ELŐZETES: sokat javult a pálya állapota a Q1-hez képest, kisütött a nap és a hőmérséklet is megemelkedett

 

ELSŐ ETAP: 20 perc, 17 pilóta jut tovább, hét kiesik. Ki lesz a szégyenkező 18. helyen?

FINISH: A legjobb idő 1:15:644, Vettelé – utána sorban: Webber, Button, Hamilton, Alonso, Massa

FINISH: De la Rosa, Karthikeyan, Pic, Glock, Kovalainen, Petrov, Grosjean búcsúznak

0:30 Az utolsó fél percben még sokat fognak változni a dolgok

1:50 Már 1:15:551-nél járunk, jelenleg Hamilton vezet

2:40 Hatalmas forgalom van, Grosjean összekoccan és letöri az első szárnyának egy részét

3:37 Hamilton visszaáll az élre, viszont Vettel csak 10.-nek jön be

4:40 Meglepetésre Di Resta az első, kezd javulni a pálya állapota és most történik meg az időkben is a jelentősebb javulás

5:50 Nagy a mozgás a pályán, folyamatosan érkeznek az autók, viszont az idők nem javulnak rohamosan

6:40 Alonso a második helyre jön be, Hamilton marad az élen, Massa pedig a harmadik

7:45 Jelenleg Hamilton vezet, 1:17:772-vel, de Alonso jó szektorokat fut

8:57 Az éllovasok közül Webber lesz az első, aki beérkezik és csak az 5. legjobb időt futja

10:10 Közben az idők fokozatosan javulnak, most 1:17:894 a legjobb idő, ami Maldonadohoz fűződik

10:50 Jönnek a nagyágyúk Vettel, Alonso, Raikkönen

11:10 Senna is csúszkál egy kicsit

12:40 Hülkenberg nagyon lassú volt, így inkább úgy döntöttek, hogy nem fejezi be a körét

14:40 Hülkenberg bevállalta az intermediate gumit, a csapat szól is neki, hogy ha nem érzi megfelelőnek inkább jöjjön vissza

15:44 Nagy időkülönbségek vannak a pilóták között, a jelenlegi 10 gyorskör között több mint 5 mp van

16:50 Megvannak az első idők, jelenleg Glock vezet, aki kis csatába keveredett Kovalainennel

17: 40 A hideg gumikon, máris megy a csúszkálás, a felvezetőn többen is elhagyják a pályát

KEZDŐDIK: regnteget autó kijött a pályára, próbálják melegíteni a gumikat, mert azok hőmérséklete kulcsfontosságú a gyorskörön

ELŐZETES: az idő nem a legjobb, valószinűleg esni fog az eső az időmérő alatt is, de ezen nincs miért csodálkozni Braziliában

ELSŐ ETAP:

20 perc áll a pilóták rendelkezésére, hogy a 17 legjobb idők egyikét megfussák. A leggyengébb 7 pilóta kiesik. Fontos, minden időnek a legjobb körhöz viszony0tva is 107%-os határon belül kell lenniük. Amely pilóta ezt nem teljesíti, nem indulhat a vasárnapi versenyen. A HRT pilótái lehetnek ebben a veszélyben, Ausztráliában emiatt nem is indulhattak.

MÁSODIK ETAP:

15 perc áll a pilóták rendelkezésére, a legjobb 10 időt futó pilóta megy tovább a harmadik etapba.

HARMADIK ETAP vagy SUPERPOLE

A tíz versenyben maradt pilóta 10 percen keresztül fut mért köröket. A legjobb idők szerint alakul ki a végső rajtsorrend az első tíz helyen.


Brazíliára marad az egyéni VB-cím eldöntése, Hamilton emelt fővel készül a távozásra

hétfő, november 19, 2012

Lewis Hamilton karrierjének egyik legprofibb vezetését produkálva nyerte meg az Amerikába visszatérő Egyesült Államok Nagydíját Austinban. És a McLaren ismét 2,4 másodpercet hajtott végre a bokszutcában.

A RAJT

A nagydíjat az élen a Vettel-Hamilton harc, míg a mezőnyben a folyamatos előzések, visszaelőzések, eltérő kanyarívek jellemezték. A sokak által kritizált mocsok a rajton megtörtént. A bal oldalon rajtoló közül Hamilton 1, Raikkönen 3, Button 5 helyet vesztett. Az első körökben Vettel és Webber köröztek az élen, Hamilton viszont nem szakadt le. A rajtnál Fernando Alonsó rajtolt még nagyon jól, és a VB-esélyek életben tartása szempontjából a legfontosabb pillanatot produkálta, mikor negyedikként vette be az első kanyart.

A FERRARI DÖNTÉSE MÉG A VERSENY ELŐTT

A Ferrari úgy döntött, feltöri a váltó zárát Massa autójában. Ezzel a brazil 5 helyes büntetést kasszált a rajt előtt. Miért volt erre szükség? Massa 6., Alonso 8. helyen kellett volna normál körülmények között induljon Amerikában. A feltöréssel viszont ez 7. és 11. helyre változott. Az amerikai pálya új, tehát a pálya az ideális ív mellett igen mocskos. Eért aki páros rajtkockáról indult, várhatóan helyeket vesztett volna a rajtnál. A Ferrari ezért megcselezte ezt a dolgot. Szabályokat nem sértett, viszont az egész bokszutcában heves vitát váltott ki azzal kapcsolatosan, hogy meddig terjed a szabály és meddig az etika.

GUMIK ÉS TAKTIKA

A Pirelli döntése a kemény és közepes keverékekkel azt eredményezte, hogy már a verseny elején valószínűsíthető volt, hogy mindenki majd egyszer cserél. A rajtnál Rosberg és Button indultak eltérő taktikával, vagyis kemény keverékkel.

ELSŐ KÖRÖK

Az első körökben már látszott, Hamilton, Vettel más bolygón járnak ismét, Webber előnye Alonsóval szembe folyamatosan 3 másodperc körül mozgott, Schumacher hamar elvesztette ötödik helyét, a középmezőnyben a pilóták pedig sorozatban előzgették egymást. Grosjena követett el a 19. körben egy olyan apróbb hibát, ami nélkül akár negyedik helyen is végezhetett volna, hiszen a francia végső soron egész nap jól versenyzett. Az utolsó körökben csapattársához is közel került, de előzni már nem tudott.

KÉSŐI CSERÉK

Raikkönen, Massa is későn cseréltek, nagyon jól kezelték az első szett, közepes keverékű gumikat. A bokszkiállásokból talán Massa és Button jöttek ki a legjobban, Massának néhány közpémezőnyös pilótát sikerült átugorni. Button hetedik helyen jött ki, de igen komoly lehetőség elé került további pilótákat leelőzni, ugyanis egyedüliként volt közepes keveréken, és behozható távolságra Raikkönentől, Grosjeantól és Massától is. Button végül Grosjeant és Raikkönent tudta legyűrni, az utóbbit egy igazi vérpfori világbajnokok közötti harcban.

A 42-ES KÖR

Lewis Hamilton körökön keresztül próbált úgy helyezkedni a DRS-zóna előtt, hogy megelőzhesse Vettelt. Több körön át DRS-távon belül volt (1 másodperc), de mégsem sikerült igazán előzési pozícióba kerülni. A problémát (ez nagyon vicces) a mezőny leggyengébb pilótája oldotta meg. Karthikeyant éppen az első szektorban érte utol a két élen járó. Vettel nem tudta lekörözni időben, Hamilton pedig eléggé közel került, hogy próbálkozzon. Mindent feltekert az autóján, majd megpróbálta. Az előzési folyamatban egy adott pillanatban 20-30 centire lehetett egymástól a két autó 300 km/óránál. Hamilton ki tudta használni a DRS-t, megelőzte Vettelt, és utána nem is engedte el ezt az elsőséget.

A VERSENY VÉGE

Vettel mindent megtett, hogy megpróbálja visszaszerezni az első helyet, viszont a McLaren csapat és Hamilton körről körre zseniálisan kezelték az 1-2 másodperces előnyt. És meg is tartották az utolsó másodpercig. Vettelnek viszont maradt még annyi lélekjelenléte, hogy az utolsó körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

Fernando Alonsónak egy  unalmas harmadik helyes versenye volt attól a pillanattól kezdve, hogy Webber Red Bulljában a Renault-alternátor megint feladta a szolgálatot. Alonsót senki nem fenyegette, végül csapattársa, Massa került mögéje, ami egy pillanatig sem volt igazi veszély.

A két Lotus-pilóta közül inkább Grosjean futott jó verseny, végül mégis Raikkönen végzett hatodik helyen. Ma a Lotusnak nem volt meg igazán a sebessége, Raikkönen csak a kerékcsere előtt futott igazán versenyképes időket.

A csapat-VB eldőlt, a Red Bull sorban harmadik bajnokságukat nyerik meg. A második helyért folytatott harc kicsit szorosabbá vált, a McLaren 12 pontot hozott a Ferrarin, míg a Lotus most már negyedik hellyel kell megelégedjen.

Az egyéni VB viszont még nyitott, 13 pont választja el Vettelt és Alonsót. Ez azt jelenti, Alonsónak nyernie kell, Vettel pedig legjobb esetben is 6. helyen kell végezzen. Amennyiben incidensmentes versenyünk lesz Brazíliában, Vettel majdnem biztosra veheti a harmadik egyéni VB bezsebelését. De Brazíliára esős hétvégét jósolnak… Tehát várhatunk :)

 


Austin: végső rajtsorrend és a bal oldal átka

vasárnap, november 18, 2012

Grosjean büntit kapott váltócsere miatt. Öt helyet sorolták hátra, így sokan morgolódva lépnek előre páros rajtkockára, így Raikkönen, Massa és Alonso.

Aki a bal oldalról indul (páros rajtkockák), az várthatóan sok helyet veszít. Többek szerint annyira nincs tapadás azon az oldalon az aszfaltcsík újsága miatt, hogy rosszabb ott indulni, mint nedves pályán. Úgyhogy Schumi tarolhat :)

jobb VETTEL
bal HAMILTON
jobb WEBBER
bal RAIKKÖNEN
jobb SCHUMACHER
bal MASSA
jobb HÜLKENBERG
bal ALONSO
jobb GROSJEAN
bal MALDONADO
jobb SENNA
bal BUTTON
jobb DI RESTA
bal VERGNE
jobb KOBAYASHI
bal PEREZ
jobb ROSBERG
bal RICCIARDO
jobb GLOCK
bal PIC
jobb PETROV
bal KOVALAINEN
jobb DE LA ROSA
bal KARTHIKEYAN

 


Szezonvégi hajrá-bemelegítő az időmérő Amerikában, ÉLŐ

szombat, november 17, 2012

Sebastian Vettel tehát első helyről indul, Hamilton teljesítménye váratlanul jó. Raikkönen örülhet a pálya tiszta oldaláról való indulásáért. Áhh, Grosjeant megbüntették, Raikkönen rossz oldalról indul. Schumacher 5. helyről indulhat, ő örülhet. Alonso viszont végül csak 8. helyről indul, a nem tapadó oldalon. Ez bizony izgalmas lesz holnap.

HARMADIK ETAP: a legjobbak a legjobbakért. Top10 hely 10 perc alatt

FINISH: VETTEL – HAMILTON – WEBBER – GROSJEAN – RAIKKÖNEN – SCHUMACHER – MASSA – HÜLKENBERG – ALONSO – MALDONADO.

FINISH: jön Alonso, 1.37.300. Hetedik. Jön Vettel! 1.35.657. De még jön Hamilton! 1.35.766. Egy tizeddel marad el. Webber harmadik helyen végez.

FINISH: Vettel gyors körön.

UTOLSÓ PERC: Hamilton nagyon jó körön! 1.35.928! Marad második. Maradt még egy köre. 5 század.

01,36: Grosjean 1.37.019. Massa most kezdi a két kemény kört. Okét adtak a a csapattól.

02.45: jön Vettel. Schumacher 4. 1.38.069. Érkezik Vettel: 1.35.877. Első.

03.25: Hamilton 1.36.209. Na, ez erős.

03.55: hát tényleg nem szokványos időmérő. Mindenki építgeti a gumikat az utolsó percre.

04.52: tizen a pályán. Kezdenek jönni az idők. Mindenki első köre csak próbakör volt

05.49: Alonso 1.42.111, Massa ront, 1.43.786. Grosjean 1.37.227!

06.46: Massa egy szektoron 8 tizeddel jobb, mint Alonso.

08.01: áááá, a Ferrari megint vonatozik :) Lássuk, hogy fog menni, ezzel két-három tizedet tudnak szerezni.

09.20: Alonso, Massa és Schumacher az első három pilóta a pályán.

Na lássuk, mit tud schumacher produkálni. Q3-ban van. Karrierje utolsó előtti futamhétvégéje.

MÁSODIK ETAP: 15 perc, tíz pilóta jut tovább a Q3-ba

A pálya 15 fokkal melegebb, mint reggel. A köridők meg ahelyett, hogy javuljanak, romlanak.

Schumacher teljesítménye azért óriási. Hatodik, míg Rosberg csak 17.

FINISH: SENNA, BUTTON, DI RESTA, VERGNE, PEREZ, KOBAYASHI, ROSBERG kiestek.

FINISH: Massa második! Alonso csak hetedik!. Kiesik? Senna csak 11. 1.37.604. Raikkönen az utolsó továbbjutó 1.37.404-el.

UTOLSÓ PERC: Vettel-Webber-Hamilton (vissza a bokszba) Massa, hülkenberg, Schumacher, Alonso, Grosjean, Maldonado, Raikkönen.

UTOLSÓ PERC: Button 11. Kiesett. Schumacher felugrik 6. helyre!!

01.25: a McLarennél a technika nagyon gyenge pont. Rosberg csak 16.

02.04: Grosjean hatodik. Vettel most fog egy óriásit futni megint. A két Lotus Top10-ben egyelőre.

02.44: Alonso 1.37.123. Ezzel negyedik. Ezzel már legalább továbbjuthat. Button visszahúzott a garázsba. Ennek ennyi.

03.26: Button panaszkodik, nincs ereje a kocsinak. A középső szektorideje katasztrófális.

04.17: Vettel 1.35.971. Kérdés? Nagyon megnyeri ezt a mai időmérőt, ha nem hibázik.

04.50: várhatóan mindenki cska körözni fog a végéig, és a lehető legjobban beindítani a gumikat. Alonso most 14. helyen.

05.30: Hamilton 1.36.795, Webber 1.36.870. Most ők vannak első két helyen.

06.15: Raikkönen 1.37.457, Button 1.37.616, Massa 1.37.737.

06.22: alig tudják bevenni azt a 19-es kanyart :)

07.11: Grosjean 5 helyes büntivel indul holnap. Sebváltó-csere miatt.

07.35: egyelőre mindenki bemelegítő köröket fut. 1.45, 1.48, 1.43.

08.48: a Mercedes úgy számolja, hogy 1.38.2 körül lesz a Q3-ba való továbbjutási idő. Ott vágják el a szálat. :)

09.56: 13 pilóta a pályán. Érkeznek az első mért körök.

11.56: megint Raikkönené lesz az első gyors kör.  A Q1-ben 12. helyen volt. 1.37.672. Ez még nem továbbjutó idő szerintünk.

12.53: még mindig csak hárman a pályán.

13.59: Rosberg, Maldonado és Raikkönen a pályán. Kobayashi rádióüzenete értelmében négy vagy öt gyors kört fog futni. Ezt lágy keveréken. Szóval várhatóan mindenki ezt teszi majd.

ELŐZETES: de la Rosa: “ez a gumiválasztás nagyon konzervatív volt a gumiszállítő részéről”.

ELŐZETES: Rosberg és Schumacher is nagyon kinlódnak a Mercedessel. Vettelék nagyon formában vannak. Hamilton lehet az egyedüli igazi ellenfél.

ELSŐ ETAP: 20 perc, 17 pilóta jut tovább, hét kiesik. Ki lesz a szégyenkező 18. helyen?

A Marussiák testületileg jobb helyen végeztek, mint a Caterham csapat pilótái.

FINISH: RICCIARDO, GLOCK, PIC, PETROV, KOVALAINEN, DE LA ROSA ÉS KARTHIKEYAN kiestek.

FINISH: Ricciardo visszalép. 18. helyen, várhatóan kiesik.

FINISH: Rosberg és Ricciardo vannak a veszélyes 17. és 18. helyeken.

01.01: és Vettel egy fenomenális időt fut. 1.36.558.

01.29: hoppá, Hamilton felkerül az élre. 1.37.058.

02.25: Rosberg és Schumacher sokkal gyengébben mennek, mint azt számítottuk. Karthikeyan leáll. Ennek vége.

03.30: most már Vettel és Webber az élen, kemény keverékkel. Őket Grosjean és Maldonado követik, de ők közepes keveréken futnak. Button és Hamilton 8 és 9. Alonso 11.

05.36: Alonso 1.38.111. Ötödik, és másodperceken belül csak 8.

06.13: éés Vettel felkerül az élre. 1.37.165.

06.39: Vettel megint csak hatodik. Alonso 12. Hamilton 9. Raikkönen 7.

07.13: Massa 1.37.667. Második.

08.07: Raikkönen felkerült másodikra. És aztán Vettel. 1.38.137 és 1.38.122. McLarenek első gyors körön.

08.54: Vettel 1.39.921, harmadik volt, aztán másodpercek alatt leesett hetedikre. Webber 1.38.498. Grosjean még mindig első.

09.57: várhatóan mindenki a pályán marad, hogy számos kört tegyen meg. Mindenki arra számít, a pálya egyre jobban felgumizódik, a tapadás jobb lesz. McLarenék, Ferrarik, Red Bullok kemény keveréken.

11.15: szerintünk a nagymenők is elő kell majd vegyék a lágyabbnak minősülő közepes keverékű gumikat a Q1-ben.

12.21: a Lotusok közepes keveréken vannak a pályán. Grosjean 1.39.078, még mindig messze a jó időktől. Most már mindenki a pályán van.

13.21: egyes pilóták szerint rosszabbak a tapadási körülmények, mint egy nedves pályán.

14.23: meglepően kis forgalom. Most csak öt pilóta a pályán. Na de kijött Alonso a pályára. Raikkönen is visszavonult.

15.44: Raikkönen 1.41.058, messze-messze az igazán menő 1.36-os időktől. Igaz, kemény keveréken köröz és több kört kell várjunk.

16.00: Barichello a Ferrari paddockjában van. Rég nem járt erre.

17.35: a Lotus pilótái lehetnek az első nagymenők, akik mért időt futnak. Maldonadóra meg figyeljünk.

18.15: a HRT lehet, hogy nem tudja elérni a 107%-os bejutási határt. Legalábbis a szabadedzés idők ezt mutatják…

18.53: ééés elkezdődött. Nyolcan a pályán. Várhatóan hosszú körözéseket várhatunk.

ELŐZETES: Pereznek drukkolnak talán a legtöbben, rengeteg a mexikói szurkoló.

ELŐZETES: Vettel 15 ponttal kell többet szerezzen holnap Alonsónál, hogy máris világbajnok legyen.

ELŐZETES: Alonso célja a harmadik rajtpozíció.

ELŐZETES: még öt perc az időmérő kezdéséig.

ELŐZETES: az austini pálya iden hosszú. Emiatt egy kör teljesítése ma legjobb esetben közelítheti meg az 1.35-ös időküszöböt.

ELŐZETES: mindenki várhatóan nagyon sok kört fog futni. Még az is lehetséges, hogy a Q3-ban egyes pilóták az egy szett gumin való többkörös próbálkozást választják a kétszer egy körös helyett.

ELŐZETES: az időmérő helyi idő szerint 12 órakor kezdődik, vagyis a megszokotthoz képest három órával korábban. Emiatt sokkal hűvösebb lesz a pálya, a pilóták a kemény és közepes keverékű gumikon sokat k0nlódhatnak.

Az edzés menete:

ELSŐ ETAP:

20 perc áll a pilóták rendelkezésére, hogy a 17 legjobb idők egyikét megfussák. A leggyengébb 7 pilóta kiesik. Fontos, minden időnek a legjobb körhöz viszony0tva is 107%-os határon belül kell lenniük. Amely pilóta ezt nem teljesíti, nem indulhat a vasárnapi versenyen. A HRT pilótái lehetnek ebben a veszélyben, Ausztráliában emiatt nem is indulhattak.

MÁSODIK ETAP:

15 perc áll a pilóták rendelkezésére, a legjobb 10 időt futó pilóta megy tovább a harmadik etapba.

HARMADIK ETAP vagy SUPERPOLE

A tíz versenyben maradt pilóta 10 percen keresztül fut mért köröket. A legjobb idők szerint alakul ki a végső rajtsorrend az első tíz helyen.


Időmérő: 60 perc alatt az austini pálya körül

szombat, november 17, 2012

Trükkös amerikai pályán kerülhet sorra az idény utolsó előtti időmérője. Ezen a hétvégén először kerül nehézterheléses terhelés alá a nemrég befejezett és használatra átadott austini Circuit of Americas.

A három szabadedzésen leginkább a Red Bull csapat pilótái domináltak, de szombatra fokozatosan elolvadt a követők szembeni köridő-előny, így talán mégis egy kiegyensúlyozott kvalifikációra számíthatunk.

Első szabadedzés eredmények

Második szabadedzés eredmények

Harmadik szabadedzés eredmények

A Red Bullt a leginkább a McLaren szorongathatja meg, míg Fernando Alonso nyilvánosan is kijelentette, hogy egy harmadik hellyel már igen elégedett lenne. A Lotusok nincsenek formában, viszont átlagnál jobban szerepelnek a Marcedesek, tehát akár dupla Top10 helyezést is láthatunk tőlük.

A hétvége ízesítését azok a pilóták adhatják, akik szintén formában vannak, de már elvesztették lehetőségüket, hogy VB-címre vadásszanak. Hamilton és Raikkönen nagyon jó morállal kezdik a hétvégét. A brit ki is jelentette, alig várja, hogy egyszerűen csak körözhessen, versenyezhessen. Ezzel szemben Raikkönen a szezon és az új Lotus összességében első győzelmével érkezhet Abu Dhabiból. Őket sem, de Buttont sem fogja az érdekelni, mi van a világbajnoksággal, ők csak győzelemre fognak hajtani. Hamilton, Webber és Raikkönen között elméletileg még harc van a harmadik helyért, de az nem igazán érdekli az ex-világbajnokokat. Ha már nincs idén VB-cím, akkor legalább futamgyőzelmek legyenek.

Az amerikai pálya igen hosszú és izgalmas, 20 olyan kanyar tarkítja, amelyek között minfenféle típusút találunk. A 3-10-es szekvencia a japán pálya kanyargós részét is felülmúlja. A rajtcél egyenes emelkedő fékzónája, és a hátsó egyenes kiváló előzési pontot jelentenek. A szabadedzéseken többször is hallható volt, a motrok a maximális turációig jutottak.

Amire viszont kiemelten érdemes figyelni, az a rajtcél egyenes előtti utolsó előtti, 19-es kanyar. A pilóták között jóformán mindenki járt legalább egyszer a pálya mellett. Mivel a Pirelli – ők is beismerték tévedés volt – kemény és közepes keveréket vittek az Egyesült Államokba, ráadásul elég húvös idő van, a pilóták nem tudják felmelegíteni időben a kerekeket. A 19-es kanyar pedig az a hely, ahol ha nincs tapadás, könnyen aszfaltozott bukótérbe lehet jutni. Ez az időmérőre jellemző helyzetben, amikor AZ egy tökéletes kör számít, a tündöklés vagy bukás helyszíne lehet.


ABU DHABI: Raikkönen győzött, Alonso második, Vettel harmadik helyen végzett. ÉLŐ

vasárnap, november 4, 2012

Az idei szezon talán legizgalmasabb futamát láthattuk, az elsőtől az utolsó körig volt mit nézni és követni.

FINISH: Kimi Raikkönen megnyeri az Abu Dhabi Nagydíjat!!

UTOLSÓ KÖR: Raikkönen kitart a DRS-zónában, Alonso nincs mit tegyen.

55. kör: Raikkönen előnye 1.3, Vettel megfutja a leggyorsabb kört. 1.43.964. 3.7 az elmaradása Alonsóval szemben. Raikkönen 1.4 a DRS-zóna előtt.

54. kör: 1 másodpercen fog kerülni Alonso az utolsó körben. Vettel megszabadult Buttontól, a harmadik hely az már biztos.

54. kör: még két kör. Raikkönen 1.2-re Alonso előtt. Kulcskérdés a DRS-táv. Alonsónak egy köre lesz próbálkozni.

53. kör: RAIKKÖNEN 1.4 ALONSO 4.5 VETTEL

52. kör: és Vettel megelőzi Buttont! Harmadik helyen van már.

52. kör: márpedig Alonso utol fogja érni Raikkönent. A finnen múlik, mennyire fog jól védekezni az utolsó két körben.

51. kör: Massát a 7. helyen Senna és di Resta gyomrozza. Mindannyian egy másodpercen belül egymáshoz viszonyítva.

50. kör: Raikkönen feltekert mindent. 2.3 marad a különbség. Még 5 kör.

49. kör: Button remekül védekezik Vettel előtt. Alonso elszökött és már csak 2.3 másodpercre Raikkönentől. Húú. De Button nem fogja sokáig bírni.

48. kör: Alonso megfutja a leggyorsabb kört. Lehet, hogy meg tudja közelíteni még Raikkönent?

47. kör: a két Williams 5-8. helyen van. Nana.

47. kör: Raikkönen megint a leggyorsabb. 1.44.963, Alonso 1.1-re szökött meg Buttontól, tehát szevasz DRS.

45. kör: Alonso-Button-Vettel közvetlenüól egymás mögött. Raikkönen előnye 3.1.

44. kör: van DRS. Mi lesz?

43. kör: Raikkönen 1.45.503, a biztonsági autó utáni első körön. Ájjáj. Alonsóra 2,4 másodpercet tett rá máris. Vettel nyomja Buttont. Még nincs DRS.

42. kör: mióta várta Kimi, hogy ő vezesse fel a mezőnyt…. öt éve… És centire kiszámítva sprintel ki a biztonsági autó mögül

42. kör: BÜNTI: Perez 10 másodperces stop and go büntetést kapott a balhéért.

42. kör: persze viszgálják a Perez-diResta-Webber-Grosjean incidens. Ha Vettel belekeveredett bolna ebbe… Pic versenyének vége.

42. kör: “Kimi, dolgozz mind a négy keréken”. Igen-igen-igen-igen, nem kell minden körben emlegessétek, tudom, hogy kell melegítsem.”

41. kör: “He is veeeeery veeeery quick in the straights”. Így Button Alonsóról.

40. kör: Vettelnek nem is jöhetett volna jobban a két biztonsági autó. Vettel negyedik helyen van, és Alonso piros lepelként a második autó előtte. Elég forró 15 kör jöhet.

39. kör: Vettel most negyedik, és frissebb lágy keveréken támadhatja Buttont, Alonsót és Raikkönent.

39. kör: BIZTONSÁGI AUTÓ.

38. kör: áhhhh. Perez előzi Grosjeant, di Restát, di Resta visszaüt, Perez ki a pálya szélére, jön Grosjean, Perezt megüti, Webber is nekik megy, Webber hátsó szárnya leesik. Biztonsági autó lesz.

38. kör: Vettelt a legjobbkor hozták ki. A Grosjean-Webber-Di Resta-Perez-Maldonado pakli elé hozták vissza.

37. kör: Vettel most CSERÉLNI FOG.

37. kör: Grosjean és di Resta 5. és 6. helyen. Ők is eltérő gumitaktikán vannak, mögöttük Perez, Webber és Maldonado is felsorakoztak.

37. kör: Vettel most jobb kört futott, de Alonso továbbra is gyorsabb.

36. kör: a bokszkiállásoknál Perez és Webber átugrották Maldonadót. Vettel köridő kezdenek romlani. 1.46.956, Raikkönen 1.46.103, Alonso 1.46.458.

33. kör: Raikkönen 1.46.055, Vettel 1.46.690, Alonso 1.46.556.

33. kör: úgy tűnik, Vettelnél nem akarnak még egyszer cserélni. Szerintünk a gumik nem bírják ki a végéig Vettel autóján.

32. kör: Button leggyorsabb kört fut. 1.46.495, ott van rögtön Alonso mögött.

32. kör: Raikkönen Vettel elé érkezik vissza. Alig 2-3 másodperc van köztük.

31. kör: Alonsót gyomrozza Button. Raikkönen cserél! Ki tud jönni Vettel elé? Gumicsere oké.

31. kör: és Vettel második. Most az a kulcskérdés, fog-e még egyszer cserélni vagz sem.

31. kör: Raikkönen előnye 23 másodperc. Webber és Perez egyszerre cserélnek.

29. kör: Webber nem engedi el Vettelt.

29. kör: Perez megkapta Webbert és Vettelt. Button viszont nagyon közel került Alonso mögé.

28. kör: Perez megelőzi Maldonadót. És Webber is odajut mögéjük. És Vettel is közeledik! Maldonado kiáll. Button is cserél.

28. kör: Perez utolérte Maldonadót. Alonsót várják a bokszban: be is jött! Vettel most Alonso elé került.

28. kör: Webber-Maldonado: nincs bünti.

27. kör: Vettel a leggyorsabb. 1.47.053. Button közeledik Alonsóhoz, 3,9 másodperc a különbség.

27. kör: nyomozás: Webber-Maldonado incidens, Webber-Massa incidens. Lesz itt dolog a verseny után.

27. kör: Raikkönen előnye 7.7 másodperc.

27. kör: Webber ezért valószínűleg büntetést fog kapni. Massa cserél. Ricciardo is. Raikkönen leggyorsabb kört fut.

26. kör: Webber továbbra is Massával próbáélkozik. Na? Webber előz, Massa visszaüt, de Massa kicsúszik, ééés Vettel elmegy Massa mellett. Vettel hetedik!

26. kör: eszméletlen, Vettel alig 5 másodpercre Webbertől. Webber van Vettel előtt.

26. kör: Vettel 8. Raikkönen idejeihez közeli időket fut.

25. kör: Webber most Massa mögött. Massának szólnak, kint kell maradni.

24. kör: kérdés, Vettel kibírja-e ezen a szett gumin. Ha igen, és az élen levők most cserélnek, pont Vettel magasságába kerülnek vissza.

24. kör: Perez megelőzi Massát. Már ötödik!

24. kör: Button sokkal tisztábban, belülről kerülve előzi meg Maldonadót.

24. kör: Vettel 10. Pontokban van. Webber most 7. helyen, Massa viszont Webber elé került.

23. kör: Maldonadót Webber támadja, megelőzi, de a kanyarból kijövet Webbert szépen kipattintja a pályáról. Kérdés, ki a hibás…

23. kör: “Kimi, első vagy, Alonso mögötted, 5 másodpercre. Jelezzük, hogy állsz a tempóbal.” Kimi: “hagyjatok vezetni, tudom, mit kell csináljak”.

22. kör: RAIKKÖNEN 5.7 ALONSO

22. kör: Maldonado gumijai kezdenek elfogyni.

21. kör: Alonso megelőzi Maldonadót!!! Második!

21. kör: ez a kiesés Alonsónak és Raikkönennek jött jól. Alonso minél előbb van, annál több pontra tesz szert, ráadásul a ponstszámok az élen exponenciálisan nőnek.

20. kör: “Lewis, we lost all power.”

20. kör: HAMILTON LEÁLL!!! Raikkönen átveszi a vezetést.

20. kör: Vettel 14.

20. kör: Hamilton 1.47.266, Raikkönen 1.47.615, Maldonado 1.48.437. Maldonado sokat veszít körönként.

19. kör: nem hatékonyak a DRS-zónák. :(

19. kör: egyelőre Hamilton és Raikkönen messze jobbak, mint a többiek a mezőnyben. Viszonylag uncsi első és második helyen futnak.

18. kör: HAMILTON 2.9 RAIKKÖNEN 2.4 MALDONADO 1.2 ALONSO 0.7 WEBBER 1.1 BUTTON 2.3 MASSA 0.8 PEREZ 1.6 KOBAYASHI 0.3 SCHUMACHER.

17. kör: azonnal szóltak Vettelnek a csapattól, hogy gáz lehet, visszaadta a helyet Grosjeannak. És most újra kezdi, és megint megelőzi Grosjeant.

17. kör: Vettel mintha négy kerékkel volt a fehér pályavonalon kívül. “Beszélünk Charlieval” – így a csapat Grosjeannak.

16. kör: Vettel és Grosjean egymást gyepálják. Vettel előz, Grosjean visszaelőz, aztán Vettel megint előz. Most már végleg.

16. kör: Kovalainen 12. helyen van.

16. kör: mekkora kört futott Hamilton. 1.47.886. Raikkönen 1.48.692.

15. kör: Vettel 19. Na most megkapta Grosjeant. Mindketten friss gumin.

15. kör: Alonso alig tudja kivédeni Webber támadását, jobbra-balra, Alonso kivédte.

14. kör: a biztonsági autó kiáll ebben a körben. Vettel 21. Kezdhetjük elölről. Figyeljük csak Kimit, gyepálni fogja Lewist.

13. kör: kész, negyedszer is kijött a Red Bull csapat a garázsból. Vettel ki fog állni. 9.1 másodperc alatt megvolt, wow. Vettel most a sor végére fog kerülni. De lágy keveréket kapott.

13. kör: azért eléggé csonka az a Vettel első szárny jobb oldalon.

13. kör: Hamilton “a két srác jól van?”. Csapat: “Aha”.

13. kör: basszus, Ricciardo befékezett Vettel előtt, a német a DRS táblát elvitte. A Red Bull istálló megint kitelepedett – harmadszor -, oszt megint visszamentek a garázsba. Pff.

12. kör: na most az a kérdés, érdemes-e 8-10 másodpercet veszteni majd ezért a bokszban. Szimpla matek.

12. kör: “Sebastian, nincs baj az első szárnnyal”. “Vettem, talán a bokszkiállásnál kicseréljük.”

10. kör: hehe, Raikkönennek megint esélye lesz két körig előzni. A McLaren nem remekel hideg gumikon. Két köre lesz, nem több.

9. kör: Grosjean cserél. Lágyat kap, lesz itt még egy csere.

9. kör: Karthikeyannál talán éppen elrobbant a motor, lassulni kezdett az autó, Rosberg nem tudta elkerülni. Vergne cserél. A Red Bull is kihozta azt az első szárnyat, de végül Vettel nem ment be.

8. kör: BIZTONSÁGI AUTÓ: remek hír Vettelnek. Karthikeyan és Rosberg ütköztek. Ez lemaradott-leelőzés volt. Tele van a pálya törmelékkel.

8. kör: Vettel 13. helyen, megelőzte Kovalainent. 3,4 másodperc Vergnéig.

7. kör: mindenki körönként gyorsul. Hamilton 1.48.148, Raikkönen 1.48.644, Maldonado 1.48.663, Alonso 1.48.945.

6. kör: Vettel 14, érdekes, hogy Kovalainent próbálja utolérni, aki 13. helyen van.

6. kör: a két Sauber is nagyon jól áll. Perez 8, Kobayashi 9.

6. kör: hát egyelőre Maldonado nagyon jól tartja a harmadik helyet. Le a kalappal. Sok pont lehet ebből.

5. kör: a Grosjean baleset nem annyira a saját hibája.

5. kör: Vettel 14. helyen. Hamilton és Raikkönen 1.49 alatt, mindenki más fölötte.

5. kör: Alonso előzése Webberrel szemben egyszerűen a legfontosabb pillanat lehet.

4. kör: Raikkönen rajtja zseniális volt. Pfúúú.

3. kör: na Hamilton kerekei elkezdtek működni. 1.48.809, utána Raikkönen 1.49,876. Alonso továbbra is negyedik.

3. kör: Alonso leggyorsabb kör. Vettel 16. Nem cserél első szárnyat.

3. kör: Hamilton több mint 1 mpre húzott el. Raikkönen nem tud DRS-ben támadni.

2. kör: Vettel: “első szárnyam megütve”.

2. kör: Maldonado is a közelben van harmadik helyen. DRS megnyitva, lássuk, mi lesz a harmadik kör egyenesén.

2. kör: Raikkönen támadja Hamiltont a hátsó egyenesben!!

2. kör: Vettel 18. Alonso 4, Maldonado mögött. Vettel megelőzi Karthikeyant.

2. kör: Vettel 19. helyen. Grosjean megint karambolozott az első kanyarban.

1. kör: Alonso már az első körben megelőzi Mark Webbert! Hamilton-Raikkönen-Maldonado-Alonso-Webber-Button-Massa.

RAJT: Hamilton első, Raikkönen rögtön átveszi a második helyet. Webber beragadt. Alonso már ötödik.

FELVEZETŐ: a két Toro Rosso elengedi majd könnyen Vettelt?

FELVEZETŐ KÖR: egy HRT a rajtvonalon maradt. Várhatóan nem is indul el De la Rosa. Vettel 23 lehet.

GUMIK: a közepes keverék 40 kört is bírhatja.

GUMIK: lágy (sárga) és közepes (fehér) keverékek állnak rendelkezésre. Vettel közepes keveréken indul. Schumacher és Senna is. Mindenki más lágyon indul.

ELŐZETES: Alonso 13 pontos hátránnyal indul a bajnokságban. Vettel 18 helyes hátránnyal a versenyben.

NAPLEMENTE: a verseny mintegy negyevenedik peercében megy le a nap. A verseny kb. 90-95 perces lesz.

DRS: ma dupla DRS-zóna van a yas marinai pályán. Az érzékelési pont ráadásul szintén két különböző helyen van.

ELŐZETES: még négy perc.

ELŐZETES: az ETIHAD F1 festésű A340-es replülő a rajtcél egyenes fölött körözget.

FORCE MAJEURE: továbbra is zajlik a vita, hogy mikor lehet vis maiorra hivatkozni a csapatoknak. Tegnap Vettelék erre hivatkoztak, de aztán nem maradt egy liter kihúzható üzemanyag az autóban. Igazság szerint ködös az egész.

RED BULL: a két Red Bull kocsi köztudottan lassú egyesnesekben. Newey és csapata inkább erős leszorító erőre bazíroznak. Vettel első helye, és néhány kör alatt felhalmozott előnye általában elég ahhoz, hogy ne legyen hátulról jövő veszély a DRS-zónában. Ma viszont minden megfordul, és ezért elképzelhető, hogy jelentős módosítások lesznek a Vettel Red Bulljának első és hátsó szárnyain. Vettelnek ELŐZNIE kell.

FERRARI: Alonso hatodik, Massa nyolcadik helyről indul. Massa szerepe kulcsfontosságú lehet, hiszen Vettel és Alonso között van. Szerintünk Vettel egy adott pillanatban utol fogja érni Massát, ekkor érdekes lesz nézni, mi történik.

ELŐZETES: Vettel csapata úgy döntött, nem 24. helyről a pályán, hanem bokszból rajtol. Így számos módosítást eszközölhetnek a Red Bull versenyautón.

ELŐZETES: Nico Hülkenberg aláírt 2013-ra a Sauberrel.

ELŐZETES: Abu Dhabi egy viszonylag új pálya, de a mezőny összességében teljesen el van ragadtatva tőle. Valóban, a pályáról, a Yas Marina szigetről készülő fotók mindig kápráztatóak tudnak lenni.

Üdvözlünk a 2012-es egyedüli, napnyugtában (napfényben indító, sötétségben záró) futamán.


És akkor mi lesz vasárnap Abu Dhabiban?

vasárnap, november 4, 2012

Szerintünk érdekes lesz, van mit nézni, és nemcsak azért, mert a futam napfényben kezdődik és sötétségben zárul, hanem azért, mert Sebastian Vettel kénytelen-kelletlen bokszutcából utolsónak rajtol, míg közvetlen VB-ellenfele, Fernando Alonso a hatodik helyről indulhat neki az arab, idei 18. futamnak.

Először is Lewis Hamilton várhatóan megnyeri ma a szezon egyik lepatinásabb nagydíját. A mezőnyből majdnem senki nem fog vele törődni. Kihívói talán Kimi Raikkönen és Jenson Button lehetnek, hiszen nekik sincs semmi vesztenivalójuk, és nem kell taktikázniuk. A Lotus fejlődési jeleket mutatott, viszont Buttont csapattársa folyamatosan kenterbe verte. Így inkább csak Raikkönent látjuk esélyesnek még.A többiek viszont el lesznek egymással.

Mark Webber másodiknak indul, és elég valószínű, csapatutasítást fog kapni, hogy mindent megtegyen, Fernando Alonsót maga mögött tartsa. Mivel a rajtnál közte és a spanyol között több pilóta is van, érdekes lesz látni, ki hogyan helyezkedik. De elképzelhetőnek tartjuk, hogy a verseny második felében akár olyant is látunk, hogy Webber Alonso elé akarjon kerülni, hogy minél jobban visszafogja őt annak érdekében, hogy Vettel felzárkózzon.

Pastor Maldonado harmadik a rajtnál, de nem számítunk arra, a Williams tartani tudná a versenytempót a nagyokkal. A venezuelai inkább a VB-harcban érintettek életét fogja komplikálni, mivel a Ferrarik és Red Bullok között lesz elvegyülve.

Raikkönent és Buttont már említettük, így Alonsóra térhetünk. Az ő esetében a verseny első felében arra számítunk, hogy támadni fog. Igen, tényleg így gondoljuk. A spanyolnak most nemcsak Vettel előtt kell mindvégig maradnia, hanem lehetőleg minél több pilótát be kell varázsolnia közte és a német közé. Ezért támadni fog, és fő célja lehet Raikkönent és Buttont átugrani. Ebben viszont szerintünk nem lesz sikere, legalábbis nem azonnal.

Felipe Massa kilencedik helyen indul, de ennél jobb nem is történhetett a Ferrarival. Képzeljétek el azt pillanatot, amikor Vettel utoléri Massát (szerintünk ez a pillanat el fog jönni a versenyben): milyen zseniális hátvéd lesz Massa akkor Alonsónak. A brazil egyre magabiztosabb, így megvan benne a pszichológiai magabiztosság, hogy betegye az ajtót Vettelnek.

És ami Vettelt illeti: két opciót látunk: vagy egy kiállásos taktikát próbálnak meg a németnél, közepes keveréken indítják, az elején a gumikat óvva csak néhány pilótát ugor át, majd mikor kiáll a mezőny egy első cserére, akkor hajtja ki a lehetetlent is a Red Bullból. A második – agresszív – taktika szerint vállalja, hogy többször cserél, és az egész futamon keresztül tökig nyomja a gázt, a Red Bullnál meg figyelnek, hogy erre az agresszív taktikára is elegendő üzemanyaga legyen.

A bokszból indításnak több előnye is van. Egyrészt bármi átállítható az autón, másrészt viszont Vettel elkerüli a rajtnál könnyen lehetséges incidenseket. A bokszból csak akkor indul, mikor már mindenki elhaladt mellett a pályán, és míg kikecmereg a bokszkijáraton át (ami itt különlegesen kucifántos, mert egy alagút révén a kijárat a pálya másik felén van, mint maga a boksz), addig mindenki elhúz már. De legalább nem lesz balesetveszély. Ezt követően pedig jöhet a mezőny legyúrása, pilótáról pilótára.

Bokszkijárat Abu Dhabi módra

Alonso számára mondjuk 7-8 pont ledolgozása lehet ma a reális cél, és ha Vettel nem jut a 7-8 hely fölé a verseny végére, Alonso pedig dobogós lesz, akkor ez a cél simán teljesíthető. A maradék 5-6 pont pedig közvetlen harcban az utolsó két nagydíjra marad ledolgozásra.

Szerintünk izgalmas futamra várhatunk.

 


Abu Dhabiban járt le a Red Bull fölénye, Hamilton indul az élről

szombat, november 3, 2012

Megfordulni látszik a szerencse a Formula 1 mezőnyben. Négy domináns Red Bull hétvége után a McLaren visszavette a gyeplőt, azonban ez már túl késő ahhoz, hogy egyéni vagy csapatvilágbajnoki c0mre törjön.

Lewis Hamilton vettelszerű dominanciával nyerte meg az időmérő edzést, mindhárom etapban messze gyorsabb volt, mint bármelyik vetélytársa. A világbajnoksági harc azonban kicsit összerázódott, miután Sebastian Vettel harmadik, Fernando Alonso pedig hetedik helyen végzett. Ráadásul a német autója technikai okokból leállt az utolsó levezető körön, így büntetésveszély lebeg a pilóta és csapata fölött.

Az első szabadedzésben sok meglepetés nem történt. A legtöbben először közepes keverékű gumikon próbáltak jó időt futni, sok esetben több kör is letelt, míg a legjobb idők megszülettek. A kiesés tekintetében nem voltak meglepetések, a három gyenge csapat pilótái mellett Jean-Eric Vergne esett ki. Érdemes kiemelni, hogy Charles Pic nemcsak marussiás csapattársát, hanem Vitaly Petrovot is lepipálva 20. helyet hozott össze. És érdekes volt, hogy rosberg lágy keveréken második időt tudott futni.

A második szabadedzésben élesebbre fordult a helyzet. Mindenekelőtt négy pilótának sikerült úgy továbbjutnia, hogy két szett friss gumi maradt az utolsó nekifutásra, ezek Hamilton, Vettel, Webber és Alonso voltak. A Q1-es teljesítmény alapján már azt saccoltuk, a négy nagy csapat pilótáin k0vül Rosberg és Maldonado ugorhatnak be a Q3-as végső csatába. Rosbergtől nem vártunk nagy eredményt, de a Q1 végén annyira jó kört futott lágy szett gumin, hogy meggondoltuk magunk. És valóban, Rosberg másodszor is mgismételte a teljes0tményt, 1.41,6-ot futott, a Q1-es 1.41,9 után.

Alonso elmondása szerint nem is volt több a Ferrariban. A Q2-ben 1.41,5-öt, a Q3-ban pedig kétszer is 1.41,5-öt futott a spanyol. Ennyi.

Ezzel szemben Lewis Hamilton már a Q1-ben az 1.41-es bűvös határ alá került. És bár a hétvége eddigi részében a McLaren nem volt csúcson az arab naplemente után (az időmérő lezajlása alatt ment le a nap, ettől sajátos Abu Dhabi), ezúttal látszott, Hamilton ezen a problémán már túljutott. Button viszont nem, alig jutott tovább 9. helyen.

A Red Bullok próbáltak Hamilton tempóját követni, a második-harmadik helyet tudták összehozni, de ennél több már ekkor sem volt a Red Bullokban. A Lotus átlagnál jobban szerepelt már ekkor is.

A Q3-ban aztán mindenki maximumra tekert. Hamiltopn kapásból olyan időt futott 1.40,630, ami már szakkomentátorok szerint már elég volt a pole pozícióra. És valóban, Hamilton a második próbálkozásán már vissza is vehetett, senki nem tudta legyőzni. Mark Webbernek sikerül legyőznie csapattársát, mintegy tizeddel volt végig jobb nála. Maldonado hirtelen előszedett egy zseniális kört, negyedik helyre felugorva. Jenson Button csapattársához mértne gyenge hatodik helyet hozott össze, míg a konstans, de majdnem sosem kiemelkedő teljesítményének jegyében Raikkönen ötödik lett. Ami a Lotus idei teljesytményéhez mérten inkább jó, mint nem.

Rosberg tovább fejlődött. A Q3-ban egy 1.41,603-at hozott össze, ezzel egy váratlan nyolcadik helyről indulhat. Rosberg egyébként egyedüli próbálkozását (nem volt több friss gumija) a Q3 elején hajtotta végre, szerintünk ezzel nyert 1-2 helyet.

A kvázi sokk viszont az időmérő leintése után történt, és továbbra is fokozott figyelmet vonz Abu Dhabiba. Sebastian Vettelnek a levezető körben szólt be a csapata, hogy azonnal állítsák le az autóját. Na most ha valaki nem tud visszamenni a bokszba, akkor az kérdéseket vet fel.

Egyelőre nem tudni, mi a probléma. Ha Vettel túl kevés üzemanyaggal maradt, akkor – akárcsak Hamilton Barcelonában – utolsó helyről fog kelleni induljon, amitől Alonsóék szívdobogása tud majd maximumra ugrani. Ha motorhiba, és motrot kell cserélni, akkor nem tudjuk pontosan, mi az eljárás, de néhány helyes büntetésről lehet szó, vagyis Vettel Alonso mögé kerülhet a rajton.

Abu Dhabi pedig nem arról híres, hogy előzni lehet. Alonso 2010-ben úgy vesztette el a VB-t, hogy nem tudta az akkor Reanult-os Vitaly Petrovot megelőzni.

Úgyhogy a mostani elemzés megírása után további meglepetéseket okozhat az az időmérő edzés, és vasárnap már reális helyzetre ébredhetünk.


Face to Face: időmérő, 18. forduló

szombat, november 3, 2012

RED BULL
Időmérő:  VETTEL 9-9 WEBBER
Némi meglepetésre az ausztrált rávert csapattársára. És teljesen érdekes, hogy ebben a szezonban időmérőben a két csapattárs eddig teljesen egyformán teljesített. Az az igazság, hogy Vettelnek nagyon gönröngyös hétvégéje van, ráadásul a levezető körön is le kellett álljon. Webber talán megért arra, hogy jobban végezzen mint csapattársa.

MCLAREN
Időmérő: BUTTON 3-15 HAMILTON
Hamilton tarol ezen a hétvégén. Viszont meglepő, mekkora eltérés volt a két csapattárs között. Jóval fél másodpercnél több. Button küszködni látszik, míg Hamilton egyszerűen zseniális ezen a hétvégén. Összességében is időmérőn Hamilton sokkal jobb idén mint csapattársa.

FERRARI
Időmérő: ALONSO 17-1 MASSA
Összességében nem volt egy körön gyors a Ferrari. Csapaton belül csak a szokásos történt. Massa két hellyel indul Alonso mögött.

LOTUS:
Időmérő: RAIKKÖNEN 9-9 GROSJEAN
Ezt most Raikkönen összehozta, pedig a hétvége során nem volt egyértelmű, ki a jobb a két csapattárs közül. Grosjean a legvégén rontott el valamit, ugyanis csak tizedik lett, pedig a Q1-ben és Q2-ben végig egyenrangú volt csapattársával. Raikkönen ötödik helye azonban jó kezdet a holnap versenyen úgy, hogy a mezőny azért eléggé fel van rázva.

MERCEDES:
Időmérő: SCHUMACHER 9-9 ROSBERG
Rosberg egy brilliáns Q1, majd brilliáns Q2 kört hozott össze, így mindiug továbbjutva. A harmadik etapban már az elején megfutotta gyors körét, és a nyolcadik hely talán sokkal jobb, mint amire számítottak. Schumacher ezzel szemben a Q2-ben elsüllyedt, csak 14. helyről indul. Schumacher visszavonuló pályán van, szezon végén teljesen kiszáll, Rosberg viszont szinten tartja a német csapatot. Bér most 9-9 az eredmény, szerintünk a végén Rosberg 11-9-re vog nyerni.

SAUBER:
Időmérő: KOBAYASHI 9-9 PEREZ
A Sauber összességében szenved az arab pályán. Csapaton belül Perez kerekedett felül, de ezen felül semmi érdekes.

WILLIAMS:
Időmérő: MALDONADO 16-2 SENNA
Maldonado zseniális volt, a negyedik helye a semmiből jött össze. Viszont már nem is kérdés, ki szokott jobb edzésen lenni, Maldonado talán ennek köszönhetően (és a venezuelai pénznek is) tarthatja meg jövőre is helyét a Williamsnél.

FORCE INDIA:
Időmérő:  DI RESTA 8-10 HÜLKENBERG
Bár ezúttal a Force India összességében nem remekel, Hülkenberg továbbra is jobb csapattársánál. Hülkenberg a Sauber felé veszi útját jövőre. Most éppen hogy lemaradt a Q3-ról, de Di Resáthoz képest még így is jobban teljesített.

TORO ROSSO:
Időmérő: RICCIARDO 15-3 VERGNE
Ezt a forgatókönyvet láttuk már: Ricciardo jobb, Vergne a Q1-ben kiesik.

CATERHAM:
Időmérő: KOVALAINEN13-5 PETROV
Két tizeden múlt, de a Kovalainen pontja. A Caterham összességében nem fejlődött, ráadásul Pic a két Caterham-pilóta közé került.

MARUSSIA:
Időmérő: GLOCK 10-8 PIC
Pic nemcsak Glockot, de még Petrovot is túlteljesítette. A csapaton belül továbbra is Glock a jobb, de Picnek talán sikerül a szezon végére egy 10-10-et összehoznia.

HRT:
Időmérő: DE LA ROSA 16-2 KARTHIKEYAN
Ezúttal a spanyol hat tizeddel volt jobb indiai csapattársánál.