Posts Tagged ‘hockenheim’

NÉMET NAGYDÍJ: a szabadedzések eredményei

szombat, július 21, 2012

Nagyon finomvegyes. Volt száraz, esős edzés, a pilóták teljesítménye változó. Döntsétek el ti, ki a fő esélyes :)


Egy lélegzetből a Német és Magyar Nagydíjak

csütörtök, július 19, 2012

Általában ritkább jelenség az idei szezonban, viszont egy hét eltéréssel kerül sor a német és magyar nagydíjakra a Formula 1-ben, vagyis alig néhány napos szusszanással kell csapatoknak és pilótáknak legyúrniuk mind a két hétvégét.

Talán a tétről is egyben lehet beszélni, ugyanis a szezonnak abban a kritikus pontjában vagyunk (más szezonokhoz képest sokkal kesőbb egyébként), amikor a mérleg nyelve egyik-másik csapat vagy pilóta fele dőlhetnek el. A szezon eddigi kilenc futamán, ami a szezon felét sem jelenti a 20 versenyes naptárban, de amúgy autóversenyzős mércében már komoly eseménysor nem dőlt el, ki dominál ebben a szezonban. Emlékezteőül fel kell azt is idéznünk, hogy mindössze a nyolcadik futamon szerzett először pilóta második győzelmet, az azelőtti hét nyertes ezzel egyben rekordot is beállított, Forma 1-ben 1950 óta ilyen nem volt, Forma 1 VB pedig csak azóta létezik. Csapatoknál sincs ez másképp. Bár ott a duplázást már a a hatodik (sic) futamon beállt, ez is rekordszámba megy: McLaren, Ferrari, Red Bull, Mercedes és Williams díszítették a győztés csapatok névsorát.

A két hétvége eléggé eltérő környezettel várja a száguldó cirkuszt, főleg ami a pályák karakterisztikáját illeti. A Hockenheimring viszonylag gyors pálya, gyors kanyarokkal, ezzel szemben Mogyoród Monaco is lehetne, ha utcnákon zajlana, hiszen kanyarjai és , a pálya szélessége miatt nehéz az előzés, lassú az átlagsebesség, és emiatt hosszú időben is a futam. Magyarországon ismét láthatjuk majd a piros festésű szuperlágy gumikat, amit egyébként a pilóták élveznek. És a csapatok is, hiszen az egyedüli keverék, amelyen a gumiszállító Pirelli nem változtatott tavaly óta.

A két futamot négy hetes nyári szünet követi, ezért is fontos, hogy az előtte lezajló duplahajrában a lehető legjobb eredményeket és legtöbb pontot szedjék össze a résztvevők.

Kulcselemek lehetnek a következők: Schumacher otthon versenyzik, és nagyon akar bizonyítani. A Lotus egész szezon alatt akart, most úgy harmadikok az összetettben, hogy hajszálra vannak a Ferrari mögött, mindeközben nem nyertek még futamot. Mi lett volna, ha nyertek volna? Massa kezd a dobogó fele kacsintani. Webber-Alonso pedig csúcson lesznek. Vettelnél 98% mellett mintha 2% még hiányozna.

És a McLaren meg kell harcoljon önmagával. Ha sikerül, most van itt az alkalom, hogy magas morállal álljanak vissza a világbajnokságért harcolók sorába. Most negyedikek, Angliában csúsztak le másodikról, ha most nem fordítanak, a szezon akár teljesen kompromittálódhat.

Németországban inkább a meleg körülmények voltak a megszokottak. Most azonban péntek-szombat csapadékosra áll, vasárnap bár napos lesz, de a hőmérséklet 25 alatt marad.


BÜNTI: Grosjean várhatóan 5 helyet hátra Hockenheim-ben

hétfő, július 16, 2012

A Lotus megerősítette, váltót kell cserélniük francia pilótájuk autójában. Ez azt jelenti, hogy az e hétvégi Német Nagydíjon Roman Grosjean öt helyes rajtbüntetésben részesül majd.

A hír nem jön jól az összetettben jelenleg harmadik helyen levő csapatnak, amely az élen járók közül egyedüli, amely nem szerzett még idén futamgyőzelmet.

A Lotus egyik legkomolyabb kihívását a rajthelyezés jelenti, ugyanis versenyeken rendszeresen a leggyorsabbak között vannak, viszont a rossz rajthelyezés miatt gyakorlatilag esélytelenek a futamgyőzelemre. Nagy-Britanniában például a versenyen elért két leggyorsabb kör a Roman Grosjeané és a Kimi Raikkönené volt.