Posts Tagged ‘mercedes’

Brazíliára marad az egyéni VB-cím eldöntése, Hamilton emelt fővel készül a távozásra

hétfő, november 19, 2012

Lewis Hamilton karrierjének egyik legprofibb vezetését produkálva nyerte meg az Amerikába visszatérő Egyesült Államok Nagydíját Austinban. És a McLaren ismét 2,4 másodpercet hajtott végre a bokszutcában.

A RAJT

A nagydíjat az élen a Vettel-Hamilton harc, míg a mezőnyben a folyamatos előzések, visszaelőzések, eltérő kanyarívek jellemezték. A sokak által kritizált mocsok a rajton megtörtént. A bal oldalon rajtoló közül Hamilton 1, Raikkönen 3, Button 5 helyet vesztett. Az első körökben Vettel és Webber köröztek az élen, Hamilton viszont nem szakadt le. A rajtnál Fernando Alonsó rajtolt még nagyon jól, és a VB-esélyek életben tartása szempontjából a legfontosabb pillanatot produkálta, mikor negyedikként vette be az első kanyart.

A FERRARI DÖNTÉSE MÉG A VERSENY ELŐTT

A Ferrari úgy döntött, feltöri a váltó zárát Massa autójában. Ezzel a brazil 5 helyes büntetést kasszált a rajt előtt. Miért volt erre szükség? Massa 6., Alonso 8. helyen kellett volna normál körülmények között induljon Amerikában. A feltöréssel viszont ez 7. és 11. helyre változott. Az amerikai pálya új, tehát a pálya az ideális ív mellett igen mocskos. Eért aki páros rajtkockáról indult, várhatóan helyeket vesztett volna a rajtnál. A Ferrari ezért megcselezte ezt a dolgot. Szabályokat nem sértett, viszont az egész bokszutcában heves vitát váltott ki azzal kapcsolatosan, hogy meddig terjed a szabály és meddig az etika.

GUMIK ÉS TAKTIKA

A Pirelli döntése a kemény és közepes keverékekkel azt eredményezte, hogy már a verseny elején valószínűsíthető volt, hogy mindenki majd egyszer cserél. A rajtnál Rosberg és Button indultak eltérő taktikával, vagyis kemény keverékkel.

ELSŐ KÖRÖK

Az első körökben már látszott, Hamilton, Vettel más bolygón járnak ismét, Webber előnye Alonsóval szembe folyamatosan 3 másodperc körül mozgott, Schumacher hamar elvesztette ötödik helyét, a középmezőnyben a pilóták pedig sorozatban előzgették egymást. Grosjena követett el a 19. körben egy olyan apróbb hibát, ami nélkül akár negyedik helyen is végezhetett volna, hiszen a francia végső soron egész nap jól versenyzett. Az utolsó körökben csapattársához is közel került, de előzni már nem tudott.

KÉSŐI CSERÉK

Raikkönen, Massa is későn cseréltek, nagyon jól kezelték az első szett, közepes keverékű gumikat. A bokszkiállásokból talán Massa és Button jöttek ki a legjobban, Massának néhány közpémezőnyös pilótát sikerült átugorni. Button hetedik helyen jött ki, de igen komoly lehetőség elé került további pilótákat leelőzni, ugyanis egyedüliként volt közepes keveréken, és behozható távolságra Raikkönentől, Grosjeantól és Massától is. Button végül Grosjeant és Raikkönent tudta legyűrni, az utóbbit egy igazi vérpfori világbajnokok közötti harcban.

A 42-ES KÖR

Lewis Hamilton körökön keresztül próbált úgy helyezkedni a DRS-zóna előtt, hogy megelőzhesse Vettelt. Több körön át DRS-távon belül volt (1 másodperc), de mégsem sikerült igazán előzési pozícióba kerülni. A problémát (ez nagyon vicces) a mezőny leggyengébb pilótája oldotta meg. Karthikeyant éppen az első szektorban érte utol a két élen járó. Vettel nem tudta lekörözni időben, Hamilton pedig eléggé közel került, hogy próbálkozzon. Mindent feltekert az autóján, majd megpróbálta. Az előzési folyamatban egy adott pillanatban 20-30 centire lehetett egymástól a két autó 300 km/óránál. Hamilton ki tudta használni a DRS-t, megelőzte Vettelt, és utána nem is engedte el ezt az elsőséget.

A VERSENY VÉGE

Vettel mindent megtett, hogy megpróbálja visszaszerezni az első helyet, viszont a McLaren csapat és Hamilton körről körre zseniálisan kezelték az 1-2 másodperces előnyt. És meg is tartották az utolsó másodpercig. Vettelnek viszont maradt még annyi lélekjelenléte, hogy az utolsó körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

Fernando Alonsónak egy  unalmas harmadik helyes versenye volt attól a pillanattól kezdve, hogy Webber Red Bulljában a Renault-alternátor megint feladta a szolgálatot. Alonsót senki nem fenyegette, végül csapattársa, Massa került mögéje, ami egy pillanatig sem volt igazi veszély.

A két Lotus-pilóta közül inkább Grosjean futott jó verseny, végül mégis Raikkönen végzett hatodik helyen. Ma a Lotusnak nem volt meg igazán a sebessége, Raikkönen csak a kerékcsere előtt futott igazán versenyképes időket.

A csapat-VB eldőlt, a Red Bull sorban harmadik bajnokságukat nyerik meg. A második helyért folytatott harc kicsit szorosabbá vált, a McLaren 12 pontot hozott a Ferrarin, míg a Lotus most már negyedik hellyel kell megelégedjen.

Az egyéni VB viszont még nyitott, 13 pont választja el Vettelt és Alonsót. Ez azt jelenti, Alonsónak nyernie kell, Vettel pedig legjobb esetben is 6. helyen kell végezzen. Amennyiben incidensmentes versenyünk lesz Brazíliában, Vettel majdnem biztosra veheti a harmadik egyéni VB bezsebelését. De Brazíliára esős hétvégét jósolnak… Tehát várhatunk :)

 


Egyeseknek VB-cím, másoknak egy jó verseny lehet : ez lesz Amerika

vasárnap, november 18, 2012

Azért lehet izgalmas ez az Amerikai Nagydíj, amiért az előző, Abu Dhabiban lezajlott is volt. Egyes pilóták még harcban vannak a világbajnokságért, mások azonban világbajnoki mentalitásúak, de minden egyéb nyomástól megszabadultak, ezért pusztán csak versenyezni fognak. Már alig várjuk Hamilton és Raikkönen szereplését is.

Vettel 10 ponttal vezet. Egy futamgyőzelem esetén a második helyezett 7 pontot veszít. Ami nem elég. Alonso 5. vagy alacsonyabb helyen kellene végezzen, hogy az osztrák csapatnál már ma pezsgőt bontsanak. Alonsót viszont nem úgy ismerjük, az első négy hely egyikét el tudja érni.

A csapat VB-ben a Red Bullnak összesen 4 pont kell, hogy kikiálthassa magát világbajnoknak. Szerintünk ez a kérdés már most eldőlt.

A csapatok harcában azonban még nem dőlt el a második hely. A Ferrari 340 – McLaren 318 – Lotus 288 pont kérdésében a Lotus már biztos nem éri utol a Ferrarit. De a McLaren megteheti, és a Lotus még elkaphatja a McLaren frakkját. Vagyis van némi kutyamacska játék és Domenicali, Whitmarsh és Boullier csapatfőnököknek egyértelműen számít, mennyi pénzt kasszál csapatuk a szezon végén az lért helyezésért. Sok-sok dollármillióról beszélünk. Úgyhogy van itt még csámcsognivaló.

Viszont, ismerve eddigi karrierjüket és személyiségüket, szerintünk Hamilton és Raikkönen megint győzelemre fognak törni. Hamilton csakazértis, Raikkönen meg azért, mert Abu Dhabiból az ott megszerzett győzelemmel irtó nagy löketet kapott. Ha a technika megengedi nekik, garantáltan Vettel fogják szorogatni. Viszont abban más lesz a két héttel ezelőtti futamhoz képest a helyzet, hogy Vettel előttük kezd, nagyon emelt hangulatban vághat neki az újabb versenynek.

Azonban mégis a Ferrari és a Red Bull esetében egy fokkal óvatosabbak lesznek mind a pilóták, mind a csapatok. Nullázni senki nem akar, mert az az egyéni VB elvesztését jelentené. Még Vettel esetében is.

Schumacherre érdemes lesz még odafigyelni. A blog írói abban reménykednek, hogy a Mercedes jól fog ma működni. Austin egyébként is olyan, hogy nem igazán lehet elkoptatni a gumikat, ugyanis a Pirelli annyira konzervatív taktikát alkalmazott erre a hétvégére a kemény és közepes keverékek szállításával, hogy az időmérőn is a pilóták azt a taktikát kellett alkalmazzák, hogy egyszer hajtanak pályára, sokat köröznek, és a különböző etapok végén futják meg az igazán menő kört (igaz, emiatt a Q3 zseniálisra sikeredett, főleg ami a Vettel-Hamilton harcot illeti).

A pálya rendkívül igényes, egy kör igen hosszú, versenyben 1.40 körül lehetnek majd a leggyorsabb körök, 20 kanyarból áll és a gyors, egymást követő bal-jobb-bal-jobb kanyarokat hosszú egyenese szakaszok is váltják. Azt is érdekes lesz majd figyelni, ki állította inkább magas leszorító erőre a autóját és emiatt nem tudja maximálisan kihasználni a hátsó egyenest és a DRS-zónát, és ki vállal instabilabb kanyarokat de magas sebességet az egyenesben.

És a 19-es kanyar a cél előtti utolsó előtti. Azt majd figyeljétek :)

Sergio Pereznek messze a legtöbb drukkere van Austinban, a mexikóiak végre örvendhetnek, hogy országukhoz relatív közel is nagydíjat rendeznek. Ha közönségszavazás alapján dőlne el a futam, Perez lenne a nyerő.


Austin: végső rajtsorrend és a bal oldal átka

vasárnap, november 18, 2012

Grosjean büntit kapott váltócsere miatt. Öt helyet sorolták hátra, így sokan morgolódva lépnek előre páros rajtkockára, így Raikkönen, Massa és Alonso.

Aki a bal oldalról indul (páros rajtkockák), az várthatóan sok helyet veszít. Többek szerint annyira nincs tapadás azon az oldalon az aszfaltcsík újsága miatt, hogy rosszabb ott indulni, mint nedves pályán. Úgyhogy Schumi tarolhat :)

jobb VETTEL
bal HAMILTON
jobb WEBBER
bal RAIKKÖNEN
jobb SCHUMACHER
bal MASSA
jobb HÜLKENBERG
bal ALONSO
jobb GROSJEAN
bal MALDONADO
jobb SENNA
bal BUTTON
jobb DI RESTA
bal VERGNE
jobb KOBAYASHI
bal PEREZ
jobb ROSBERG
bal RICCIARDO
jobb GLOCK
bal PIC
jobb PETROV
bal KOVALAINEN
jobb DE LA ROSA
bal KARTHIKEYAN

 


Szezonvégi hajrá-bemelegítő az időmérő Amerikában, ÉLŐ

szombat, november 17, 2012

Sebastian Vettel tehát első helyről indul, Hamilton teljesítménye váratlanul jó. Raikkönen örülhet a pálya tiszta oldaláról való indulásáért. Áhh, Grosjeant megbüntették, Raikkönen rossz oldalról indul. Schumacher 5. helyről indulhat, ő örülhet. Alonso viszont végül csak 8. helyről indul, a nem tapadó oldalon. Ez bizony izgalmas lesz holnap.

HARMADIK ETAP: a legjobbak a legjobbakért. Top10 hely 10 perc alatt

FINISH: VETTEL – HAMILTON – WEBBER – GROSJEAN – RAIKKÖNEN – SCHUMACHER – MASSA – HÜLKENBERG – ALONSO – MALDONADO.

FINISH: jön Alonso, 1.37.300. Hetedik. Jön Vettel! 1.35.657. De még jön Hamilton! 1.35.766. Egy tizeddel marad el. Webber harmadik helyen végez.

FINISH: Vettel gyors körön.

UTOLSÓ PERC: Hamilton nagyon jó körön! 1.35.928! Marad második. Maradt még egy köre. 5 század.

01,36: Grosjean 1.37.019. Massa most kezdi a két kemény kört. Okét adtak a a csapattól.

02.45: jön Vettel. Schumacher 4. 1.38.069. Érkezik Vettel: 1.35.877. Első.

03.25: Hamilton 1.36.209. Na, ez erős.

03.55: hát tényleg nem szokványos időmérő. Mindenki építgeti a gumikat az utolsó percre.

04.52: tizen a pályán. Kezdenek jönni az idők. Mindenki első köre csak próbakör volt

05.49: Alonso 1.42.111, Massa ront, 1.43.786. Grosjean 1.37.227!

06.46: Massa egy szektoron 8 tizeddel jobb, mint Alonso.

08.01: áááá, a Ferrari megint vonatozik :) Lássuk, hogy fog menni, ezzel két-három tizedet tudnak szerezni.

09.20: Alonso, Massa és Schumacher az első három pilóta a pályán.

Na lássuk, mit tud schumacher produkálni. Q3-ban van. Karrierje utolsó előtti futamhétvégéje.

MÁSODIK ETAP: 15 perc, tíz pilóta jut tovább a Q3-ba

A pálya 15 fokkal melegebb, mint reggel. A köridők meg ahelyett, hogy javuljanak, romlanak.

Schumacher teljesítménye azért óriási. Hatodik, míg Rosberg csak 17.

FINISH: SENNA, BUTTON, DI RESTA, VERGNE, PEREZ, KOBAYASHI, ROSBERG kiestek.

FINISH: Massa második! Alonso csak hetedik!. Kiesik? Senna csak 11. 1.37.604. Raikkönen az utolsó továbbjutó 1.37.404-el.

UTOLSÓ PERC: Vettel-Webber-Hamilton (vissza a bokszba) Massa, hülkenberg, Schumacher, Alonso, Grosjean, Maldonado, Raikkönen.

UTOLSÓ PERC: Button 11. Kiesett. Schumacher felugrik 6. helyre!!

01.25: a McLarennél a technika nagyon gyenge pont. Rosberg csak 16.

02.04: Grosjean hatodik. Vettel most fog egy óriásit futni megint. A két Lotus Top10-ben egyelőre.

02.44: Alonso 1.37.123. Ezzel negyedik. Ezzel már legalább továbbjuthat. Button visszahúzott a garázsba. Ennek ennyi.

03.26: Button panaszkodik, nincs ereje a kocsinak. A középső szektorideje katasztrófális.

04.17: Vettel 1.35.971. Kérdés? Nagyon megnyeri ezt a mai időmérőt, ha nem hibázik.

04.50: várhatóan mindenki cska körözni fog a végéig, és a lehető legjobban beindítani a gumikat. Alonso most 14. helyen.

05.30: Hamilton 1.36.795, Webber 1.36.870. Most ők vannak első két helyen.

06.15: Raikkönen 1.37.457, Button 1.37.616, Massa 1.37.737.

06.22: alig tudják bevenni azt a 19-es kanyart :)

07.11: Grosjean 5 helyes büntivel indul holnap. Sebváltó-csere miatt.

07.35: egyelőre mindenki bemelegítő köröket fut. 1.45, 1.48, 1.43.

08.48: a Mercedes úgy számolja, hogy 1.38.2 körül lesz a Q3-ba való továbbjutási idő. Ott vágják el a szálat. :)

09.56: 13 pilóta a pályán. Érkeznek az első mért körök.

11.56: megint Raikkönené lesz az első gyors kör.  A Q1-ben 12. helyen volt. 1.37.672. Ez még nem továbbjutó idő szerintünk.

12.53: még mindig csak hárman a pályán.

13.59: Rosberg, Maldonado és Raikkönen a pályán. Kobayashi rádióüzenete értelmében négy vagy öt gyors kört fog futni. Ezt lágy keveréken. Szóval várhatóan mindenki ezt teszi majd.

ELŐZETES: de la Rosa: “ez a gumiválasztás nagyon konzervatív volt a gumiszállítő részéről”.

ELŐZETES: Rosberg és Schumacher is nagyon kinlódnak a Mercedessel. Vettelék nagyon formában vannak. Hamilton lehet az egyedüli igazi ellenfél.

ELSŐ ETAP: 20 perc, 17 pilóta jut tovább, hét kiesik. Ki lesz a szégyenkező 18. helyen?

A Marussiák testületileg jobb helyen végeztek, mint a Caterham csapat pilótái.

FINISH: RICCIARDO, GLOCK, PIC, PETROV, KOVALAINEN, DE LA ROSA ÉS KARTHIKEYAN kiestek.

FINISH: Ricciardo visszalép. 18. helyen, várhatóan kiesik.

FINISH: Rosberg és Ricciardo vannak a veszélyes 17. és 18. helyeken.

01.01: és Vettel egy fenomenális időt fut. 1.36.558.

01.29: hoppá, Hamilton felkerül az élre. 1.37.058.

02.25: Rosberg és Schumacher sokkal gyengébben mennek, mint azt számítottuk. Karthikeyan leáll. Ennek vége.

03.30: most már Vettel és Webber az élen, kemény keverékkel. Őket Grosjean és Maldonado követik, de ők közepes keveréken futnak. Button és Hamilton 8 és 9. Alonso 11.

05.36: Alonso 1.38.111. Ötödik, és másodperceken belül csak 8.

06.13: éés Vettel felkerül az élre. 1.37.165.

06.39: Vettel megint csak hatodik. Alonso 12. Hamilton 9. Raikkönen 7.

07.13: Massa 1.37.667. Második.

08.07: Raikkönen felkerült másodikra. És aztán Vettel. 1.38.137 és 1.38.122. McLarenek első gyors körön.

08.54: Vettel 1.39.921, harmadik volt, aztán másodpercek alatt leesett hetedikre. Webber 1.38.498. Grosjean még mindig első.

09.57: várhatóan mindenki a pályán marad, hogy számos kört tegyen meg. Mindenki arra számít, a pálya egyre jobban felgumizódik, a tapadás jobb lesz. McLarenék, Ferrarik, Red Bullok kemény keveréken.

11.15: szerintünk a nagymenők is elő kell majd vegyék a lágyabbnak minősülő közepes keverékű gumikat a Q1-ben.

12.21: a Lotusok közepes keveréken vannak a pályán. Grosjean 1.39.078, még mindig messze a jó időktől. Most már mindenki a pályán van.

13.21: egyes pilóták szerint rosszabbak a tapadási körülmények, mint egy nedves pályán.

14.23: meglepően kis forgalom. Most csak öt pilóta a pályán. Na de kijött Alonso a pályára. Raikkönen is visszavonult.

15.44: Raikkönen 1.41.058, messze-messze az igazán menő 1.36-os időktől. Igaz, kemény keveréken köröz és több kört kell várjunk.

16.00: Barichello a Ferrari paddockjában van. Rég nem járt erre.

17.35: a Lotus pilótái lehetnek az első nagymenők, akik mért időt futnak. Maldonadóra meg figyeljünk.

18.15: a HRT lehet, hogy nem tudja elérni a 107%-os bejutási határt. Legalábbis a szabadedzés idők ezt mutatják…

18.53: ééés elkezdődött. Nyolcan a pályán. Várhatóan hosszú körözéseket várhatunk.

ELŐZETES: Pereznek drukkolnak talán a legtöbben, rengeteg a mexikói szurkoló.

ELŐZETES: Vettel 15 ponttal kell többet szerezzen holnap Alonsónál, hogy máris világbajnok legyen.

ELŐZETES: Alonso célja a harmadik rajtpozíció.

ELŐZETES: még öt perc az időmérő kezdéséig.

ELŐZETES: az austini pálya iden hosszú. Emiatt egy kör teljesítése ma legjobb esetben közelítheti meg az 1.35-ös időküszöböt.

ELŐZETES: mindenki várhatóan nagyon sok kört fog futni. Még az is lehetséges, hogy a Q3-ban egyes pilóták az egy szett gumin való többkörös próbálkozást választják a kétszer egy körös helyett.

ELŐZETES: az időmérő helyi idő szerint 12 órakor kezdődik, vagyis a megszokotthoz képest három órával korábban. Emiatt sokkal hűvösebb lesz a pálya, a pilóták a kemény és közepes keverékű gumikon sokat k0nlódhatnak.

Az edzés menete:

ELSŐ ETAP:

20 perc áll a pilóták rendelkezésére, hogy a 17 legjobb idők egyikét megfussák. A leggyengébb 7 pilóta kiesik. Fontos, minden időnek a legjobb körhöz viszony0tva is 107%-os határon belül kell lenniük. Amely pilóta ezt nem teljesíti, nem indulhat a vasárnapi versenyen. A HRT pilótái lehetnek ebben a veszélyben, Ausztráliában emiatt nem is indulhattak.

MÁSODIK ETAP:

15 perc áll a pilóták rendelkezésére, a legjobb 10 időt futó pilóta megy tovább a harmadik etapba.

HARMADIK ETAP vagy SUPERPOLE

A tíz versenyben maradt pilóta 10 percen keresztül fut mért köröket. A legjobb idők szerint alakul ki a végső rajtsorrend az első tíz helyen.


Időmérő: 60 perc alatt az austini pálya körül

szombat, november 17, 2012

Trükkös amerikai pályán kerülhet sorra az idény utolsó előtti időmérője. Ezen a hétvégén először kerül nehézterheléses terhelés alá a nemrég befejezett és használatra átadott austini Circuit of Americas.

A három szabadedzésen leginkább a Red Bull csapat pilótái domináltak, de szombatra fokozatosan elolvadt a követők szembeni köridő-előny, így talán mégis egy kiegyensúlyozott kvalifikációra számíthatunk.

Első szabadedzés eredmények

Második szabadedzés eredmények

Harmadik szabadedzés eredmények

A Red Bullt a leginkább a McLaren szorongathatja meg, míg Fernando Alonso nyilvánosan is kijelentette, hogy egy harmadik hellyel már igen elégedett lenne. A Lotusok nincsenek formában, viszont átlagnál jobban szerepelnek a Marcedesek, tehát akár dupla Top10 helyezést is láthatunk tőlük.

A hétvége ízesítését azok a pilóták adhatják, akik szintén formában vannak, de már elvesztették lehetőségüket, hogy VB-címre vadásszanak. Hamilton és Raikkönen nagyon jó morállal kezdik a hétvégét. A brit ki is jelentette, alig várja, hogy egyszerűen csak körözhessen, versenyezhessen. Ezzel szemben Raikkönen a szezon és az új Lotus összességében első győzelmével érkezhet Abu Dhabiból. Őket sem, de Buttont sem fogja az érdekelni, mi van a világbajnoksággal, ők csak győzelemre fognak hajtani. Hamilton, Webber és Raikkönen között elméletileg még harc van a harmadik helyért, de az nem igazán érdekli az ex-világbajnokokat. Ha már nincs idén VB-cím, akkor legalább futamgyőzelmek legyenek.

Az amerikai pálya igen hosszú és izgalmas, 20 olyan kanyar tarkítja, amelyek között minfenféle típusút találunk. A 3-10-es szekvencia a japán pálya kanyargós részét is felülmúlja. A rajtcél egyenes emelkedő fékzónája, és a hátsó egyenes kiváló előzési pontot jelentenek. A szabadedzéseken többször is hallható volt, a motrok a maximális turációig jutottak.

Amire viszont kiemelten érdemes figyelni, az a rajtcél egyenes előtti utolsó előtti, 19-es kanyar. A pilóták között jóformán mindenki járt legalább egyszer a pálya mellett. Mivel a Pirelli – ők is beismerték tévedés volt – kemény és közepes keveréket vittek az Egyesült Államokba, ráadásul elég húvös idő van, a pilóták nem tudják felmelegíteni időben a kerekeket. A 19-es kanyar pedig az a hely, ahol ha nincs tapadás, könnyen aszfaltozott bukótérbe lehet jutni. Ez az időmérőre jellemző helyzetben, amikor AZ egy tökéletes kör számít, a tündöklés vagy bukás helyszíne lehet.


ABU DHABI: Raikkönen győzött, Alonso második, Vettel harmadik helyen végzett. ÉLŐ

vasárnap, november 4, 2012

Az idei szezon talán legizgalmasabb futamát láthattuk, az elsőtől az utolsó körig volt mit nézni és követni.

FINISH: Kimi Raikkönen megnyeri az Abu Dhabi Nagydíjat!!

UTOLSÓ KÖR: Raikkönen kitart a DRS-zónában, Alonso nincs mit tegyen.

55. kör: Raikkönen előnye 1.3, Vettel megfutja a leggyorsabb kört. 1.43.964. 3.7 az elmaradása Alonsóval szemben. Raikkönen 1.4 a DRS-zóna előtt.

54. kör: 1 másodpercen fog kerülni Alonso az utolsó körben. Vettel megszabadult Buttontól, a harmadik hely az már biztos.

54. kör: még két kör. Raikkönen 1.2-re Alonso előtt. Kulcskérdés a DRS-táv. Alonsónak egy köre lesz próbálkozni.

53. kör: RAIKKÖNEN 1.4 ALONSO 4.5 VETTEL

52. kör: és Vettel megelőzi Buttont! Harmadik helyen van már.

52. kör: márpedig Alonso utol fogja érni Raikkönent. A finnen múlik, mennyire fog jól védekezni az utolsó két körben.

51. kör: Massát a 7. helyen Senna és di Resta gyomrozza. Mindannyian egy másodpercen belül egymáshoz viszonyítva.

50. kör: Raikkönen feltekert mindent. 2.3 marad a különbség. Még 5 kör.

49. kör: Button remekül védekezik Vettel előtt. Alonso elszökött és már csak 2.3 másodpercre Raikkönentől. Húú. De Button nem fogja sokáig bírni.

48. kör: Alonso megfutja a leggyorsabb kört. Lehet, hogy meg tudja közelíteni még Raikkönent?

47. kör: a két Williams 5-8. helyen van. Nana.

47. kör: Raikkönen megint a leggyorsabb. 1.44.963, Alonso 1.1-re szökött meg Buttontól, tehát szevasz DRS.

45. kör: Alonso-Button-Vettel közvetlenüól egymás mögött. Raikkönen előnye 3.1.

44. kör: van DRS. Mi lesz?

43. kör: Raikkönen 1.45.503, a biztonsági autó utáni első körön. Ájjáj. Alonsóra 2,4 másodpercet tett rá máris. Vettel nyomja Buttont. Még nincs DRS.

42. kör: mióta várta Kimi, hogy ő vezesse fel a mezőnyt…. öt éve… És centire kiszámítva sprintel ki a biztonsági autó mögül

42. kör: BÜNTI: Perez 10 másodperces stop and go büntetést kapott a balhéért.

42. kör: persze viszgálják a Perez-diResta-Webber-Grosjean incidens. Ha Vettel belekeveredett bolna ebbe… Pic versenyének vége.

42. kör: “Kimi, dolgozz mind a négy keréken”. Igen-igen-igen-igen, nem kell minden körben emlegessétek, tudom, hogy kell melegítsem.”

41. kör: “He is veeeeery veeeery quick in the straights”. Így Button Alonsóról.

40. kör: Vettelnek nem is jöhetett volna jobban a két biztonsági autó. Vettel negyedik helyen van, és Alonso piros lepelként a második autó előtte. Elég forró 15 kör jöhet.

39. kör: Vettel most negyedik, és frissebb lágy keveréken támadhatja Buttont, Alonsót és Raikkönent.

39. kör: BIZTONSÁGI AUTÓ.

38. kör: áhhhh. Perez előzi Grosjeant, di Restát, di Resta visszaüt, Perez ki a pálya szélére, jön Grosjean, Perezt megüti, Webber is nekik megy, Webber hátsó szárnya leesik. Biztonsági autó lesz.

38. kör: Vettelt a legjobbkor hozták ki. A Grosjean-Webber-Di Resta-Perez-Maldonado pakli elé hozták vissza.

37. kör: Vettel most CSERÉLNI FOG.

37. kör: Grosjean és di Resta 5. és 6. helyen. Ők is eltérő gumitaktikán vannak, mögöttük Perez, Webber és Maldonado is felsorakoztak.

37. kör: Vettel most jobb kört futott, de Alonso továbbra is gyorsabb.

36. kör: a bokszkiállásoknál Perez és Webber átugrották Maldonadót. Vettel köridő kezdenek romlani. 1.46.956, Raikkönen 1.46.103, Alonso 1.46.458.

33. kör: Raikkönen 1.46.055, Vettel 1.46.690, Alonso 1.46.556.

33. kör: úgy tűnik, Vettelnél nem akarnak még egyszer cserélni. Szerintünk a gumik nem bírják ki a végéig Vettel autóján.

32. kör: Button leggyorsabb kört fut. 1.46.495, ott van rögtön Alonso mögött.

32. kör: Raikkönen Vettel elé érkezik vissza. Alig 2-3 másodperc van köztük.

31. kör: Alonsót gyomrozza Button. Raikkönen cserél! Ki tud jönni Vettel elé? Gumicsere oké.

31. kör: és Vettel második. Most az a kulcskérdés, fog-e még egyszer cserélni vagz sem.

31. kör: Raikkönen előnye 23 másodperc. Webber és Perez egyszerre cserélnek.

29. kör: Webber nem engedi el Vettelt.

29. kör: Perez megkapta Webbert és Vettelt. Button viszont nagyon közel került Alonso mögé.

28. kör: Perez megelőzi Maldonadót. És Webber is odajut mögéjük. És Vettel is közeledik! Maldonado kiáll. Button is cserél.

28. kör: Perez utolérte Maldonadót. Alonsót várják a bokszban: be is jött! Vettel most Alonso elé került.

28. kör: Webber-Maldonado: nincs bünti.

27. kör: Vettel a leggyorsabb. 1.47.053. Button közeledik Alonsóhoz, 3,9 másodperc a különbség.

27. kör: nyomozás: Webber-Maldonado incidens, Webber-Massa incidens. Lesz itt dolog a verseny után.

27. kör: Raikkönen előnye 7.7 másodperc.

27. kör: Webber ezért valószínűleg büntetést fog kapni. Massa cserél. Ricciardo is. Raikkönen leggyorsabb kört fut.

26. kör: Webber továbbra is Massával próbáélkozik. Na? Webber előz, Massa visszaüt, de Massa kicsúszik, ééés Vettel elmegy Massa mellett. Vettel hetedik!

26. kör: eszméletlen, Vettel alig 5 másodpercre Webbertől. Webber van Vettel előtt.

26. kör: Vettel 8. Raikkönen idejeihez közeli időket fut.

25. kör: Webber most Massa mögött. Massának szólnak, kint kell maradni.

24. kör: kérdés, Vettel kibírja-e ezen a szett gumin. Ha igen, és az élen levők most cserélnek, pont Vettel magasságába kerülnek vissza.

24. kör: Perez megelőzi Massát. Már ötödik!

24. kör: Button sokkal tisztábban, belülről kerülve előzi meg Maldonadót.

24. kör: Vettel 10. Pontokban van. Webber most 7. helyen, Massa viszont Webber elé került.

23. kör: Maldonadót Webber támadja, megelőzi, de a kanyarból kijövet Webbert szépen kipattintja a pályáról. Kérdés, ki a hibás…

23. kör: “Kimi, első vagy, Alonso mögötted, 5 másodpercre. Jelezzük, hogy állsz a tempóbal.” Kimi: “hagyjatok vezetni, tudom, mit kell csináljak”.

22. kör: RAIKKÖNEN 5.7 ALONSO

22. kör: Maldonado gumijai kezdenek elfogyni.

21. kör: Alonso megelőzi Maldonadót!!! Második!

21. kör: ez a kiesés Alonsónak és Raikkönennek jött jól. Alonso minél előbb van, annál több pontra tesz szert, ráadásul a ponstszámok az élen exponenciálisan nőnek.

20. kör: “Lewis, we lost all power.”

20. kör: HAMILTON LEÁLL!!! Raikkönen átveszi a vezetést.

20. kör: Vettel 14.

20. kör: Hamilton 1.47.266, Raikkönen 1.47.615, Maldonado 1.48.437. Maldonado sokat veszít körönként.

19. kör: nem hatékonyak a DRS-zónák. :(

19. kör: egyelőre Hamilton és Raikkönen messze jobbak, mint a többiek a mezőnyben. Viszonylag uncsi első és második helyen futnak.

18. kör: HAMILTON 2.9 RAIKKÖNEN 2.4 MALDONADO 1.2 ALONSO 0.7 WEBBER 1.1 BUTTON 2.3 MASSA 0.8 PEREZ 1.6 KOBAYASHI 0.3 SCHUMACHER.

17. kör: azonnal szóltak Vettelnek a csapattól, hogy gáz lehet, visszaadta a helyet Grosjeannak. És most újra kezdi, és megint megelőzi Grosjeant.

17. kör: Vettel mintha négy kerékkel volt a fehér pályavonalon kívül. “Beszélünk Charlieval” – így a csapat Grosjeannak.

16. kör: Vettel és Grosjean egymást gyepálják. Vettel előz, Grosjean visszaelőz, aztán Vettel megint előz. Most már végleg.

16. kör: Kovalainen 12. helyen van.

16. kör: mekkora kört futott Hamilton. 1.47.886. Raikkönen 1.48.692.

15. kör: Vettel 19. Na most megkapta Grosjeant. Mindketten friss gumin.

15. kör: Alonso alig tudja kivédeni Webber támadását, jobbra-balra, Alonso kivédte.

14. kör: a biztonsági autó kiáll ebben a körben. Vettel 21. Kezdhetjük elölről. Figyeljük csak Kimit, gyepálni fogja Lewist.

13. kör: kész, negyedszer is kijött a Red Bull csapat a garázsból. Vettel ki fog állni. 9.1 másodperc alatt megvolt, wow. Vettel most a sor végére fog kerülni. De lágy keveréket kapott.

13. kör: azért eléggé csonka az a Vettel első szárny jobb oldalon.

13. kör: Hamilton “a két srác jól van?”. Csapat: “Aha”.

13. kör: basszus, Ricciardo befékezett Vettel előtt, a német a DRS táblát elvitte. A Red Bull istálló megint kitelepedett – harmadszor -, oszt megint visszamentek a garázsba. Pff.

12. kör: na most az a kérdés, érdemes-e 8-10 másodpercet veszteni majd ezért a bokszban. Szimpla matek.

12. kör: “Sebastian, nincs baj az első szárnnyal”. “Vettem, talán a bokszkiállásnál kicseréljük.”

10. kör: hehe, Raikkönennek megint esélye lesz két körig előzni. A McLaren nem remekel hideg gumikon. Két köre lesz, nem több.

9. kör: Grosjean cserél. Lágyat kap, lesz itt még egy csere.

9. kör: Karthikeyannál talán éppen elrobbant a motor, lassulni kezdett az autó, Rosberg nem tudta elkerülni. Vergne cserél. A Red Bull is kihozta azt az első szárnyat, de végül Vettel nem ment be.

8. kör: BIZTONSÁGI AUTÓ: remek hír Vettelnek. Karthikeyan és Rosberg ütköztek. Ez lemaradott-leelőzés volt. Tele van a pálya törmelékkel.

8. kör: Vettel 13. helyen, megelőzte Kovalainent. 3,4 másodperc Vergnéig.

7. kör: mindenki körönként gyorsul. Hamilton 1.48.148, Raikkönen 1.48.644, Maldonado 1.48.663, Alonso 1.48.945.

6. kör: Vettel 14, érdekes, hogy Kovalainent próbálja utolérni, aki 13. helyen van.

6. kör: a két Sauber is nagyon jól áll. Perez 8, Kobayashi 9.

6. kör: hát egyelőre Maldonado nagyon jól tartja a harmadik helyet. Le a kalappal. Sok pont lehet ebből.

5. kör: a Grosjean baleset nem annyira a saját hibája.

5. kör: Vettel 14. helyen. Hamilton és Raikkönen 1.49 alatt, mindenki más fölötte.

5. kör: Alonso előzése Webberrel szemben egyszerűen a legfontosabb pillanat lehet.

4. kör: Raikkönen rajtja zseniális volt. Pfúúú.

3. kör: na Hamilton kerekei elkezdtek működni. 1.48.809, utána Raikkönen 1.49,876. Alonso továbbra is negyedik.

3. kör: Alonso leggyorsabb kör. Vettel 16. Nem cserél első szárnyat.

3. kör: Hamilton több mint 1 mpre húzott el. Raikkönen nem tud DRS-ben támadni.

2. kör: Vettel: “első szárnyam megütve”.

2. kör: Maldonado is a közelben van harmadik helyen. DRS megnyitva, lássuk, mi lesz a harmadik kör egyenesén.

2. kör: Raikkönen támadja Hamiltont a hátsó egyenesben!!

2. kör: Vettel 18. Alonso 4, Maldonado mögött. Vettel megelőzi Karthikeyant.

2. kör: Vettel 19. helyen. Grosjean megint karambolozott az első kanyarban.

1. kör: Alonso már az első körben megelőzi Mark Webbert! Hamilton-Raikkönen-Maldonado-Alonso-Webber-Button-Massa.

RAJT: Hamilton első, Raikkönen rögtön átveszi a második helyet. Webber beragadt. Alonso már ötödik.

FELVEZETŐ: a két Toro Rosso elengedi majd könnyen Vettelt?

FELVEZETŐ KÖR: egy HRT a rajtvonalon maradt. Várhatóan nem is indul el De la Rosa. Vettel 23 lehet.

GUMIK: a közepes keverék 40 kört is bírhatja.

GUMIK: lágy (sárga) és közepes (fehér) keverékek állnak rendelkezésre. Vettel közepes keveréken indul. Schumacher és Senna is. Mindenki más lágyon indul.

ELŐZETES: Alonso 13 pontos hátránnyal indul a bajnokságban. Vettel 18 helyes hátránnyal a versenyben.

NAPLEMENTE: a verseny mintegy negyevenedik peercében megy le a nap. A verseny kb. 90-95 perces lesz.

DRS: ma dupla DRS-zóna van a yas marinai pályán. Az érzékelési pont ráadásul szintén két különböző helyen van.

ELŐZETES: még négy perc.

ELŐZETES: az ETIHAD F1 festésű A340-es replülő a rajtcél egyenes fölött körözget.

FORCE MAJEURE: továbbra is zajlik a vita, hogy mikor lehet vis maiorra hivatkozni a csapatoknak. Tegnap Vettelék erre hivatkoztak, de aztán nem maradt egy liter kihúzható üzemanyag az autóban. Igazság szerint ködös az egész.

RED BULL: a két Red Bull kocsi köztudottan lassú egyesnesekben. Newey és csapata inkább erős leszorító erőre bazíroznak. Vettel első helye, és néhány kör alatt felhalmozott előnye általában elég ahhoz, hogy ne legyen hátulról jövő veszély a DRS-zónában. Ma viszont minden megfordul, és ezért elképzelhető, hogy jelentős módosítások lesznek a Vettel Red Bulljának első és hátsó szárnyain. Vettelnek ELŐZNIE kell.

FERRARI: Alonso hatodik, Massa nyolcadik helyről indul. Massa szerepe kulcsfontosságú lehet, hiszen Vettel és Alonso között van. Szerintünk Vettel egy adott pillanatban utol fogja érni Massát, ekkor érdekes lesz nézni, mi történik.

ELŐZETES: Vettel csapata úgy döntött, nem 24. helyről a pályán, hanem bokszból rajtol. Így számos módosítást eszközölhetnek a Red Bull versenyautón.

ELŐZETES: Nico Hülkenberg aláírt 2013-ra a Sauberrel.

ELŐZETES: Abu Dhabi egy viszonylag új pálya, de a mezőny összességében teljesen el van ragadtatva tőle. Valóban, a pályáról, a Yas Marina szigetről készülő fotók mindig kápráztatóak tudnak lenni.

Üdvözlünk a 2012-es egyedüli, napnyugtában (napfényben indító, sötétségben záró) futamán.


Abu Dhabiban járt le a Red Bull fölénye, Hamilton indul az élről

szombat, november 3, 2012

Megfordulni látszik a szerencse a Formula 1 mezőnyben. Négy domináns Red Bull hétvége után a McLaren visszavette a gyeplőt, azonban ez már túl késő ahhoz, hogy egyéni vagy csapatvilágbajnoki c0mre törjön.

Lewis Hamilton vettelszerű dominanciával nyerte meg az időmérő edzést, mindhárom etapban messze gyorsabb volt, mint bármelyik vetélytársa. A világbajnoksági harc azonban kicsit összerázódott, miután Sebastian Vettel harmadik, Fernando Alonso pedig hetedik helyen végzett. Ráadásul a német autója technikai okokból leállt az utolsó levezető körön, így büntetésveszély lebeg a pilóta és csapata fölött.

Az első szabadedzésben sok meglepetés nem történt. A legtöbben először közepes keverékű gumikon próbáltak jó időt futni, sok esetben több kör is letelt, míg a legjobb idők megszülettek. A kiesés tekintetében nem voltak meglepetések, a három gyenge csapat pilótái mellett Jean-Eric Vergne esett ki. Érdemes kiemelni, hogy Charles Pic nemcsak marussiás csapattársát, hanem Vitaly Petrovot is lepipálva 20. helyet hozott össze. És érdekes volt, hogy rosberg lágy keveréken második időt tudott futni.

A második szabadedzésben élesebbre fordult a helyzet. Mindenekelőtt négy pilótának sikerült úgy továbbjutnia, hogy két szett friss gumi maradt az utolsó nekifutásra, ezek Hamilton, Vettel, Webber és Alonso voltak. A Q1-es teljesítmény alapján már azt saccoltuk, a négy nagy csapat pilótáin k0vül Rosberg és Maldonado ugorhatnak be a Q3-as végső csatába. Rosbergtől nem vártunk nagy eredményt, de a Q1 végén annyira jó kört futott lágy szett gumin, hogy meggondoltuk magunk. És valóban, Rosberg másodszor is mgismételte a teljes0tményt, 1.41,6-ot futott, a Q1-es 1.41,9 után.

Alonso elmondása szerint nem is volt több a Ferrariban. A Q2-ben 1.41,5-öt, a Q3-ban pedig kétszer is 1.41,5-öt futott a spanyol. Ennyi.

Ezzel szemben Lewis Hamilton már a Q1-ben az 1.41-es bűvös határ alá került. És bár a hétvége eddigi részében a McLaren nem volt csúcson az arab naplemente után (az időmérő lezajlása alatt ment le a nap, ettől sajátos Abu Dhabi), ezúttal látszott, Hamilton ezen a problémán már túljutott. Button viszont nem, alig jutott tovább 9. helyen.

A Red Bullok próbáltak Hamilton tempóját követni, a második-harmadik helyet tudták összehozni, de ennél több már ekkor sem volt a Red Bullokban. A Lotus átlagnál jobban szerepelt már ekkor is.

A Q3-ban aztán mindenki maximumra tekert. Hamiltopn kapásból olyan időt futott 1.40,630, ami már szakkomentátorok szerint már elég volt a pole pozícióra. És valóban, Hamilton a második próbálkozásán már vissza is vehetett, senki nem tudta legyőzni. Mark Webbernek sikerül legyőznie csapattársát, mintegy tizeddel volt végig jobb nála. Maldonado hirtelen előszedett egy zseniális kört, negyedik helyre felugorva. Jenson Button csapattársához mértne gyenge hatodik helyet hozott össze, míg a konstans, de majdnem sosem kiemelkedő teljesítményének jegyében Raikkönen ötödik lett. Ami a Lotus idei teljesytményéhez mérten inkább jó, mint nem.

Rosberg tovább fejlődött. A Q3-ban egy 1.41,603-at hozott össze, ezzel egy váratlan nyolcadik helyről indulhat. Rosberg egyébként egyedüli próbálkozását (nem volt több friss gumija) a Q3 elején hajtotta végre, szerintünk ezzel nyert 1-2 helyet.

A kvázi sokk viszont az időmérő leintése után történt, és továbbra is fokozott figyelmet vonz Abu Dhabiba. Sebastian Vettelnek a levezető körben szólt be a csapata, hogy azonnal állítsák le az autóját. Na most ha valaki nem tud visszamenni a bokszba, akkor az kérdéseket vet fel.

Egyelőre nem tudni, mi a probléma. Ha Vettel túl kevés üzemanyaggal maradt, akkor – akárcsak Hamilton Barcelonában – utolsó helyről fog kelleni induljon, amitől Alonsóék szívdobogása tud majd maximumra ugrani. Ha motorhiba, és motrot kell cserélni, akkor nem tudjuk pontosan, mi az eljárás, de néhány helyes büntetésről lehet szó, vagyis Vettel Alonso mögé kerülhet a rajton.

Abu Dhabi pedig nem arról híres, hogy előzni lehet. Alonso 2010-ben úgy vesztette el a VB-t, hogy nem tudta az akkor Reanult-os Vitaly Petrovot megelőzni.

Úgyhogy a mostani elemzés megírása után további meglepetéseket okozhat az az időmérő edzés, és vasárnap már reális helyzetre ébredhetünk.


Face to Face: időmérő, 18. forduló

szombat, november 3, 2012

RED BULL
Időmérő:  VETTEL 9-9 WEBBER
Némi meglepetésre az ausztrált rávert csapattársára. És teljesen érdekes, hogy ebben a szezonban időmérőben a két csapattárs eddig teljesen egyformán teljesített. Az az igazság, hogy Vettelnek nagyon gönröngyös hétvégéje van, ráadásul a levezető körön is le kellett álljon. Webber talán megért arra, hogy jobban végezzen mint csapattársa.

MCLAREN
Időmérő: BUTTON 3-15 HAMILTON
Hamilton tarol ezen a hétvégén. Viszont meglepő, mekkora eltérés volt a két csapattárs között. Jóval fél másodpercnél több. Button küszködni látszik, míg Hamilton egyszerűen zseniális ezen a hétvégén. Összességében is időmérőn Hamilton sokkal jobb idén mint csapattársa.

FERRARI
Időmérő: ALONSO 17-1 MASSA
Összességében nem volt egy körön gyors a Ferrari. Csapaton belül csak a szokásos történt. Massa két hellyel indul Alonso mögött.

LOTUS:
Időmérő: RAIKKÖNEN 9-9 GROSJEAN
Ezt most Raikkönen összehozta, pedig a hétvége során nem volt egyértelmű, ki a jobb a két csapattárs közül. Grosjean a legvégén rontott el valamit, ugyanis csak tizedik lett, pedig a Q1-ben és Q2-ben végig egyenrangú volt csapattársával. Raikkönen ötödik helye azonban jó kezdet a holnap versenyen úgy, hogy a mezőny azért eléggé fel van rázva.

MERCEDES:
Időmérő: SCHUMACHER 9-9 ROSBERG
Rosberg egy brilliáns Q1, majd brilliáns Q2 kört hozott össze, így mindiug továbbjutva. A harmadik etapban már az elején megfutotta gyors körét, és a nyolcadik hely talán sokkal jobb, mint amire számítottak. Schumacher ezzel szemben a Q2-ben elsüllyedt, csak 14. helyről indul. Schumacher visszavonuló pályán van, szezon végén teljesen kiszáll, Rosberg viszont szinten tartja a német csapatot. Bér most 9-9 az eredmény, szerintünk a végén Rosberg 11-9-re vog nyerni.

SAUBER:
Időmérő: KOBAYASHI 9-9 PEREZ
A Sauber összességében szenved az arab pályán. Csapaton belül Perez kerekedett felül, de ezen felül semmi érdekes.

WILLIAMS:
Időmérő: MALDONADO 16-2 SENNA
Maldonado zseniális volt, a negyedik helye a semmiből jött össze. Viszont már nem is kérdés, ki szokott jobb edzésen lenni, Maldonado talán ennek köszönhetően (és a venezuelai pénznek is) tarthatja meg jövőre is helyét a Williamsnél.

FORCE INDIA:
Időmérő:  DI RESTA 8-10 HÜLKENBERG
Bár ezúttal a Force India összességében nem remekel, Hülkenberg továbbra is jobb csapattársánál. Hülkenberg a Sauber felé veszi útját jövőre. Most éppen hogy lemaradt a Q3-ról, de Di Resáthoz képest még így is jobban teljesített.

TORO ROSSO:
Időmérő: RICCIARDO 15-3 VERGNE
Ezt a forgatókönyvet láttuk már: Ricciardo jobb, Vergne a Q1-ben kiesik.

CATERHAM:
Időmérő: KOVALAINEN13-5 PETROV
Két tizeden múlt, de a Kovalainen pontja. A Caterham összességében nem fejlődött, ráadásul Pic a két Caterham-pilóta közé került.

MARUSSIA:
Időmérő: GLOCK 10-8 PIC
Pic nemcsak Glockot, de még Petrovot is túlteljesítette. A csapaton belül továbbra is Glock a jobb, de Picnek talán sikerül a szezon végére egy 10-10-et összehoznia.

HRT:
Időmérő: DE LA ROSA 16-2 KARTHIKEYAN
Ezúttal a spanyol hat tizeddel volt jobb indiai csapattársánál.


ABU DHABI: a McLaren visszatérhet az élre. Időmérő ÉLŐ

szombat, november 3, 2012

UTÓ: a Renault szólt, hogy Vettel álljon le. Vagyis motorhoz kötődő technikai gond.

UTÓ: Vettel már nyolc motort használt idén, lehet, hogy egy régi motrot kell visszategyenek az autóba?

UTÓ: Vettel leáll a szálloda alatt, és látszik rajta a frusztráció! Technika, üzemanyag? A csapat szólt: “ÁLLÍTSD LE AZ AUTÓT”

UTOLSÓ ETAP: 10 perc, Top10

FINISH: Lewis Hamilton megnyeri az Abu Dhabi időmérő edzést!

FINISH: Raikkönen 1.41.260, ötödik, Webber 1.40.998, második, Alonso 1.41.604, nem javít. Vettel 1.41.073, harmadik, Button 1.41.290, hatodik. Hamilton visszavesz, hiszen már így is első.

UTOLSÓ PERC: Webber rossz első szektoron.

UTOLSÓ PERC: Maldonado 1.41.226, harmadik! Hehe :)

UTOLSÓ PERC: 9 pilóta a pályán.

01.37: mindenki a pályán, egyedül Rosberg nem, ki is szállt a kocsijából. Egy szettje volt, az elején használta el.

02.00: Rosbergről nem beszéltünk, de tulajdonképpen most ödötik, ami remek a Mercedesnek.

03.15: Hamilton majdnem 4 tizeddel vezet. A SkySports szerint nem is kellene még egy adagot fusson. Ez is már elég.

03.59: Grosjean és Raikkönen csak 7. és 8. helyen. Massa most kezd egy gyors kört.

06.35: Hamilton a legjobb a szektorokon. Lila, lila. Raikkönen 1.41.756. Nem túl jó. Alonso 1.41.582. Első. Hamilton 1.40.630. Wow. Button 1.41.730. Webber 1.41.228. Második. Vettel az utolsó: 1.41.093. Második. Hamilton más pályán. Még 5 perc.

07.29: Raikkönen autójának alja szikrázik a pályán. Ennyire alacsonyan vannak az autók.

08.25: Raikkönen kezdi majs a gyors körök sorozatát. Fenomenális, ahogy a szálloda alatt átmennek a pilóták.

09.20: Hamilton, Webber, Button, Alonso, Rosberg, Raikkönen és grosjean már pályán. De miért várnak Vettelék… Na, jön ő is.

10.00: ezek szerint Raikkönenék sokat akarnak körözni.

10.00: Raikkönen máris kiáll a sorra. Pedig még piros a lámpa.

MÁSODIK ETAP: 15 perc, 10 pilóta jut tovább az utolsó etapba

FINISH: Hülkenberg, Perez, Di Resta, Schumacher, Senna, Kobayashi és Ricciardo kiestek.

FINISH: Senna is, di Resta is kiesik. Button, Raikkönen és Grosjean visszavettek. Ez tehát félig elhasznált lágy szett gumi. Massa is visszalépett.

UTOLSÓ PERC: Perez 1.42.084, out.

UTOLSÓ PERC: Rosberg 1.41.698, hetedik. Button nyolcadik egyelőre.

UTOLSÓ PERC: Rosberg abszolút legjobb második szektor!

01.15: Maldonado 1.42.038, nem javít.

02.40: ahh, Raikkönen is kijött, félti a hatodik helyet, a Lotus szerint nem elég az 1.41.635 a továbbjutáshoz. Az első öt viszont bent marad. Hamilton, Webber, Vettel, Alonso. Ééés Grosjean is kijön az utolsó pillanatban.

03.50: di Resta 1.42.218. 11. Massa, Button, Maldonado, Rosberg, Schumacher, Perez, Senna, Kobayashi és ricciardo visszajöttek a pályára. Ők egy szettel maradnak a Q3-ra, ha továbbjutnak.

05.00: Hülkenberg felugrik tizedikre, 1.42.019. Ez még nem lesz elég a továbbjutáshoz. Egyelőre pont az a Top10, amit saccoltunk.

06.00: Webber 1.41.277. Első. Ájj. Éééés Hamilton 1.40.901. Pfúúú. Nagyon-nagyon javulnak az idők. Grosjean ötödik, 1.41.620.

06.59: Vettel 1.41.511, második. Ez már jobb. Hamilton legjobb első szektor. Érdekes, a szoftok, akárcsak Indiában, több kör alatt melegednek igazán be. Lehet, a pálya is drasztikusan hűlni kezdett, a nap lement.

07.57: Alonso, lássuk: 1.41.514. Hoppá, második. Webbernek mutogat közben, feltartotta. Massa 1.41.846, hetedik. Hamilton még mindig köröz.

08.37: Button 1.41.873, egyelőre ötödik. Vettel küszködik a gumikkal. Hibázott.

09.27: Webber 1.41.558, wow. Első. Hamilton 1.41.366. Első. Vettel visszavett.

10.20: Maldonado 1.41.907. Grosjean 1.41.628. első. Raikkönen 1.41.635. Második.

11.52: di Restáé az első gyors kör, erre visszament a bokszba. Perez 1.42.313.

12.54: mindenki szuperlágyon jön ki. A McLarennél volt egy kis gond a lágy keverékek megfelelő bemelegítésével.

14.01: két Lotus, két Ferrari, két Red Bull, két McLaren, egy Maldonado és egy Rosberg a mi tippünk a Top10-re.

14.22: most a nagyok egy szett szofttal megpróbálnak továbbjutni. Nem jó, ha két szettet kell a háromból elhasználjanak, mert akkor csak egy marad a Q3-ra.

14.55: ismét hajrá. Csend van. Senki nem jött ki.

ELŐZETES: Vettel egészen szépen megtörölte a falat bal hátsó gumijával. Csoda, hogy nem volt durrdefekt.

ELŐZETES: Button és Hamilton között 9 tized különbség van. Buttonnak ebből igen sokat le kellene dolgoznia.

ELŐZETES: na, Vettel nem meggyőző. Végül csak 8. helyen végzett a Q1-ben. Az reálisan is csak hetedik. A Ferrari viszont át tudja ugorni a Lotust, úgy tűnik.

ELSŐ ETAP, 20 perc, 17 pilóta jut tovább. Ki lesz a 18. fekete bárány?

FINISH: Maldonado a végén még 1.41.981-et futott. hatodik.

FINISH: Vergne, Kovalainen, Pic, Petrov, Glock, De la Rosa, Karthikeyan kiestek.

UTOLSÓ PERC: Kobayashi 17-dik. Vergne és közte dől el a 18. hely. Vergne gyengébb, kiesik.

UTOLSÓ PERC: Rosberg 1.41.926, második! Lágy keveréken.

03.00: di resta 1.42.572, nyoldadik, lágy keveréken. Webber még veszélyzónában, de most jön a gyors kör. Raikkönen 1.42.222. Ötödik. És akkor Webber: 1.41.933. Hoppá. Verttel. 1.42.160, ötödik.

03.40: “Sebastian, ez a köridő elég a továbbjutáshoz, ha nem akarsz többet körözni, gyere be.”

04.15: a kiesésveszélyesek lágy keverékre váltottak. Még Maldonado is, bár szerintünk neki fölösleges. Rosberg, Hülkenberg is, Senna, Ricciardo.

06.00: Alonso 1.41.935, második. Button 1.42.342, harmadik, de gyenge. Hamiltonhoz képest. Vettel 1.42.351. Ez már jobb, negyedik. Massa 1.41.974, harmadik. Egyelőre a két Ferrari a két Red Bull előtt.

07.25: jönnek a Red Bullok: Webber 1.42.947, Vettel 1.43.089. Ezek ejsze bemelegítő idők voltak. Ha a harmadik kör után is ilyen időik lesznek, akkor neki lehet fogni gondolkodni.

08.10: Hamilton 1.41.487. Jesszus. Lőttek az 1.41.5-ös tippünknek.

08.47: Alonso 1.42.115, wow. Első. Massa 1.42.458, harmadik. Hamiltonnak most nagy köre lesz. Csökkennek az idők.

09.45: Hamilton nagyon agresszív ezen a hétvégén. Látszik a vezetési stílusán. Nemcsak most, a szabadedzéseken is ez volt.

10.45: Raikkönen 1.42.525. Második. Hamilton és Button is köröznek, és kijönnek a Red Bullok is. Hamilton egy kanyart egyenesbe vesz. Annak a kerékszettnek lőttek.

11.45: a Red Bullok még mindig kivárnak. Nincs izgalom.

12.35: Maldonado 1.42.375. Első. :)

13.10: Alonso 1.42.574. Első. Button 1.42.630, csak harmadik. Maldonado köztük. Maldonado gyorsabb körön.

13:30: Alonso is a pályán. McLarenek is kint. Csak Vettel és Webber várnak ki.

14.55: Az edzés végén 1.41.5-öt is láthatunk. A Maldonado idő az jó. Raikkönen 1.43.038.

15.55: Raikkönen pályán. Már gyors körön. A nap kétszer is a pilóták szemébe süt, másodszor éppen a célegyenes előtt.

16.15: Kobayashi 1.43.939,Maldonado 1.42.595, Grosjean 1.43.574. Maldonado ismét szárnyal.

18.35: Grosjean ideje jó referencia lesz a későbbiekre. Egyelőre a többség közepes keveréken, csak a Marussia hajtott ki lágy keverékkel.

19.21: Grosjean, Di Resta, Hülkenberg, Kobayashi, Maldonado is a pályán már.

ELŐZETES: versenytempóban pénteken Button és Massa mutatkozott a legjobbnak, őket Hamilton, Alonso és Vettel követték, nagyon közeli időkkel.

ELŐZETES: Alonso ezen a hétvégén nem a legjobb egy körön.

ELŐZETES: a pálya hőmérséklete az utolsó szabadedzés óta 9 fokkal csökkent. A forró pálya a McLarennek kedvez. A hűsebb pálya viszont a Red Bullokat közelebb hozhatja.

ELŐZETES: a Yas Marina Circuit a hasonló nevű, ember által épített szigeten helyezkedett el.

ELŐZETES: még 5 perc.

ELŐZETES: ABu Dhabiban elég nehéz előzni, ezért az edzésnek Alonso számára különösen fontos szerepe van.

ELŐZETES: a Q1 ideje alatt a pálya utolsó szakaszában a pilóták legnyugvó nappal találkoznak. Fentasztikus a tévében, vakító a pilótáknak.

ELŐZETES: egyébként a Red Bull és Vettel nagyon szeretik a pályát. Itt szereztek először világbajnokságot.

ELŐZETES: meglepően kis különbésg van ezen a hétvégén a lágy és közepes keverékek között. Szombat délelőtt alig egy tizedről beszélhettünk.

ELŐZETES: pénteken még a négy top csapat uralta a mezőnyt, szombat délelőtt azonban Maldonado is, Hülkenberg is jól teljesítettek.

ELŐZETES: az utolsó szabadedzés ideje alatt Vettel mindössze öt kört tudott megtenni, a Red Bull istállóban fékproblémát próbáltak megjavítani.

Az edzés menete:

ELSŐ ETAP:

20 perc áll a pilóták rendelkezésére, hogy a 17 legjobb idők egyikét megfussák. A leggyengébb 7 pilóta kiesik. Fontos, minden időnek a legjobb körhöz viszony0tva is 107%-os határon belül kell lenniük. Amely pilóta ezt nem teljesíti, nem indulhat a vasárnapi versenyen. A HRT pilótái lehetnek ebben a veszélyben, Ausztráliában emiatt nem is indulhattak.

MÁSODIK ETAP:

15 perc áll a pilóták rendelkezésére, a legjobb 10 időt futó pilóta megy tovább a harmadik etapba.

HARMADIK ETAP vagy SUPERPOLE

A tíz versenyben maradt pilóta 10 percen keresztül fut mért köröket. A legjobb idők szerint alakul ki a végső rajtsorrend az első tíz helyen.


ABU DHABI: szerintünk Vettelé lesz az első rajtkocka

szombat, november 3, 2012

Az Abu Dhabi Nagydíj az idényben sajátos futam, ugyanis az egyedüli, amely napfényben kezdődik és sötétségben fejeződik be. Ez azért különlegesen fontos, mert a futam lezajlása alatt (és egyébként a szombati időmérő alatt is) a pálya hőmérséklete erős tempóban hűl le, ami a gumitaktika szempontjából sajátos kihívás elé teszi a teljes száguldó cirkusz mezőnyét.

A péntekek mindig teszteléssel telnek el, ezért is hívják őket szabadedzéseknek. Viszot mégis látható egy-egy tendencia már akkor is, ha csak az eredményeket nézzük meg.

Az Abu Dhabiban futott első két szabadedzést követően az a benyomásunk támadhat, hogy a (meglepetésre) a McLaren jár az élen. Bár a délutáni második szabadedzés végére Sebastian Vettel mégis a tabella élén zárt, a legjobb időt csak a szabadedzés utolsó részében futotta meg, addig a McLaren végig dominált.

A pilóták elmondása szerint az első edzésen a legtöbben egy-egy új alkatrész kipróbálásán dolgozott, vagy eltérő aerodinamikai csomagokat tesztelgetett, míg a második szabadedzés volt az, amelyeken a gumikopás, illetve a lágy és közepes keverék viselkedését próbálták ki.

A második edzés eredményei azt tükrözik, hogy egy gyors körön a lágyabbik keveréken ki a legjobb. Ennek alapján a szombati időmérőre nézve igen érdekesen alaulnak az erőviszonyok. A Red Bull és a McLaren között a párharc erős, ismerve Sebastian Vettel renkívli tehetségét arra számítunk, hogy ha nem hibázik, behúzza ismét az első rajtpozíciót a vasárnapi futamra. A németnek ugyanis megvan az a tehetsége, hogy időmérőn még az utolsó pillanatban is elő tud venni 2-3 tizedet a semmiből. Viszont a McLaren erős vetélytárs lesz, és nagyon sokat számít az is, hogy Mark Webber hol kezdhet majd vasárnap.

A Ferrari most nagyon kényelmetlen helyzetben van. Ha sikerül is a McLarennek a Ferrari fele hátratolni a Red Bullt szombaton, majd a vasárnapi versenyen is, úgy tűnik, a teljes forgatókönyvbe még a Lotus is beleszólhat. A Lotus jellemzően nem megy jól egy körön, így általában a rajtpozícióik is gyengék szoktak lenni. Most viszont a pénteki második szabadedzésen Grosjean 5., Raikkönen pedig 6. helyen végzett, mindkét Ferrarit megelőzve. Ha Alonsóéknak még a Lotusokkal is harcolniuk kell, akkor a Red Bull és Vettel elérhetetlen maradhat. És ha ezen a hétvégén Vettelnek sikerül mondjuk 20 pontos előnyre szert tennie, akkor még úgy is meglehet az idei VB-hogy az utolsó két futam egyikén nulláz.

Érdekes lesz tehát azt figyelni, a szombati időmérő kit ki közé, elé vagy mögé tesz. Az majdnem tényként könyvelhető el, hogy az első nyolc helyért a négy top csapat pilótája küzd, ebbe legjobb esetben is véletlenek, technikai malőrök szólhatnak bele.