‘BRATYI’ kategória

Ne gyertek ki a pályára szombaton (intés a szervezők részéről)

vasárnap, július 8, 2012

Az idei Brit Nagydíj talán az egyik idei legfurcsább helyzetet produkálta. Nagy-Britannia az eső az valami természetes, de idén ennek mennyisége meglepte a szervezőket. Élő példa a Johnny Herbertet ábrázoló fotó, amint a Sky Sportsnak egy sátorozó zónából tudósít, gumicsizmával.

Ennek köszönhetően pénteken eddig nem látott dugó, káosz alakult ki a Silverstone-i pálya környékén, és sok néző, aki egyébként már jegyet váltott a kialakult dugóban kellett töltse a nap legnagyobb részét.

Úgy tűnik, a sok eső elsősorban a parkolási lehetőséget csökkentette jelentősen. Ehhez azt kell tudni, hogy a Silverstone-i pálya eredetileg katonai reptérnek épült, lapos területen van, és a jelenlegi ép1tményeket mezők, ligetek veszik körbe. Ennek köszönhetően egy-egy versenyhétvége alkalmával a mezőkön alakítanak ki parkolási lehetőséget. A pénteki eső viszont annyira felitatta ezeket a területeket,

Felmerül a kérdés, miért nem hoztak létre aszfaltozott parkolókat az évek során a pálya körül. Nos, a földek tulajdonosai nem engedték ezt, teljesen logikus módon.

A péntei káosznak köszönhetően a hétvége szervezői azt ajánlották a nézőknek, NE menjenek ki a pálya környékére szombaton.

Vasárnapra ennek köszönhetően az a helyzet állt elő, amikor a nézők már 5.30-tól kezdve özönleni kezdtek a pályára, és reggel 7-kor legnagyobb hányaduk már a lelátókról bámészkodtak. Hiába, brit spiritus. Jelenleg 125.000 néző van már Silverstone-ban.


PLETYÓ: Vettel és Alonso megférnének egy csapatban

szerda, június 20, 2012

Ezzel a kijelentésével Stefano Domenicali tett egy lapáttal azokra a pletyókra, amelyek szrint Sebastian Vettel és a Ferrari egyre közelebb állnak egymáshoz. A nyilatkozat még Kanadából származik, ahol közös interjúban érintett több kérdést is a Ferrari csapatvezés és Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz tulajdonosa, de csak ezen a héten jelent meg a Ferrari hivatalos weboldalán.

De persze az olasz semmi komoly elkötelezettségről nem beszélt, csak arról, hogy Vettel “simán megférne a mezőny leggyorsabb pilótája mellett”. Vagyis Alonso a király.

Egyebekről is nyilatkozott Domenicali, így Massa helyzetéről is, amelyet változatlannak tart, vagyis a brazil a szeon végéig nem távozik, és arról is, hogy nem látja elképzelhetőnek a Ferrari nélkül az F1-et, így egyáltalán nem valószínű, hogy az olasz csapat távozna az F1-ből. A két interjúalany inkább a közös kövőről beszéltek.


Helyet kell hagyni, mindig helyet kell hagyni! OK??

péntek, május 11, 2012

Két, egymáshoz nagyon hasonló incidens miatt is mennek a viták több versenyző közt. Bahreinben Lewis Hamilton meg tudta előzni egy adott ponton Nico Rosberget, Fernando Alonso nem. Viszont mindkét esetben a német védekezését etikátlannak tartották, mivel nem hagyott elegendő helyet az egyébként elég széles bahreini aszfaltcsíkon. Hamilton úgy előzött, hogy a pálya melletti mocskos aszfaltra sodródott, Alonso ezt nem tette meg.

A felvételen tisztán látszik, hogy Rosberg Alonsot kiszorítja a pályáról, a Hamilton-eset hasonló volt annyi különbséggel, hogy a brit tovább forszírozta a helyzetet és mégis elment a Mercedes pilótája mellett.

http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=1b2ni2xxrcA

1.22-nél a Hamilton-előzés, 2.03-nál az Alonsó próbálkozása is nézhető, rádiókommentekkel.

A versenybírók egyik mozdulat esetében sem szabtak ki büntit, egyesek azt mondták, Rosberg volt szabálytalan, mások azt, hogy Hamilton.

A pilóták testületét vezető Mark Webber szerint az ügy téma lesz a hétvégi gyűlésen.

“Kilökött a pályáról. Helyet kell hagyj, mindig helyet kell hagyj!! OK?!?” – vélekedik Alonso, elég dühösen.


MALÁJ NAGYDÍJ: ÉLŐ verseny

vasárnap, március 25, 2012
2 óra 50 percNem hivatalos végeredmények

Nem hivatalos végeredmények

FINISH: ALONSO NYER!!!! PEREZ 2. HAMILTON 3. WEBBER 4. RAIKKÖNEN 5. SENNA 6. A Saubernél sírnak.

UTOLSÓ KÖR: “Maradj kint, maradj kint, maradj kint”. Na svindli. Na. “Állitsd le az autót, most!!”

UTOLSÓ KÖR: Vettelnek szóltak, kötelezően húzzon be a garázsba!!!!!

54. kör: Alonso 3.2 Perez. Ez Ferrari győzelem fele tart. Két Ferrari motor az első két helyen. Maldonado elfüstölt 10. helyről. Schumacher kap egy pontot? :)

53. kör: Perez megint hajt. Van 3.9 másodperc 3 körre. Behozott 6 tizedet.

53. kör: Webber hajtja Hamiltont, de 4.9 másodpercet kell behozni 3 kör alatt.

52. kör: SCHUMACHER 11 VETTEL 12 RICCIARDO 13 BUTTON 14.

50. kör: Perez kimegy szántani, 5 másodpercet veszít. amúgy is beszóltak neki, hogy kell ez a második hely. Hm.

49. kör: itt támadás lesz. Két körön belül. Lássuk.

48. kör: ALONSO 0.9 PEREZ!!! Vettel kerekét Karthikeyan vágta ki egy okos kis mozdulattal.

47. kör: Vettel kaput. Bal hátsó elrobbant. Raikkönen 5, Senna 6.

47. kör. 1.8 másodperc maradt hátra. Mindenki fokozottan figyel. Az esőveszély 13.35kor lejár.

45. kör: 3,3 másodperc maradt hátra. És még 11 kör. Webber továbbra is a leggyorsabb. Hamilton 3.2 Vettel 3.0 Webber. Közelítenek egymáshoz.

44. kör: Pereznek komoly esélye van első helyen végezni!

43. kör: Perez 5.7-re, 1.4 másodpercet hozott be egy kör alatt.

42. kör: ALONSO 7.1 PEREZ 11.7 HAMILTON 4.0 VETTEL 4.3 WEBBER 9.5 RAIKKÖNEN 1.0 DI RESTA 0.5 SENNA

42. kör: Webber a leggyorsabb.

41. Perez cserél. Marad első? … … Alonso. Több másodperc előnyre tesz szert.

40. kör: Alonso cserél. Perez nem. Hamilton sem. De mindenki más cserélt. Az esővel mi lesz?

39. kör: Ricciardo feltette a szárazat. Perez már 1.3-ra. Következő körben DRS veszély Alonsonak. Webber, Di Resta, Senna, Massa, Schumacher, Maldonado cserélnek. Ricciardo a leggyorsabb. 5 másodpercet leütött.

37. kör: 3.2 másodperc. Perez ott van Alonso visszapillantójában. 38. kör: 2.3 másodperc.

35. kör: Perez tizedenként szedi le a különbséget alonsoval szemben. 5.7 másodperc. Még többet leszed. 4.9. Még többet. 3.9. Öt kör, és harc lesz.

34. kör: Raikkönen továbbra is nedves gumikon, a második leggyorsabb a pályán. Elképesztő, hogy óvja a kerekeket a Lotus.

33. kör: Button 17, Perez megint leggyorsabb. A Saubernél izgulnak.

31. kör: Perez leggyorsabb kör: 1.57.647. Nem, Kobayashi: 1.57.450.

31. kör: 5-10 perc, jön egy kis esőcske. Harmadik kanyar körül.

31. kör: még a végén unalmas lesz a verseny második fele?

29. kör: nem,Alonso vezeti a vb-t, ha minden így marad.

29. kör: a jelenlegi állás szerint Vettel első lesz a vb-állásban, Hamilton egy pont hátrányban követi őt. Hm. Alonsonak hány pontja lesz?

28. kör: Hát a Ferrari nagyon úgy áll, hogy megnyeri ezt a versenyt. Teljesen meglepő, kiváló taktikai érzék, és valószínűleg nedves körülményekre állított autó. Mégcsak nem is fenyegeti senki, és Buttont leszámytva ő a leggyorsabb. De hát kit érdekel Button most?

27. kör: meglepik: Di Resta hetedik, Senna 9-dik.

26. kör: Button 1.58.329. 19-dik.

26. kör: Alonso lenyomja 2.00 alá. 1.59.883. Pereznek nem sikerül. alonso előnye 6.7

25. kör: Alonso, leggyorsabb kör. Nem, Perez leggyorsabb kör! 2.00.139.

25. kör: Button cserél, Kovalainen cserél. Button marad átmenetin. Érdekes hogy Raikkönen és Rosberg továbbra is nedvesen van. Látszik, a Lotus mennyivel jobban kezeli a kerekeket, mint a Mercedes.

25. kör: Alonso: “esik”.

25. kör: Raikkönen megelőzi Rosberget. 5. hely.

24. kör: Rosberg kerekei lassan elfogynak. Na, rádió, jön egy kis eső?

24. kör: Vettel megelőzi Rosberget. 4. hely.

23. kör: ALONSO 5.0 PEREZ 7.1 HAMILTON 8.0 ROSBERG 0.2 VETTEL 1.1 RAIKKÖNEN 1.8 WEBBER

22. kör: Button panaszkodik az első kerekekre. Hiába na, száraz beállítás, nem megy nedves pályán.

20. kör: DRS megengedve. Jöhetnek az előzések. Már látom is Raikkönent. Látszik a közvetítésen, ahogy raikkönen eltérő íveket használ.

18. kör: Button a leggyorsabb. 2.00. Huszadik. Alonso fokozatosan elhúz. Az erőviszonyok a száraz gumikon változhatnak majd, amikor a reális erőviszonyok előjönnek. Button versenye kompromittálva, pontszerző hely még lehet, de ennyi. 42,8 másodpercre az első helytől.

17. kör: Rosberg és Raikkönen nedvesen, a többiek átmenetin. a két pilóta egyből szárazra fog váltani. Perez hajtja alonsot az első helyért. Na :)

17. kör: ALONSO-PEREZ-HAMILTON-ROSBERG-VETTEL-VRAIKKÖNEN-WEBBER.

16. kör: Alonso első. Rosberg megelőzi Vettelt. Raikkönen is támadja Vettelt. Button 23-dik.

15. kör. Button megüti a HRT-t. Vettel rádiója fuccs. A HRT pozícióért harcol.

15. kör: alonso megelőzi Buttont, Hamiltont is a boxban.Perez leggyorsabb kör!

14. kör vége. Hamilton is kiáll, Webber, Vettel. Perez vezet. Button első lesz?

14. kör: Button egyből kiállt!. Rosberg is. Valamit tudnak. Massa lenyomja Vergnet. Vettel is webbert! Webber visszavág! Vettel kicsúszik.

14. kör: a tippek szerint mindenki átmegy átmeneti keverékre.

BÜNTI: de la Rosa, boxáthajtásos bünti a rajtos incidens miatt (későn hagyta el a stáb a pályát).

13. kör: 90 perc, 13 kör, beleférünk a 4 órába.

13. KÖR: jön ki a biztonsági autó. Érkezik a száguldó cirkusz!

PLETYÓ: Button bezabált a piros zászlós szakasz alatt. Pasta.

BÜNTIVESZÉLY: de la Rosa csapatja talán későn hagyta el a rajtvonalat.

LEVELIBÉKA: az esőzés fokozatosan csökken.

10. kör: a nagy kerékcserés káoszban Alonso megelőzte Vettelt. Mindenki nedves kerekeken.

RAJT: Safety Car mögött indul a mezőny, egyelőre nem tudni, mennyit köröznek mögötte. Cél a víz lenyomása a pályáról.

RAJT: 23-an indulnak újra, az egyedüli kieső Roman Grosjean (Lotus).

DRS: ha egy versenyt nedvesnek minősítenek, nincs DRS aktiválás.

SZABÁLY: Vergne abban a szerencsés helyzetben van, hogy a rajtvonalon cserélhet átmeneti keverékről teljesen nedvesre. Ezzel gyakorlatilag megsórol egy bokszkiállást.Így kell 20 másodpercet nyerni a pályán.

RAJT: azok a sátrak Félsziget-fesztiválra emlékezetnek. Civil falu.

BRATYI: Massa és Schumacher “szukkoznak” az istállóknál. Éppen szóltak nekik, helyzet van, jó lenne visszaülni.

NEWS: 12.15kor biztonsági autó mögött újraindul a mezőny. Nedves kerék kötelező.

KIS ELEMZÉS: A McLaren jól áll, Sergio Perez fő kihívása, hogy maga mögött tartsa a többieket. Perez, Alonso, Massa, Vergne és főleg Karthikeyan is abban reménykedhetnek, hogy a felszáradás a lehető leglassabban történik meg. Mindenesetre Karthikeyan nevét ennyiszer az egész szezonban nem fogjuk leírni. Raikkönen 13.. Összességében a McLaren áll a legjobban, a Red Bullok esélyesek egy harmadik helyre. Webber mutatkozik igazán erősnek. A Lotusok sajnos megint elrontották, de figyeljünk oda Rosbergre (9) és Schumacherre (15). Erősek lehetnek még.

11.57: egy biztonsági autó megszimatolja a pályát. Előrelépés.

11.55: a vészmadarak a sötétedésről kezdenek károgni. 2009-ben is volt egy hasonló probléma, de akkor az eső sokkal többet tartott.

11.52: a vízmennyiség egyértelműen csökkent a pályán. Negyed óra, s legalább újraindítási időpontot kapunk. Ez az alonso olyan, mint egy pitbull.

Most várunk. Egyelőre semmi hír az újraindításról.

Pontosan úgy esik, mint Kanadában.

SZITU:

SZABÁLY: legtöbb két óra hosszú a verseny, ha megállítják a versenyt, akkor is összesen 4 órás lehet várakozási idővel a futam. No more Canada 2011. Az 4 óra 4 percet tartott.

7. kör: sorrend: HAMILTON – BUTTON – PEREZ – WEBBER – ALONSO – VETTEL – VERGNE – MASSA – ROSBERG – KARTHIKEYAN.  Azért ez vicces. Karthikeyan eleve nedvesen indult. Perez okosan taktikázott. Vergne ügyes, a Ferrarik is jól jöttek ki az ügyből.

6. kör: BIZTONSÁGI AUTÓ! Perez HARMADIK, emlékeztek, ő cserélt elősör nedvesre.

5. kör: az első öt helyezett bemegy! Lássuk, ki lesz első… Na, Button fiksy Hamilton mögött van. Két tized.

5. kör:Button nedvesen lenyomta Schumachert. Buttonnak esélye van átvenni az első helyet, Hamilton úszik, panaszkodik a rádióban.

4. kör: Button cserél, nedves gumira! Webber második, szárazon. Alonso is cserélt. Most borul minden. A számítógépes rendszer sem tudott még aktualizálni.

4. kör. Grosjean kiesett. A homokból nincs kiút.

4. kör: Vettelt Alonso kínozza. A köridők romlanak, több a víz a pályán. Massa bement cserélni. Nedves. Perez nedves kerekes idői egyébként rosszabbak, mint az átmeneti gumisoké.

3. kör: Schumacher felnyomta magát 13-ra a karambol óta. Webber még mindig szárazon, nagyon ügyes.

2. kör. Hamilton a leggyorsabb. 1.6-os előny.

1. kör: Perez NEDVESRE vált. Alonsonak jól jön ez a nedves pálya.

1. kör: HAMILTON – BUTTON – WEBBER – VETTEL – ALONSO – ROSBERG – MALDONADO – RAIKKÖNEN

RAJT: Hamilton okosan kiszorította Buttont, Grosjean 3. schumacherel összemegy. Webber már 3. Vettel 4.

RAJT: Webber közepes szárazon indul! Vajon ez lehet a nyerő? Most nem esik.

FELVEZETŐ:  a helikopter kameráján is látszik, mennyire erősen esik.

GUMIK: na lássuk. A versenyt esősnek minősítették. A gumiszabályok esnek. Vettel és Hamilton átmeneti nedvesen vannak. A nedves kerék a kék festésű, az átmeneti a zöld.

DRS: egy előzési zóna van, ahol hátsó szárnyat lehet nyitni. Az érzékelő az utolsó kanyarban van, a szárny a rajtcél egyenesen lehet nyitni. Tavaly még két ilyen zóna volt.

RAJT: már nagyon esik. Emlékeztek? Schumacher nagy esőmenő…

A PÁLYA: izgalmas, a versenyzők imádják, széles, helyenként több ideális ív is létezik.

Sepang

Sepang

RAJT: az első kanyarig elég hosszú táv van, aki jól rajtol, több helyet is szerezhet. Massa például híres rajtoló.

MÚLT. azóta azonban mindig a poleman (elsőként induló) pilóta végzett a dobogó legmagasabb szintjén.

MÚLT: Raikkönen 2003-ban hetedik helyről indult és nyert.

SÁRGALAP: a Mercedes F-csatornás szárnyacskái szabályosak, a Red Bull keresetét a FIA ismét elutasította.

BÜNTI: a rajtsorrend a szombati időmérőhöz képest változott, mind Raikkönen, mind Kovalainen öt helyes büntetést kaptak előző technikai okokért és versenyszabály-sértésekért.

LEVELIBÉKA: villámos-dörgéses felhő érkezik nyugatról, a pálya irányába tart. Emlékeztek 2009-re? Akkor Button nyert, de mindenki csak felezett pontszámot kapott, nem tudták a verseny 75%-át sem lefutni.

MONDÉN: leégett a Lotus vendéglátóegzsége. Raikkönen cseresisakja is bánja. Állítólag egy hűtő okozta a tüzet.

RAJT: A rajtsorrend ez:

HAMILTON – BUTTON – SCHUMACHER – WEBBER – VETTEL – GROSJEAN – ROSBERG – ALONSO – PEREZ – RAIKKÖNEN – MALDONADO – MASSA – SENNA – DI RESTA – RICCIARDO – HÜLKENBERG – KOBAYASHI – VERGNE – PETROV – GLOCK – PIC – DE LA ROSA – KARTHIKEYAN – KOVALAINEN.

ESIK MALAJZIÁBAN: PEREZ ELSŐ!!. ALONSO 2. Mindenki szárazon. PEREZ UTOLÉRI ALONSOT. ÉLŐ KÖZVETÍTÉS.