Vissza a pályára: következik a Kínai Nagydíj

Ismét száguld a cirkusz hétvégén. Ezúttal a világ egyik legnagyobb motorshow-ja Kínában bontakozik ki teljes pompájában.

A kiindulópont vegyes és ködös: két olyan futam után vagyunk, amelyekben a valós erőviszonyok nem igazán mutatkoztak meg. Fernando Alonso úgy vezeti a bajnoksági állást, hogy a Ferrari autók egyértelműen erős középmezőnyösöknek mondhatók, és ezt mindenki, istálló, sajtó, néző tudja. Viszont a spanyol pilóta brillianciája, a maláj időjárás kiszámíthatatlansága és egy ausztrál közepesen erős teljesítmény, kiegészítve a többi pilóta pechjével, illetve más esetben vegyes teljesítményével oda vezetett, hogy a mezőny rendesen összerázva kezd neki a harmadik futamhétvégének.

Ha az összképet nézzük, a McLaren Mercedes két brit pilótája, Lewis Hamilton és Jenson Button mutatkoznak a legerősebb évkezdőknek. A wokingi csapat jól összerakta az autót, ráadásul még az idei fura kacsacsőrű autótrendet sem vették fel, hagyományos arculatú autójuk viszont a legerősebbnek, legkiegyensúlyozottabbnak mutatkozik, a pilóták elmondása szerint végre egy könnyen vezethető autót tudhatnak magukénak. Nem úgy a Red Bull, amelyik – talán sokak meglepetésére – még küszködik. Ez különlegesen igaz a világbajnok Sebastian Vettelre, aki nem tudott egy normális hétvégét még összehozni, sőt, első sorból sem rajtolt még. Csapattársa, az ausztrál Mark Webber ezzel szemben sokkal nyugisabb, nem dobogós, de legalább stabil teljesítményt nyújt. Csak ne romolna el a KERS megint az autóban időnként… A Lotus-Renault csapata jónak látszik, büntik és rossz időmérő-időzítések gátolták meg csak a visszatérő Kimi Raikkönent, hogy akár dobogós is legyen, de egyszer csak összejön az incidensmentes hétvége, és akkor meglehet a meggyőző dobogó is. És hátha Roman Grosjean sem üt el valakit, vagy ütteti el magát az első körben. A Mercedesek vasárnap délig erősek, a versenyen küszködnek a Pirelli gumikkal, amik rendszeresen elfogynak, emiatt pedig sok másodperc vesztődik el.

Érdekes lesz figyelni még a Sauber-Mercedes pilótáira. Sergio Perez két futamon is nagyot alkotott, míg az elsőn 22-ről indulva lett 8, a másodikon majdhogynem megnyerte a futamot, egy taktikai és egy kisebb pilótahiba döntött arról, hogy csak a második hely jöjjön össze.

A tavalyi kínai futam több dologról is emlékezetes volt: egyrészt némileg meglepően NEM Sebastian Vettel nyert, másrészt ezen a futamon erződött igazán a gumispórlás hozadéka. Mark Webber saját időmérő edzését elpackázta, és 17-ről indult, viszont emiatt minden puha keverékű gumija megmaradt, ezzel pedig azon a hat körön, ami kopás nem volt ezekben a kerekekben, ellentétben a többi versenyzővel, behozott 40 másodpercet. Sokan mondták, hogy ha még 3 kört tartott volna a verseny, Webber megnyerte volna. Így csak harmadik lett.

Ezen a pályán található a leghosszabb egyenes szakasz, tavaly pedig a nyitható hátsó szárnyak miatt tömérdek előzést láthattunk. Reméljük, idén is ugyanez történik.

Na de itt egy McLaren-McLaren harc, szintén Kínából, tavaly, Button vette el először lábát a gázpedálról.

Az F1 Blog élőben tudósítja mind a szombat reggeli időmérő edzést, mind magát a futamot. Szombaton reggel 9-kor, vasárnap pedig reggel 10-kor jelentkezünk a futammal.

 

 


Tags: , , , , , , , , , , , , ,

A hozzászólások le vannak zárva.