Posts Tagged ‘szingapúr’

BÜNTI: Schumacher szingapúri lovaglása 10 helyet jelent a japán rajtnál

vasárnap, szeptember 23, 2012

Ennyivel úszta meg a elfékezését a német pilóta. Schumacher a Szingapúri Nagydíj 39. körében, egy biztonsági autós fázis után hajtott bele az ártatlan Vergnébe. A német szerint teljesen logikátlan, miért nem lassult le a Mecredes, hiszen időben kezdett fékezni. A visszajátszásokon is az látszott, az egyéb nehezebb terheltségű bal első kereke blokkolt először, onnan kezdve Vergne autójának háta elkerülhetetlen volt.

Az incidens második biztonsági autós fázist eredményezett.


Vettel-győzelem és Vettel-Alonso VB-harc Szingapúr után. Versenybeszámoló

vasárnap, szeptember 23, 2012

Két órás maratoni verseny végén Sebastian Vettelt intették le első helyen a Szingapúri Nagydíjon.

A nap nagy vesztese Lewis Hamilton, aki 22 körös vezetés után kellett váltóhiba miatt feladja a versenyt. Az utólagos nyilatkozaokból kiderült, már szombaton látták a csapatnál, gondok vannak a váltóval. Ezt követően a versenyben körről körre romlott a helyzet, a brit először a váltók szervóját, az e-shiftet vesztette el, aztán a 3. sebességét, majd az egészet.

A verseny meglepően komoly ütközés nélkül indult, és büntetéseket sem kellett kanyarlevágás miatt kiosztani. Az élen induló Hamilton, Vettel és Button jól rajtoltak, Pastor Maldonado vesztett két helyet a rajtnál. A középmezőnyben Felipe Massa durrantotta ki kerekét, ezért 24. helyről kellett fokozatosan visszaharcolja magát, egyébként sikeresen.

A szuperlágy gumikon eleinte Hamilton, de aztán Button és Maldonado bizonyultak a leggyorsabbnak. Az első cserére Hamilton előnye 2 másodperc körüli volt, Button mintegy 2 másodpercre utolérte Vettelt, Maldonado pedig szintén kb. 2 másodpercre volt Buttontól, Alonso ötödik helyen kullogott.

Az első cserékre a 10-15. körben került sor. Webber kezdte, Button végezte, illetve az is kiderült, többen (Perez, Hülkenberg) két kiállással szeretnék teljesíteni a versenyt. Hamilton az élen maradt, bár Button 4 körrel Vettel után cserélt, senki nem járt különösen jól, Maldonado tartotta magát negyedik helyen. Alonso néhány kulcsfontosságú előzést ekkor hajtott végre, legyűrve az eltérő taktikán levő Perezt és Hülkenberget. Egy-egy forró helyzetben az előtte levő Maldonadót is megpróbálta megelőzni, de a venezuelai jól védekezett.

Aztán a 22. körben Hamilton autója megadta magát, sebességek nélkül maradt a McLaren. Vettel elmondása szerint Hamilton már két köre olaja vesztett, így nem volt meglepve, hogy az előtte levő brit leállt. Innen kezdve Vettel végérvényesen átvette a kontrollt a versenyben.

Érdekes módon Alonso és Maldonado jobbnak tűntek Vettelnél és Buttonnál a lágy keverékű gumikon. De végül a későbbi események a szokásos logikának bekevertek.

Alonso és Maldonado a 29. körben cseréltek, ekkor még úgy tűnt, Alonsónak harmadszor is ki kell majd állnia, amikkel helyeket vesztettek volna. De a biztonsági autós helyzetek kimenetették (ismét) a spanyolt.

Narain Karthikeyan okozta az első biztonsági  autós helyzetet a 33. kör környékén, amikor is a nagytribün alatti áthajtóalagútba érkezve odaverte jobb hátsó kerekét a betonfalhoz. Az autót nem lehetett eltávolítani, így ami várható volt, bekövetkezett.

Ezalatt többen is cseréltek, gyorsan reagálva az új helyzetre. Majdnem mindenki ekkor bonyolította le a második cseréjét, viszont azok sem nyertek igazán, akik ezen már túl voltak (Alonso és Webber). Viszont ekkor szóltak Maldonadonak is, hogy kiállni kényszerül, a hidraulika megadta magát. Kilencedik ponttalan verseny a dél-amerikainak. És Alonso ezzel dobogós helyre került. És pontosan ezt akarta elérni Szingapúrban.

Az újraindulás izgalmas volt, apró surlódások, majd előzés. Rögtön az első újraindított körben Michael Schumacher egy balesettel tűnt fel, sikerült az első újraindulás után meglovagolnia hátulról a francia Vergnét, repültek az alkatrészek, mindkét pilóta kiesett, és másodszor is behajtott a biztonsági autó. A baleset a 14. kanyarban történt.

Aki még nem volt biztos benne, mi történhet, a második biztonsági autóval megbizonyosodhatott, vagy most cserél, vagy nagyon sokat veszít. Webber, Hülkenberg és Perez így behajtottak, viszont ezzel nagyon sok helyet vesztettek. Webber az egyedüli volt, aki még menteni tudta versenyét, de csak egy 10. hely jött össze.

Az év előzését Felipe Massa szolgálta, aki a második újraindítás után fokozatosan szerzett vissza helyeket szuperlágy gumijain. 9. helyes áldozata Bruno Senna volt, akit a legszűkebb versenyszakaszon hihetetlen bátorsággal, a kanyar előtt majdnem teljesen elvesztve a kontrollt előzött meg. Kétségtelen, az év előzése volt.

Néhány napig még megnézhetitek.

A verseny utolsó szakaszán már mindenki azt nézte, mikor jár le az időhatár, végül 61 helyett 59 kört autóztak a pilóták. Az utolsó körökben Mark Webber próbált még teret nyerni friss szett gumin, miután háromkiállásos taktikája a biztonsági autók miatt nem vált be. Eleinte úgy tűnt, még számíthatunk néhány előzésre. Végül csak incidensek voltak, például a Hülkenberg-Kobayashi-Perez-Webber négyes néhány kanyar alatt két letört első szárnyat és egy kivágott gumit eredményeztek. A Sauber szörnyű versenyt tudhatnak maguk mögött, Hülkenberg a durrdefekttel végképp kiesett a pontokból, Webber viszont végül behajtott 1 pontot.

Vettel jól kezelte az utolsó 15 kört, Button és a McLaren nem voltak igazán versenyképesek a keményebb keveréken, Alonso megfelelő távolságban tartotta az egyébként legjobb teljesítményét nyújtó Paul di Restát.

Kimi Raikkönenről alig írtunk valamit. Nem is nagyon volt mit, végig a Top10 alsó felében autózott, nem tudott igazán versenyképes lenni. Végül a csapattól csapattársára rászólva sikerült hatodik helyre felkeverednie, de az ötödik helyezett Rosberget már nem tudta versenyképesen támadni. Rosberg szintén egy szürke verseny után ötödik helyet szerzett. Felipe Massa végül 8. helyre harcolta fel magát, miután 24. helyen is volt Daniel Ricciardo 9. helye jó eredmény a Toro Rossónak, Webber zárja a pontszerzők listáját egy egyébként ellőtt három kiállásos taktikával.

Említésre méltó Timo Glock és a Marussia teljesítménye. Egy szettel legyúrva a végső 40 kört a németnek sikerült 12. helyen végezni, Hülkenberg, Perez és a gyenge csapatok mezőnye előtt. Ez messze a legjobb idei Marussia eredmény.

Marad még néhány versenybírák által elemzendő kérdés. Webber-Kobayashi előzés, amikor az ausztrál négy kerékkel hagyta el a pályát (szerintünk nem nagyon volt más opciója), és van egy biztonsági autós Button-Vettel incidens is, amikor a brit szinte belement hátulról a németbe. Úgy értesültünk, még zajlik egy kivizsgálás, de nem hisszük, bármi változna.

Fernando Alonso és Sebastian Vettel a nap nyertesei. Vettelnek sikerült 29 pontra csökkenteni hátrányát és visszakerülni második helyre a bajnokságban, míg Alonso vetélytársaiból ismét többen gyengébben teljesítettek mint ő.

2010-ben Vettel 31 pont hátrányt győzött le úgy, hogy akkor is Szingapúrban győzött. Az tény, a bajnokság most inkább egy Alonso-Vettel harcot vetít előre a végére. Ebbe Raikkönen még beleszólhat, de igazából outsider. És annak drukkolhatunk, hogy Hamiltonnak sikerül mégis visszaverekednie magát. A McLarennek megvan a sebessége, de úgy tűnik, a megbízhatósága nem tökéletes.

A csapatversenyről azt írtuk, most Szingapúrban dőlhet el. Be kell ismerjük, a dolog elhúzódik. A McLaren még mindig a leggyorsabb autónak tűnik, ha a megbíhatósági gondokat megoldják, szerintünk ők lesznek a világbajnokok. Kizárólag azon múlik, kiesnek-e a McLaren autók az utolsó hat versenyben, vagy végig pontokat tudnak szerezni.

 


SZINGAPÚRI NAGYDÍJ: Sebastian Vettel győz Button-Alonso dobogós. ÉLŐ

vasárnap, szeptember 23, 2012

FINISH: Sebastian Vettel megnyeri a Szingapúri Nagydíjat!

FINISH: VETTEL 8.9 BUTTON 6.2 ALONSO 3.8 DI RESTA 15.7 ROSBERG 0.9 RAIKKÖNEN 0.9 GROSJEAN 6.1 MASSA 2.9 RICCIARDO 1.3 WEBBER

59. kör: utolsó kör: Vettel továbbra is az élen.

58. kör. Úgy tűnik, 59 körös lesz csak a verseny. Vettel második idei győzelmét szerezheti meg. Senna feladja, technikai probléma.

56. kör: Vettel előnye 6,7 másodpercre nőtt. Itt már csak meglepetések történhetnek, előzések kevésbé.

56. kör: Hamilton kiesésével a VB hirtelen egy Alonso-Vettel harcra hangolódik rá. 29 pont lesz a különbség, míg Hamilton 52 pontos elmaradást kellene behozzon 6 verseny alatt. Nem lehetetlen, de a McLarenben túl sokszor romlik el valami.

55. kör: 6 perccel a vége előtt csak a 9. helyért zajlik komolyabb harc, Webber és Ricciardo között.

54. kör: di Restának szólnak, hogy 4 körrel frissebb a gumija, mint Alonsónak. Vettelnek is szólnak, túl hidegek az első kerekek.

53. kör: 10 perc van hátra a versenyből. 60 kör fér bele.

53. kör: az tény, az év legfárasztóbb versenye volt, az első, amelyet két óra után intenek le.

52. kör: Webber és Kobayashi előzi incidensét vizsgálják a versenybírák.

52. kör: Vettel lassan elhúz Buttontól mégis. A különbség most 2,5 másodperc. Ez német győzelem lehet. Ami nagyon fontos: Alonso harmadik és nincs reális veszély mögötte. Raikkönen hatodik, de nem tudja Rosberget utolérni. Veszteni fog a bajnokságban.

51. kör: Senna megtörli a betonfalat a jobb hátsó kerekével. Nincs semmi gond. Grosjean-t közben Massa utoléri.

50. kör: Perez első szárnyát letöri Hülkenberg. Kobayashi első szárnyát is letöri. Kobayashit éppen akkor előzte Webber. Hülkenberg durrdefektet kap. Perez és Webber húznak el.

50. kör: Buttonnak még 12 kört mondanak. Webbernek azt mondják rádióban, a verseny egy körrel lesz rövidebb.

49. kör: Raikkönen megelőzi Grosjean-t, most hatodik, Rosberg után eredt. Elérhető még Alonso?

47. kör: Button 2,5 tizedet szed le, megint leggyorsabb kör.

46. kör: Button megfutja a leggyorsabb kört: VET 1.8 BUT. Lehet, hogy még lesz egy kis huzavona a győzelemért?

46. kör: Massa megelőzi Ricciardot. 8. helyen van most. Mehet Raikkönen után. Webber most 12. helyen próbál teret hódítani.

45. kör: a Senna-Massa jelenetet verseny után elemzik majd a versenybírák. Szerintünk nem lesz büntetés belőle senkinek.

45. kör: Vettel most nagyon jól ellenőrzi a versenyt.

45. kör: Vettel most a leggyorsabb. Közben Massa 9. helyen van! Egy adott pillanatban 24 volt!

45. kör: 24 percünk van még. Az időhatár fog véget vetni a versenynek. Még 24 perc.

44. kör: di Resta most üldözi Alonsót. Raikkönen messze a legfrissebb gumikon van. Raikkönen nem tudja Grosjeant megelőzni. Pedig most kellene.

43. kör: Massa mekkorát előzött!! Csúszás, betonfal, Sennával. Zseniális, lélegzetakasztó! Az év előzése, nem is kérdés.

43. kör: Grosjean és Raikkönen 6-7. helyre kerültek közben, Raikkönen előzni próbál. VB-pontok, úgyhogy nem is csoda, Alonsót be kellene érni.

42. kör: újra versenyzünk :)

40. kör: Perez, Webber és Hülkenberg most cserélnek. A többiek most már kibírják a verseny végéig. De ők hárman a sor végére fognak így kerülni.

40. kör: nem lesz idő az összes kör megtételére. A versenynek a 2 órás időhatár fog véget tenni. Van tehát 33 percünk még :)

38. kör: ismét biztonsági autó. Wow :)

38. kör: Schumacher látványosan kiüti Vergnét a 14. kanyarban. Csak úgy repültek az autódarabkák.

38. kör: lássuk, ki mit próbál ki. A két Force India 5-6. Zseniális. Webbernek három kanyar kellett inszisztens támadással, hogy megelőzze Hülkenberget. Rosberg és Grosjean elhúz Perez mellett.

37. kör: Button szinte kikaszálja Vettelt a pályáról, még biztonsági autó alatt!!

37. kör: Safety Car in this lap. Vagyis újra versenyzünk. :)

37. kör: Fernando Alonso járt talán a legjobban ezzel a biztonsági autóval. Így már nem 32 kört kibírniuk a gumiknak, hanem sokkal kevesebbet. A biztonsági autós fázis alatt a gumik eléggé pihennek.

36. kör: na mégis, kiállt. Pedig ez most egy eddigi tökéletes hétvége volt. Jó időmérő edzés, stabil, kiegyensúlyozott verseny.

36. kör: Maldonado tojik rá kiállni.

36. kör: VET-BUT-ALO-DIR-HUL-WEB-PER-ROS-GRO-MAL-VER-MSC-RAI-RIC-SEN-KOV-MAS. Biztonsági autó, mindenki egymás mögött.

35. kör: Maldonadónak: “hidraulikus probléma. Ki kell szálljunk a versenyből. Vonulj ki!”

34. kör: az tény, Alonso most harmadik lesz. Vettel-Button az élen.

33. kör: a fél világ cserélt, nem tudjuk nyomonkövetni. Maldonado megint cserélt. A fiúk taktikáznak, megpróbálják végigvinni a versenyt.

33. kör: Vettel és Button bent a bokszban!

32. kör: Karthikeyan OUT. Biztonsági autó jön ki. Raikkönen kulcspillanatban máris cserél. Vettel és Button körbe kell még menjenek!

32. kör: VET 3.1 BUT. Csak kíváncsiak vagyunk, kinek a gumii fogynak el először. Most minden arról szól, az élen járók képesek-e két kiállással teljesíteni ezt a versenyt.

31. kör: most nagyon jól szórakozhatunk a Schumacher-Raikkönen-Maldonado-Alonso vonatozáson. Előbb-utóbb ez felbomlik, de nézzük, kinek erős az idege. Maldonado erről nem híres.

29. kör: Alonso és Maldonado egyszerre cserélnek. Ez tuti három cserés taktika! Maldonado Alonso előtt marad. Maldonado szuperszoftot, Alonso szoftot kap. Megpróbálják a Ferrarinál újabb kiállás nélkül teljesíteni a versenyt? 32 kör szerintünk túl sok egy szett guminak.

28. kör: Webber megint elsőnek cserél. Na, szuperlágyat tesznek vissza a Red Bull istállóban. Hm.

28. kör: “Jenson, a kerékcsere-zónában vagy”.

28. kör: a 27. körön Senna 1.53.610-zel megfutja a leggyorsabb kört.

28. kör: szerintünk mind Vettel mind Button autójánál óvatossággal teszik meg a köröket. Sem a német sem a brit nem fut maximális teljesítményen.

27. kör: Alonso elmaradása az első helyezett Vettelel szemben már csak 8,3 másodperc. A spanyol komolyan ledolgozott elmaradásából.

26. kör: a köridők romlani kezdenek. Az a kérdés most, ki lehet az igazi góré a romló körülmények között. Button kerekei 4 körrel frissebbe, mint a Vettelé és Alonsóé. Lehet, hogy Button a német és spanyol cseréje után teker fel mindent a saját kocsiján?

25. kör: Maldonado autója nagyon csúnya füstöt ereget féktávon. Már többször is látszott a felvételeken.

25. kör: Raikkönen bekerül a pontokba, de még mindig csak 10. helyen.

23. kör: Sebastian Vettel vezeti a Szingapúri Nagydíjat. Button 2, Maldonado 3, Alonso 4. Alonso most ezzel nagyon jól jár.

23. kör: Lewis Hamilton kiesik!!!

21. kör: Alonso továbbra is egy másodperccel gyorsabb, mint az élen járók. Lehetséges, hogy a Ferrari különösen jól működik a lágy keveréken? Megfordulhatnak itt még a dolgok? Egyébként Maldonadóval is ugyanez van.

21. kör: láthatunk itt még a verseny végén óriási eltéréseket a köridőkben. Aki friss állapotú kerekekkel tud az utolsó tíz körben körözni, óriásit kasszálhat.

20. kör: Alonso továbbra is folyamatosan gyorsabb köröket fut, mint az előtte levők. Na de Hülkenberg megfutott egy 1.54.494-et. Két másodperccel gyorsabb, mint az élen járó Hamilton.

19. kör: HAM 2.0 VET 3.0 BUT 3.9 MAL 4.9 ALO 7.0 DIR 2.1 WEB 5.0 ROS 0.7 GRO 5.8 MSC 0.6 RAI

17. kör: Hülkenberg 19 kört tudott futni a lágy keveréken. Ez nagyon kevés ahhoz képest, hogy eltérő taktikán vannak. Perez is most cserél. Más érdekes nincs a mezőnyben egyelőre. Talán az, hogy Alonso a leggyorsabb a Top5-ben most.

16. kör: Alonso megelőzi Hülkenberget. Ez nagyon fontos volt, 15 másodpercre van Hamiltontól. A Ferrari azonban nem úgy tűnik, hogy képes lenne utolérni az első négy pilótát.

16. kör: egyelőre úgy tűnik, az élbolyban Button futja a legjobb köröket a lágy keveréken.

16. kör: HAM 1.5 VET 4.2 BUTTON. Nincs sok változás. Buttonnak a jobb gumióvás a verseny végén fizetődhet ki. Emlékeztek tavaly? 15 másodpercet dolgozott le néhány kör alatt. Mikor a csapat engedte, hogy mindent feltekerjen.

15. kör: Alonso megelőzi Perezt, frissebb gumik, na.

15. kör: Alonso szenved most Perez mögött, Maldonado most legyűri Hülkenberget, aki szintén nem cserélt. Hamilton-Vettel-Button sorrend visszaállt. De Button 4 körrel később cserélt, mint Vettel.

14. kör: és akkor Perez már hetedik. Button most fog érkezni a bokszba.

14. kör: Button még mindig 1.56.4-et fut. Vettel friss gumin futott most egy 1.55.495-öt.

13. kör: az élen járók közül Button és a két Lotus nem cserélt, jaj és Maldonado. Róla meg is feledkeztünk, pedig közelít Buttonhoz. Maldonado most második.

13. kör: na, Vettel Raikkönen mögött, Hamilton Raikkönen előtt van. Na de meg is előzi Vettel DRS-sel Raikkönent.

12. kör: Hamilton be fog jönni. Hamilton jön. Hamilton kijön. Szoft gumik a britnek. Vettel elé érkezik?

12. kör: Vettel új gumin kezd erős szektoridőket futni. Button egy másodperccel gyorsabb, mint Hamilton.

11. kör: Hamilton kint marad. Button is. Maldonado sincs messze. Alonso viszont cserél. Schumacher is.

11. kör: HAM 4.5 BUT. Egy adott pillanatban 9 másodperc is volt.

10. kör: Vettel cserélni fog. Button most nyomhatja. Ez a McLarennek nagyon jól néz ki eddig. Senna is a bokszban volt.

10. kör: Button szektoronként 3 tizedet gyúr le az elmaradásból. Kezd izgi lenni. Hamilton is veszít Buttonnal szemben.

10. kör: na, Button kezd komoly másodperceket behozni. Button idői most a legjobbak. 2.5 elmaradás Vettel mögött.

9 kör: Vettel kicsit szétnéz a 1. kör sikánjai között. Nem olyan egyszerű ez a pálya

9. kör: HAM 1.7 VET. Változatlan.

9. kör: Webber lesz az első cserélő. Hamar. 3 kiállás minimum. Sima csere.

8. kör: most azt nézzük, kinek mikor kezdenek a köridői romlani. A gumikopás kulcsfontosságú kérdés Szingapúrban.

7. kör: Kimi Raikkönen az idei szezon eddigi minden körét teljesítette. Harmadik összetettben, pedig még nem nyert versenyt.

6. kör: jelenleg úgy tűnik, Hamilton és Vettel más bolygón futnak. Button köztudottan sokat szokott spórolni, lehet, néhány körön belül elkezd időt behozni. Maldonado eléggé üres térben fut, Alonso nem tud közeledni az előtte levő venezuelaihoz. Perez 13. helyen van most, azért fél szemmel a mexikóit is kövessük, főleg az első kiállások után.

6. kör: senki nem kap büntit a rajtért.

5. kör: Massa most a leggyorsabb, pedig lágy keveréken köröz. Utolsó helyen van.

4. kör: ezúttal Hamilton fut nagyon jó kört. HAM 1.7 VET

4. kör: a DRS már használható. Egyelőre nincs baleset, nincs semmi jelentős esemény.

4. kör: Grosjean megkapta rádión a gombbeállítási listát. Mi összezavarodtunk ettől.

3. kör: Vettel kezd gyorsabb szektoridőket futni. Ez egy Hamilton-Vettel harccá nőheti ki magát.

3. kör: jelenleg az élen járók 11 másodperccel gyengébb köröket futnak, mint a tegnapi legjobb időmérő-körök.

2. kör: nehéz az előzés. Vizsgálják a rajtnál az első két kanyart. Legalább 5 pilóta levágta a pályát.

2. kör: Raikkönen átlép Hülkenbergen. 11. hely. A két Mercedest üldözi.

2. kör: Egy kör alatt Hamilton 1,2 előnyt szerez, Button elmaradása már 3,2 másodperc. Massa nagyon sokat vesztett, most 24. helyen.

1. kör: nem történt semmilyen jelentős incidens. Maldonado vesztett a legtöbbet. Raikkönen 12, Webber 7, Alonso 5.

RAJT: Hamilton-Vettel-Button-Maldonado-Alonso-diResta az első kanyarokban!

RAJT ELŐTT

RAJT: 2 kiállásra számíthatunk, de összejöhet a 3 kiállás is egyesek esetében.

RAJT: Perez a keményebb keveréken indul. Emlékeztek még Olaszországra? Hm :)

RAJT: Schumacher és Rosberg elméletileg lágy keveréken indulnak. De választási lehetőségük van, met nem futottak mért kört a Q3-ban.  Hülkenberg 11. helyen lágyon van, Raikkönen szuperlágyon. A Top10 teljes mezőnye szuperlágyon van. most már tiszta.

RAJT: 280 méter az első kanyarig. Hamilton és Maldonado közös ütközéses emlékeket osztanak meg idénre. Sikerül átcsúszniuk baleset nélkül az első két kanyaron?

5 PERC: mindenki annak rendje és módja szerint a rajvonalon helyezkedett el.

SID WATKINS: a Formula 1 hivatalos orvosa múlt héten hunyt el. Jelentős szerepe volt abban, hogy ez a motorsport sokkal biztonságosabbá vált. Azonban kezei között halt meg a Formula 1 egyik legendája, Ayrton Senna. Egy perces csendes megemlékezést tartottak emlékére a rajtvonalon.

ELŐZÉS: nem nagyon lehet előzni. Mégis, egy DRS zóna van a pályán, és adott esetekben hozzásegít egy-egy bátrabb menőverhez. Mark Webber máris ellentmondana velünk. Tavaly a nagyon trükkös három részes 10. kanyar előtt fogta be Alonsót.

RÉSZLET: 4.800 sebességváltás várható egy verseny alatt.

VB: érdekesen alakul a VB helyzete is. Alonso próbál minél messzebb maradni, Hamilton üldözésbe kezd, Vettel lehet ma a nagy vesztes, ha nem nyer, Raikkönen pedig megint pontokat kell gyűjtsön. Itt egy elemzés.

BÜNTI: Senna váltócsere miatt 5 helyes büntetéssel indul a 22. rajtkockáról, de la Rosa is büntit kapott, de neki mindegy, így is úgy is 24.. Charles Pic viszont a verseny végi idejéhez kap még egy bónusz 20 másodpercet, ami igazi érvágás számára. Ráadásul a francia versenyző mérnökével együtt egy napos közösségi munkát kell végezzen az FIA Road Safety Programban. Ilyen büntetésről eddig még nem is hallottunk :)

IDŐTARTAM: az idei évad leghosszabb futamára számíthatunk, a két órás versenylimit eléggé meg lesz ma közelítve.

PÁLYA: a szingapúri pályát a város utcáira tervezték, éppen ezért kevés a bukótér, viszont annál több a betonfal. Egy kisebb hiba is kieséshez, sárga zászlókhoz és biztonsági autós fázisokhoz is vezethet.

GUMIVÁLASZTÁS: erre a hétvégére az FIA a szuperszoft (piros festésű) és szoft (sárga festésű) gumikeverékeket allokálta. Eddig csak pénteken az első szabadedzésen esett egy kicsit az eső, de a szingapúri időjárás bármikor tartogathat egy-két záport.


SZINGAPÚRI NAGYDÍJ: McLaren fölény, Alonso jól tartja magát. Időmérő elemzés

szombat, szeptember 22, 2012

Lewis Hamilton megnyerte a Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését és első helyről indulhat a vasárnapi nagydíjon. Őt a rajtfelállásban némi meglepetésre Pastor Maldonado követi, míg a hétvégi eddigi csúcsembere, Sebastian Vettel harmadik helyről kezdhet neki az év leghosszabb és egyben egyedüli teljesen éjszakai futamának.

A szabadedzéseket követően úgy tűnt, Sebastian Vettel top favorit az időmérő megnyerésére, Lewis Hamilton, Fernando Alonso jelenthetnek talán valami halvány veszélyt erre a pozícióra. Aztán az időmérőn nem minden így alakult.

A Q1 szokás szerint a 18. helyről szólt, arról az egy pozícióról, amin nemcsak a gyengébb Caterham, Marussia és HRT pilótái eshetnek ki az edzésből. Ezúttal a ludas Kobayasahi Kamui volt, aki ráerősített, a Sauber-Ferrari csapat nem igazán van csúcson az extrém levegőnedvesség körülményei között. Egyes pilóták kénytelen voltak már egy szett szuperlágy gumit is elhasználniuk, hogy bent maradhassanak, említésre méltó a két Lotus-Renault esete, Raikkönen és Grosjean is megtették ezt a mozdulatot. Azok közül, akik nem kellett szuperlágyon autózzanak, hanem beérték a lágy keveréken is, Hamilton Vettelnél mindössze két ezreddel bizonyult jobbnak. Bár tétje nem volt ennek az eredménynek, mégis mintha jelezte volna, a McLarennek sikerült felzárkóznia a Red Bullra az időmérő kezdetére. MArk Webber harmadik legjobb időt ért el a hasonló keveréken futók között, de elmaradása máris 5 tized volt. Csak a vicc kedvéért, Pastor Maldonado ekkor még 1.49-es skálán mozgott, szuperlágy gumikkal. 1.49.

A Q2 aztán a Vettel-Hamilton kérdést fokozni kezdte. Hamilton viszonylag hamar megfutotta azt az 1.46.665-ös kört, ami a referenciaidő maradt a Q2 végére is, Vettel 1,3 tizeddel ez alatt teljesített. Ők ketten és Button voltak azok, akik egy körözésből máris teljesen biztosra megoldották továbbjutásukat, emiatt nem is kellett még egyszer pályára hajtaniuk, és ami nagyon fontos, két szett friss szuperlágy gumival maradtak a Q3-ra. Mindenki másnak pályán kellett maradni. Így az eredetileg negyedik Alonsónak is, aki ha nem fut az utolsó másodpercekben egy 1.47.567-es időt, akkor a régi 1.48.055-tel kiesett volna. PAstor Maldonado megmutatta foga fehérjét egy 1.47.602-vel, de ez a Q3-as megateljesítményét még mindig nem vetítette előre.

A fő kiesők között főleg Kimi Raikkönen és Nico Hülkenberg említésre méltó. Az utóbbi két ezreddel maradt le a továbbjutásról, Raikkönen viszont végig küszködött Lotusával. Felipe Massának sem jött össze, csak 13. helyen végzett. A büntetését letöltő Grosjean viszont egy, a csapattársához mért igen erős időt hozott össze, viszont ennek az időnek az oltárán összes létező friss keverékét feláldozta.

A Q3-nak Button, Vettel és Hamilton vágott neki két friss szett szuperlágy gumival és hamar ki is derült, ők fognak csak kétszer próbálkozni. Az első turnusban Hamilton lazán rávert egy másodpercet Vettelre és Buttonra is. Vettelnél úgy tűnt, elrontotta jó körét, ezért ekkora az elmaradás. Hamilton 1.46.362-es ideje a hétvége leggyorsabbja volt.

A végső hajrában aztán mindenki (leszámítva a két gyári Mercedes pilótát) pályára hajtott. Roman Grosjean a Q2-s teljesítmény miatt már nem tudott friss szetten körözni, ez nyolcadik helyezésén is meglátszott, pedig az ő Lotusában szerintünk ma több is volt. Mark Webber nem volt meggyőző, hetedik helyen futott csak be.

Az utolsó próbálkozáson körbeérők közül Maldonado jelent meg először, aki utolsó szett friss gumiján a semmiből előhúzott egy 1.46.804-es időt, és második helyre került. De a többiek még érkeztek. A három élenjáró közül Vettel végzett először körével, de nem tudott harmadik helynél jobb időt futni, Button pedig Vettel alatti időt futott. Hamilton – aki maga is hibázott utolsó mért körén – úgy ért körbe, hogy már tarsolyában volt az első rajtkocka. Hibával együtt 1.46.422-t futott, vagyis a hétvége két legjobb idejét magáénak tudhatja.

Pastor Madonado 2,5 másodperrcel jobb időt futva, mint a Q1-en szenzációsan bevarrta magát második helyre, még Vettelt is leküzdve a pozícióharcokban. Jenson Button a logikus harmadik hely helyett Maldonado miatt végül negyedikként indulhat, Fernando Alonso pedig szintén a kulcspillanatokban minden lehetséges képességet és technikát bevetve egy igen fontos ötödik rajthelyet hozott össze. Figyelemre méltó Paul di Resta helyzete, aki hatodik helyrpől indulhat. A két Mercedes 9-10. helye pedig azért érdekes, mert a Q3-ban már versenytaktikát váltottak: mind Rosberg, mind Schumacher a lágy (ez esetben keményebb, versenyen többet használandó) keveréken indulnak, mi több, megmaradtak egy szett teljesen új szuperlágy keverékkel. Ti már látjátok az utolsó köröket, amikor körönként 1-1,5 másodpercet hoznak majd be mindenkin? Szerintünk a Mercedes a vasárnap feketebáránya lehet.

A pilótáknak szerencséjük volt azzal, hogy senki nem vágta oda magát a szingapúri falakhoz annyira, hogy piros zászlót kelljen lengetni a szombati időmérő alatt. Így egy teljes csatát, forgatókönyvet élvezhettünk végig a tévében és adatfalakon.

Vasárnap egy hosszúm, gumikkoptató futamra számíthatunk. Nem sok előzéssel, de annál több taktikával.


Face to Face: időmérő, 14. forduló

szombat, szeptember 22, 2012

RED BULL
Időmérő: VETTEL 7-7 WEBBER
3-7. hely. nem is merült fel a kérdés, ki fogja ezt bezsebelni. Vettel minden szabadedzésen, és az időmérő minden etapjában jobb volt. Vettel inkább azért kell üsse a fejét, mert Hamiltonnal szemben sem kellett volna veszítsen.

MCLAREN
Időmérő: BUTTON 2-12 HAMILTON
1-4. hely. Bár összességében a teljes csapat jól teljesít, Button is az élbolyban van folyamatosan, mégis Hamilton mutatkozott igazán klasszisnak. Button végül negyedik lett, de mégis panaszkodik az autója egy körös teljesítményére. Szóval ez a forduló minden szempontból a Hamiltoné.

FERRARI
Időmérő: ALONSO 13-1 MASSA
5.13. hely. Massa a Q2-ben elvérzett. Az egész Ferrari szenved kicsit Szingapúrban, de ez Alonsónál egy ötödik, Massánál egy tizenharmadik helyet jelent. Ez a különbség.

LOTUS:
Időmérő: RAIKKÖNEN 6-8 GROSJEAN
8-12. hely. A fiatalság ismét felülkerekedett. Grosjean mérföldekkel volt jobb, mint Raikkönen, a helyekben mért eltérés kisebb, mint amit a realitás mutatott.

MERCEDES:
Időmérő: SCHUMACHER 8-6 ROSBERG
9-1. Bár nagyon kevéssel, de Schumacher ismét megverte Rosberget, és legalábbis edzéseken két fordulós előnyt vesz fel.

SAUBER:
Időmérő: KOBAYASHI 8-6 PEREZ
14-18. Ezúttal Kobayashi vérzett el még a Q1-ben. Perez hajszálnyival jobb volt, inkább a Sauber összteljesítménye az, ami a svájci csapatnak aggasztó.

WILLIAMS:
Időmérő: MALDONADO 12-2 SENNA
2-17. hely. Maldonado mindenkit meglepett, míg Senna egy téves mozdulattal odaverte autóját még a Q2-ben. A venezuelai viszont összeszedte magát egy körre, és jobbnál jobb teljesítményt nyújtva az edzések során végül amikor kellett, akkor nyomott oda egy váratlan kört, ezzel még Sebastian Vettelt is megverve.

FORCE INDIA:
Időmérő: DI RESTA 8-6 HÜLKENBERG
6-11. hely: Hülkenberg szerint a Force Indiában benne volt, hogy ő is a Q3-ba jusson. Végül hajszálnyi különbséggel esett ki 11. helyen. Di Resta benn maradt, és a Q3-ban további helyeket szerzett, így a mai kör egyértelműen a skóté.

TORO ROSSO:
Időmérő: RICCIARDO 11-3 VERGNE
15-16. hely. Egy újabb szürke teljesítmény a fiatal Red Bull csapat részéről. A belső harcban is többnyire a statisztikák igazolódtak, Ricciardo mintegy 1,3 tizeddel verve meg Vergnét.

CATERHAM:
Időmérő: KOVALAINEN 11-3 PETROV
19-20. hely: ezúttal Petrov összehozta a jó egy kört, és megverte csapattársát, nem is kevéssel, három tizeddel.

MARUSSIA:
Időmérő: GLOCK 9-5 PIC
21-22. hely: csak a megszokott, semmilyen meglepetéssel és fűszerezéssel.

HRT:
Időmérő: DE LA ROSA 12-2 KARTHIKEYAN
23-24. hely: az idei szezonban másodszor sikerült az indiainak megvernie sokkal tapasztaltabb csapattársát. Lehet, hogy egy kis moráljavító eredmény egy egyébként katasztrófális szezonban.

 


SZINGAPÚRI NAGYDÍJ: Red Bull dominancia? Hát nem. IDŐMÉRŐ ÉLŐ

szombat, szeptember 22, 2012

Vasárnap tekintetében továbbra is McLaren-Red Bull harcra számítunk. Fernando Alonso taktikailag fontos ötödik helyet szerzett be. Button még pontszerzés tekintetében segíthet Hamiltonon.

HARMADIK ETAP: tízen a TOP10-ért

FINISH: Pastor Maldonado második marad!

FINISH: Vettel 1.46.95. Harmadik. Button 1.46.939 negyedik. Hamilton 1.46.422, nem javít, de első helyről indul a vasárnapi nagydíjon.

FINISH: Maldonado 1.47.1.46.804. Második!! Alonso 1.47.216. Harmadik most! Webber 1.47.475. Ötödik.

1.00: Grosjean 1.47.768, most negyedik. De nem elég erős idő.

01.50: Grosjean a használt szuperlágyon fut.

03.28: lassan mindenki kiszivárog a pályára. Button az utolsó előtti a sorban. Hamilton az utolsó. A két McLaren utolsóknak fut majd mért időt. A Mercedesek ki sem jöttek a végére.

04.13: és akkor most, az utolsó másodpercekre várjuk Vettel szokásos mínusz három tizedes brillianciáját. Szerintünk benne van a németben.

07.00: Buttoné lesz az első gyors idő. Hamiltoné a második. Button 1.47.238. Hamilton 1.46.362. Wowww. Vettel 1.47.694. Senki más nem fut az első hullmában mért időt.

10.00: Button, Hamilton, Vettel is két szett friss szuperlágy gumival rendelkeznek még. Másoknak egy, megint másoknak már egy szett sincs.

ELEMZÉS: az első sor Vettel-Hamiltonnak látszik. Az a kérdés csak, kinek a javára.

ELEMZÉS: meglepő, mekkora a különbség Grosjean és Raikkönen között. Sokkal jobb most a francia.

MÁSODIK ETAP: 15 perc, 10 pilóta jut tovább.

FINISH: HÜLKENBERG – RAIKKÖNEN – MASSA – PEREZ – RICCIARDO – VERGNE – SENNA kiestek.

FINISH: Rosberg 1.47.943, hetedik, jó lehet. Perez 11, kiesik. Massa 11, ő is kiesik. Maldonado 1.47.502 ötödik. Alonso 1.47.567. Ötödik, utolsó pillanatban megússza. Jön Schumacher: 1.47.823. Kilencedik, bejutott. Rosberg is tizedik marad.

00.48: di Resta 1.47.667-tel szintén továbbjuthat. Hülkenberg is próbálkozik: 1.47.925, hatodik, nem biztos, hogy elég. Webber is érkezik: 1.47.513. Harmadik.

02.00: Grosjean harmadik időt fut. 1.47.529. Ezzel biztos továbbjut, de nem arad több szuperszoft keveréke, hacsak nem tud még ebből a szettből kihozni majd még egy gyors kört.

03.26: ha valaki most nekiveri a falnak autóját, akkor egy esetleges piros zászló sok pilóta reményét vágná sutba. A három élen járón kívül mindenki pályára hajtott. Várható volt.

05.18: Alonso negyedik helye sincs még biztonságban. Hamilton, Vettel és Button viszont nyugodtan ülhetnek.

06.30: egyelőre Schumacher, Hülkenberg, Perez, Ricciardo, Vergne, Grosjean és Senna vannak kieső helyeken. Senna többet már nem fut, a jobb hátso felfüggesztése eltört. Grosjean talán megúszta kipördülését, de nincs mért ideje. Ő az első, aki ismét pályára lép.

07.31: Button is 1.47.661-et fut. Harmadik hely, viszont egy teljes másodpercet elmaradás csapattársával szemben. A különbsége az idei szezonhoz mérten szokatlanul nagyok.

08.14: Senna odaverte az autót. De Hamilton leggyorsabb kört fut! 1.46.665. Eszméletlen köridők Vettel és Hamilton részéről.

9.19: Webber 1.48.226. Gyenge. Most második. De jön Vettel, 1.47 lesz! Lássuk: 1.46.791. Atyavilág.

10.26: jön Alonso. 1.48.059. Most leggyorsabb. De látjátok, Alonso így közel sem lesz az első helyhez a végén. Grosjean 1.47.6-ot futott a Q1-ben.

10.54: Raikkönen 1.48.261. Grosjean odaverte bal hátsó kerekét.

13.00: Raikkönen fut majd elsőnek mért kört. Akár 1.48 alatti időre is számíthatunk. De Grosjean remek kört futott a Q1-ben. Az az első két sorra is elég lenne. Raikkönen első szektora jobb, mint a Q1-ben. Grosjeané ugyanolyan.

14.25: Raikkönen az első a második szakaszban. Grosjean és Perez követik. Mindenki szuperlágy keveréken, most ez már nem is kérdés.

ELEMZÉS: a Q1-ben a lágy keverékű pilóták sorrendje Vettel-Hamilton-Webber-Button volt.

ELSŐ ETAP: 20 perc, 17 pilóta marad a végén.

FINISH: KOBAYASHI – PETROV – KOVALAINEN – GLOCK - PIC – KARTHIKEYAN – DE LA ROSA kiestek.

FINISH: Ricciardo megússza a kiesést. Kobayashi lesz a kieső.

01.48: Perez szuperlágyon is csak 1.49.0. Ennyire nagyok a különbségek. Webber 1.48.717-et fut lágy keveréken, hatodik. Ez elég a továbbjutáshoz.

03.16: Raikkönen leggyorsabb: 1.48.169! Szuperlágy keveréken az 1.49.1 erős idő. Négy-ötödik helyre lehet elég a Q3-ban. Vettel közben megfutja a második gyors kört is. 1.48.240. Grosjean 1.47.688-at fut! Ez minden eddigi hétvégi időt megver. Vettel szabadedzésen 1.47.9-et tudott futni.

05.00: Vettel zólnak, hogy még fusson egy gyors kört. A forgatókönyv: felvezető-gyors-pihentető-gyors-levezető kör.

05.59: Raikkönen kénytelen-kelletlen szuperlágy keveréken jött ki a pályára, csapattársa, Grosjean is, di Resta is.

06.35: Sebastian Vettel 1.48.287-et fut. Két ezreddel lassúbb, mint Hamilton!

07.15: Button 1.49.381, második, de egy másodperces elmaradással. Hamilton ideje a sárga keveréken nagyon-nagyon erős idő.

08.13: Massa 1.49.767. Nem túl tökéletes. Hamilton közben gyors körön, mindenkit ver: 1.48.285!!! Tyúűűű. 1,1 másodperccel jobb, mint bárki.

09.32: Alonso visszaveszi a leggyorsabb kört. 1.49.391. Massa is gyors körön, Alonso idejével versenyezhet. A Red Bullok továbbra is kivárnak a bokszban. Massának volt már tökéletes köre előző években, indult már pole pozícióből is.

11.13: Maldonado 1.49.494. Egyelőre csak a gyenge csapatok jöttek ki szuperlágy keveréken. Közben Rosberg 1.49.463. Első!

13.00: Schumaher gyors körön, gyors első szektoridő. Rosberg és Hamilton is hibázik. Schumaher 1.49.994-et tud csak futni, egyelőre negyedik. Alonso, Hülkenberg, Maldonado és Schumacher 1.50 alatt.

14.30: Raikkönen is kört ront. Alonso, Hamilton és Button is pályán. Vettel és Webber kivárna. Alonso 1.49.511. Lágy keveréken, ami ezena hétvégén a keményebbik keverék.

15.00: Maldonado ideje az első igaxán jobb idő. 1.49.976. Ma 1.48 alatti időkre is számíthatunk. Vettel részéről mindenképp.

16.30: Raikkönen ideje lesz az első mérvadó.

17.00: nem lesz gyors kört, a problémás sikánt elrontja.

17.30: Sergio Perez az első gyors kört teljesítő pilóta. A Sabuerek egyébként elég lassúak ezen a hétvégén.

19.00: sárga (szoft) és piros (szuperszoft) gumikeverékeket láthetunk a hétvégén. A kedvenc kombinációnk.

20.00: az első etapban ismét az a kérdés, hogy ki végez majd 18. helyen és veszti el a Q2-ben való versenyzés esélyét. A hat leggyengébb pilóta borítékolható, Caterham, Marussia és HRT pilótákat várunk ezekre a helyekre.

ELŐZETES: utcai pálya lévén, egy kis hiba is az autók betonfalhoz verését eredményezheti. Számíthatunk piros zászlós helyzetekre is, amikor valakit le kell takarítani a pályáról.

ELŐZETES: Vettel tűnik a legnagyobb esélyesnek. Hamilton lehet fő kihívója.

Az edzés menete:

ELSŐ ETAP:

20 perc áll a pilóták rendelkezésére, hogy a 17 legjobb idők egyikét megfussák. A leggyengébb 7 pilóta kiesik. Fontos, minden időnek a legjobb körhöz viszony0tva is 107%-os határon belül kell lenniük. Amely pilóta ezt nem teljesíti, nem indulhat a vasárnapi versenyen. A HRT pilótái lehetnek ebben a veszélyben, Ausztráliában emiatt nem is indulhattak.

MÁSODIK ETAP:

15 perc áll a pilóták rendelkezésére, a legjobb 10 időt futó pilóta megy tovább a harmadik etapba.

HARMADIK ETAP vagy SUPERPOLE

A tíz versenyben maradt pilóta 10 percen keresztül fut mért köröket. A legjobb idők szerint alakul ki a végső rajtsorrend az első tíz helyen.


A Red Bullt szombaton senki nem kezdheti ki

szombat, szeptember 22, 2012

(Talán) váratlan módon a Red Bull-Renault csapata mutatkozik a legjobb formában a szingapúri szabadedzéseket követően. Főleg Sebastian Vettel nagyon konstans és gyors szektoridőket futva rávicsorított a mezőnyre. Mindhárom szabadedzést megnyerte, és bár az elsőn Lewis Hamilton nagyon közel volt hozzá (49 ezredes elmaradás), összességében Vettel tulajdonképpen dominál. Hamilton, Alonso, Webber azok, akik időnként valamennyire is megközelítik, de halvány, nagyon halványnak tűnik próbálkozásuk.

A szombati időmérő edzés tükrében így majdnem borítékolni merjük, hogy Vettel indulhat majd első helyről a vasárnapi szingapúri futamon. Legfőbb kihívója Lewis Hamilton, Fernando Alonso is valahol ott kullog, de egy 5-6 tizedes elmaradással nem táplál igazi esélyeket egy első helyről indulásra. Viszont Alonso esetében szerintünk nem is a győzelem a fő cél, hanem sokkal inkább az, hogy minél kevesebb pontot veszítsen ellenfeleivel szemben. Alonso így is már nagyon sokat profitált abból, hogy futamonként más-más a győztes, és közvetlen ellenfeleinek sem folyamatosan konstans a teljesítménye. Így egy esetleges harmadik-negyedik hely tökéletes lenne vb-esélyei számára.

Az edzések szempontjából figyelemre méltó ismét a Force India-Mercedesek teljesítménye, azonban már a két héttel ezelőtt lezajlott Olasz Nagydíjon is látszott, az időmérő-teljesítmény nem feltétlenül mérvadó a vasárnapi verseny szempontjából. És végső soron nemcsak az olasz, hanem még sok más idei futamon is.

Talán kicsit meglepően gyengék a Lotusok, és itt főleg a péndtek délutáni második szabadedzés időit nézzük, ahol meginkább versenykörülményeket teszteltek a pilóták. Raikkönen és az egy versenyes eltiltásából visszaérkező Grosjean csak 12. illetve 10. helyen végeztek, ez nem túl hízelgő a hétvége végkimenetelére nézve.

Az edzések eredményei a verseny tükrében nagyon vegyesek. Egyrészt – ellentétben sok más idei hétvégével – az edzésidők nagyon eltérnek egymástól, és viszonylag nagyon az elmaradások. A harmadik szabadedzésen például az első és tizedik hely között több mint 2 másodperces időeltérés volt úgy, hogy máskor előfordult az is, tizennégy pilóta maradt egy másodpercen belül.

Amint már ez a blog egy hete is megírta, szerintünk a szingapúri hétvégnek pszichológiai fontossága van a csapatok világbajnokságban. A Red Bull már több futam óta messze alulteljesít a McLarenhez képest, előnyük is 29 pontra csökkent, miután 60 fölött is járt. Amennyiben ez a tendencia Szingapúrban is folytatódik, szerintünk a McLaren meg fogja nyerni az idei csapatvilágbajnoki címet. Amennyiben a Red Bull összeszedi magát és egy erős teljesítményt nyújt, úgy véleményünk szerint ők lesznek azok, akik győztesként kerülnek ki ebből az idényből.


Miután a nap lemegy… Szingapúri előzetes

szombat, szeptember 22, 2012

Búcsút intve Európának, megérkezik a száguldó cirkusz Szingapúrba. Több szempontból is különlegesnek számít ez a helyszín, mivel az egyetlen éjszakai futam a naptárban. Emellett állandóan változó körülmények és magas páratartalom fogadja a pilótákat. Ezt még megfűszerezi az a tény, hogy utcai pályáról lévén szó, az aszfalt egyenletlen és csúszós, így kis hibáért is nagy árat fizethet az ember. Egy tipikusan technikás, nagy koncentrációt igénylő, gumizabáló pálya (legtöbben Monte Carlohoz hasonlítják), ahol a csúcssebesség a 300 km/h-t is elérheti. Két féle keverékből választhatnak a csapatok: a lágy és a szuperlágy, ezekből kell kihozni a legjobbat.

A hétvégére két csapat készül újításokkal, a McLaren és a Mercedes. Majd elválik, hogy ezek mennyire váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A pénteki szabadedzésekből kiindulva Sebastian Vettelre fogadnánk (aki megnyerte mindkettőt), ám elhamarkodott lenne bármilyen következtetést is levonni a tegnapi napból, már csak azért is mert a McLarenek nem sokkal voltak lemaradva. A két szabadedzés első 5 helye a Red Bullok és a McLarenek különböző kombinációjából állt össze megszínesítve mindezt még Fernando Alonsoval. A legtöbb pilóta arra panaszkodott, hogy nem elég jó a tapadás, de ahogy felgumizzák a pályát ez folyamatosan javulni fog. Kiváncsian várjuk, mi fog történni az időmérőn.

Ami az összetett pontversenyt illeti, Alonso 37 ponttal vezet Hamilton előtt, de az őt üldöző boj elég sűrű, hiszen Räikkönen, Vettel és Webber sincsenek lemaradva túl sokkal. Vajon sikerül közelebb kerülni a tabella éllovasához vagy Alonso triplázik és harmadjára is sikerül Szingapúri nagydíjat nyernie, ezzel tovább növelve az előnyét? És vajon a csapatvilágbajnokságban, hogy fog alakulni a helyzet? Már említettük, hogy ezen a téren kiemelten fontos, hogy melyik csapat, hogy szerepel ezen a hétvégén. Holnap délután kiderül. Egy biztos, aki izgalmas futamra számít, nem fog csalódni.